Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A Gebei - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„A jég mindenhol fehér, a korong mindenhol fekete.” Az 1990-es, 2000-es években a magyar jégkorong mindkét fellegvárában, Dunaújvárosban és Székesfehérváron is meghatározó játékosként karcolta a jeget. 56 alkalommal viselhette a nemzeti válogatott mezét, melyek közül egy nem mellesleg Torontóban, a Hockey Hall of Fame-ben is ott virít. Gebei Pétert elsősorban mégsem ezért tartja számon a nemzetközi jégkorongsport, hanem játékvezetői tevékenysége miatt. Úgy ért el páratlan sikereket ezen a pályán, hogy nem egy klasszikus hokinemzetet képviselt. Ebben az önéletrajzi kötetben mesél arról, hogyan jutott el a nyitott dunaújvárosi jégpályáról a KHL legnagyobb arénáiba, s hogyan vált valóra egy U8-as mérkőzés előtt megfogalmazott, álomszerűnek tűnő cél: bedobni a korongot az A csoportos vb-n Kanadának. Rajta kívül több mint harminc csapattárs, edző, jóbarát és kolléga, a hazai és a nemzetközi jégkorong meghatározó alakja szólal meg a könyvben, ami már csak emiatt is szól a magyar hoki elmúlt harminc évéről is.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
„A jó játékvezető az, aki…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Egy pillanat
Fejezet hossza:
Belépő
Fejezet hossza:
I. fejezet: Minden út a Rómaira vezet
Fejezet hossza:
II. fejezet: A fehérvári évek
Fejezet hossza:
III. fejezet: Apák lettünk
Fejezet hossza:
IV. fejezet: A címeres mezben
Fejezet hossza:
V. fejezet: Bajnok vagyok, otthon is
Fejezet hossza:
VI. fejezet: Újra „rácsos” vagyok
Fejezet hossza:
VII. fejezet: A sötét oldalon
Fejezet hossza:
VIII. fejezet: Ausztria, a második otthonom
Fejezet hossza:
Megcsörrent
Fejezet hossza:
IX. fejezet: Szintlépés
Fejezet hossza:
X. fejezet: Az én Szapporóm, az én Moszkvám
Fejezet hossza:
NAPLÓ – Az én A csoportos világbajnokságom
Fejezet hossza:
XI. fejezet: Helsinkitől Vlagyivosztokig
Fejezet hossza:
XII. fejezet: A fiúk
Fejezet hossza:
XIII. fejezet: A magyar jégkorong szolgálatában
Fejezet hossza:
XIV. fejezet: A harmadik gyermekem
Fejezet hossza:
XV. fejezet: Szétlövések után
Fejezet hossza:
Gebei Péter számokban
Fejezet hossza:
A könyvvel és Gebei Péterrel…
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...