Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Civilizációs válság Magyarországon - E-könyv

Civilizációs válság Magyarországon - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A Civilizációs válság Magyarországon című könyv olyan vitairat, ami a rendszerváltás utáni Magyarországot nem csupán a gazdasági-társadalmi és a politikai válságok keresztútján mutatja be, hanem sokkal mélyebben, a magyar társadalom szövedékét romboló civilizációs válság oldaláról. A könyv ezért egyben vádirat is a 2010-ben belépő bársonyos diktatúrával és homlokzat-demokráciával szemben, amelyben a gazdaság, a politika és a média területeinek összekapcsolásával és együttes foglyul ejtésével egy újtípusú önkényuralom jött létre, letérve az európai fejlődés főútvonaláról és éles konfliktusokban szembefordulva vele. Kialakult a demokráciát kiüresítő egypárti politikai kormányzás, amelyben a demokrácia egyes formális elemei csak díszletként, homlokzatként maradtak fenn, s vele a „vállalati kormányzás” rendszere, amelyben a parazita politikai osztály és annak vezető fideszes oligarchái úgy irányítják az országot, mint egy nagyvállalatot, beleértve a média közel teljes kontrollját is. A könyv kitárja a jövő ablakait, és megvizsgálja a demokrácia visszaállításának alternatíváit, főleg a fiatal nemzedék szemszögéből.


Fejezetek
Ágh Attila Civilizációs válság Magyarországon…
Fejezet hossza:
Tartalom Bevezetés Az új múlt…
Fejezet hossza:
Bevezetés Az „új múlt” - a civilizációs válság természetrajza
Fejezet hossza:
I. A Kaotikus Demokrácia Elvesztegetett Évtizedei
Fejezet hossza:
I/1. A magyar hullámvasút: az egymást kergető társadalmi válságok
Fejezet hossza:
I/2. Az elhúzódó politikai válság: a kaotikus demokrácia összeomlása
Fejezet hossza:
Ii. Távolodás Európától
Fejezet hossza:
II/1. A parazita állam és az új politikai osztály Magyarországon
Fejezet hossza:
II/2. A Végkifejlet: a zsákutcás fejlődés és a civilizációs válság
Fejezet hossza:
Utószó A jövő ablakai és az újrakezdés esélyei
Fejezet hossza:
A Progress Alapítvány rövid bemutatása…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...