A szerző arcképe

Demjén Ferenc művei a VOIZ-on

Meditációk

A szerzőről

1946. december 21-én született Diósgyőrben, Demjén István és Helmberger Ilona harmadik gyermekeként. Édesapja a Diósgyőri Vasgyár mérnöke volt, majd politikai okok miatt elbocsátották állásából, és a család Budapestre költözött 1951-ben. Édesapja minisztériumi állást kapott. Édesanyja eredetileg énekesnői pályára készült, ám akkoriban azt nem tartották erkölcsösnek. Édesapja dalárdákban énekelt, hangja erős és érces volt, Ferenc tőle örökölte hangerejét. Összesen négyen vannak testvérek – egy nővére, egy bátyja, István és egy húga van –, Északkelet-Magyarországon, Svédországban és Budapesten élnek. Háromszor kötött házasságot, de gyermeke nem született. Harmadik feleségével, Rebeccával egy New York-i rock-kocsmában ismerkedett meg, 1989-ben házasodtak össze. Budapesten és Dióspusztán élnek. 1964-ben alapította testvérével, Demjén Istvánnal a Számum együttest, ahonnan 1966-ban a Dogsba léptek át, majd a Liversing tagjai lettek. 1968-ban a Meteor együttesben énekelt, 1969-ben Radics Béla zenekarának, a Sakk-Mattnak lett az énekese. 1970-ben játszott Radics új zenekarában, a Tűzkerékben is. Karrierjük kezdetén bátyjával közösen saját maguk készítettek gitárokat szekrénypolcok felhasználásával, az elektronikát is ők készítették el hozzá.

© VOIZ 2023