Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A dicstelen 163 nap - E-könyv

Nyilas uralom Magyarországon, 1944–1945

A dicstelen 163 nap - E-könyv

Nyilas uralom Magyarországon, 1944–1945

Ismertető
1944. október 15-én Magyarország arca megváltozott. „Nem hiszem, hogy a Földön éltünk. Az utcáknak ugyanaz volt a neve. A házak is ott álltak, ahol mindig is álltak. A parlament továbbra is a folyót nézte. A villamosok zörögtek az utcákon át. De mindez csak látszat volt, mert a valódi Budapest eltűnt. S helyette egy másik bolygóra kerültünk” – fogalmazott Katz Fülöp, a pesti gettó egyik túlélője. – „Ezen a bolygón a gyilkolás szolgálatnak számított. […] Minden nemes dolog mélyre szállt, és minden alantas dolog a magasba repült. A kegyetlenség lebegett; a kegyelem elsüllyedt.” A nyilas uralom Magyarországon markáns törést, a széles körben bevezetett, látványos utcai terrort, a diktatórikus állam és a totális háború tombolását hozta el az ország lakosságának. Szálasi Ferenc országlása a magyar történeti közemlékezetben egyértelműen mélypontként jelent meg; ő maga pedig a legelutasítottabb magyar történelmi szereplők közé tartozik. Ennek ellenére primer forrásokra építő, modern szemléletű, átfogó történeti elemzés ez idáig nem született erről a korszakról. Veszprémy László Bernát új kötete éppen erre vállalkozik: a nyilas uralom minden fontosabb aspektusára kiterjedő, alapos, mégis olvasmányos összefoglalót nyújt arról a dicstelen 163 napról, amely a nyilas hatalomátvétel és a Szálasi-kormány nyugatra távozása között eltelt. VESZPRÉMY LÁSZLÓ BERNÁT 2017-ben végzett az Amszterdami Egyetem holokauszt- és népirtáskutatás szakán, majd 2025-ben szerezett PhD-fokozatot az Eötvös Loránd Tudományegyetemen történelemből, summa cum laude minősítéssel. Korábban több zsidó folyóirat munkatársa, illetve a Veritas Történetkutató Intézet és a Milton Friedman Egyetem Magyar Zsidó Történeti Intézetének kutatója volt.


Fejezetek
Impresszum
0:00
Köszönetnyilvánítás
0:00
Bevezető
0:00
„A nagy beugratás” — 1. rész
0:00
„A nagy beugratás” — 2. rész
0:00
„Jött éve csudáknak” — 1. rész
0:00
„Jött éve csudáknak” — 2. rész
Fejezet hossza:
„Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk” — 1. rész
Fejezet hossza:
„Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk” — 2. rész
Fejezet hossza:
„Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk” — 3. rész
Fejezet hossza:
„Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk” — 4. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 1. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 2. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 3. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 4. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 5. rész
Fejezet hossza:
„Boldog hungarista Magyarország” — 6. rész
Fejezet hossza:
„Az utolsó ítélet előestéje” — 1. rész
Fejezet hossza:
„Az utolsó ítélet előestéje” — 2. rész
Fejezet hossza:
Zárszó
Fejezet hossza:
Felhasznált levéltárak, irattárak és hagyatékok
Fejezet hossza:
Bibliográfia
Fejezet hossza:
Jegyzetek — 1. rész
Fejezet hossza:
Jegyzetek — 2. rész
Fejezet hossza:
Jegyzetek — 3. rész
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12543 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...