Bartis Attila művei a VOIZ-on
Szépirodalom, próza és költészet
Kossuth - Mojzer Kiadó
A szerzőről
Erdélyben született, édesapja, Bartis Ferenc (1936–2006) költő, édesanyja Gherasim Margit. Családjával 1984-ben költözött Budapestre, amikor apját megfosztották román állampolgárságától. 1990–1991 között a MÚOSZ Újságíró Iskolaa diákja volt. Huszonhét évesen (1995) jelentette meg bemutatkozó regényét, A sétát. három évvel később jelent meg novelláskötete A kéklő pára címen. Eddigi legnagyobb sikerét A nyugalom című, 2001-ben megjelent regénye szerezte számára. Ez alapján írta meg Anyám, Kleopátra című drámáját, amelyet 2003-ban mutattak be a Nemzeti Színházban Garas Dezső rendezésében, Udvaros Dorottya főszereplésével. Egy évig írt tárcákat az Élet és Irodalom című folyóiratnak. Itt megjelent írásait A Lázár apokrifek című kötetében adta ki. Könyveit több nyelvre lefordították. Fotóművészként fényképei számos kiállításon vettek már részt. A nyugalom című regényéből Alföldi Róbert rendezett filmet, melyet 2008-ban mutattak be (Nyugalom). (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bartis_Attila)