A szerző arcképe

Csányi Vilmos művei a VOIZ-on

Ismeretterjesztő

Kossuth - Mojzer Kiadó

Szépirodalom, próza és költészet

A szerzőről

Csányi Vilmos (Budapest, 1935. május 9. –) Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Tudomány főszerkesztője. Kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Tudományterjesztési és szépirodalmi munkássága is jelentős. Fő kutatási területe az állati és emberi viselkedés, valamint a biológiai és a kulturális evolúció kérdései. Emellett biokémiai kutatásokat is végzett, ahol a bakteriális fehérjeszintézis bizonyos szabályozó elemeit derítette fel. 1973-tól halakon végzett magatartásgenetikai, majd etológiai vizsgálatai során sikerült új genetikai módszereket kidolgoznia genetikailag homogén haltörzsek előállítására. Etológiai munkásságának középpontjában az úgynevezett kulcsingerek szerepének kimutatása, elsősorban ragadozófelismerési és tanulási folyamatokban. Nevéhez fűződik az evolúció általános elméletének kidolgozása, amely a biológiai evolúció mellett technikai, pszichológiai, illetve kulturális folyamatokra is átültethető, értelmezhető. Jelentős a kutyákon lefolytatott etológiai vizsgálatai is. Az etológiai kutatások mellett elméleti biológiai stúdiumokat is folytatott, ebben a témában több publicisztikája is megjelent. A Nagykutya csillagképben csillagot neveztek el róla 1999-ben. Több mint kétszáz tudományos publikáció szerzője vagy társszerzője. Ezenkívül közel harminc könyvet írt. Jelentős tudománynépszerűsítő és publicisztikai munkássága is. A 2000-es évek második felében kezdett el szépirodalommal foglalkozni. Munkáit elsősorban magyar és angol nyelven adja közre. (forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cs%C3%A1nyi_Vilmos)

© VOIZ 2023