Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Akvitánia - E-könyv

Ismertető
1137-ben a tizenhárom éves Akvitániai Eleonóra bosszút esküszik a francia király, VI. (Kövér) Lajos ellen, aki sejtése szerint meggyilkoltatta szeretett apját, X. Vilmost, Akvitánia hercegét. Hozzámegy a frissen trónra lépő, tapasztalatlan VII. Lajoshoz, hogy Franciaország királynéjaként aláássa a Capet-ház hatalmát, és kiderítse, ténylegesen kinek állt érdekében az apja és az időközben szintén elhalálozott francia király megöletése. Ebben a nyomozásban nagy segítségére vannak az akvitániai macskák, a hírhedt kémhálózat mindenhová befurakodó ügynökei is. Urturi nagyszabású, tizenkettedik századi történelmi víziójában egymást érik a szenvedélyes szerelmi és hatalmi csatározások, a valódi, nem kis emberáldozattal járó várostromok, ahogy a vérfertőző kapcsolatok és az erőszakos, kegyetlen kínzások sem mennek ritkaságszámba. A nagy fordulatszámon pörgő cselekmény középpontjában azonban mindvégig az elszánt és merész Eleonóra áll, korának különös és különleges asszonya, aki a francia királytól való válása után az angol trón királynéjaként is zavarba ejtően kitűnt erényeivel, befolyásával és tetteivel a középkor férfiak uralta világában. Egyszerre vérfagyasztó és vérpezsdítő - A fehér város-trilógia írója történelmi thrillerjével ismét mesterművet alkotott.


Fejezetek
Borító
0:00
Címoldal
0:00
Copyright
0:00
Tartalom
0:00
Gyermekeimnek. Amiért követnek bennünket.
0:00
„A Paradicsomban nincsenek elbeszélések, mert…
0:00
Térkép
0:00
Családfák
0:00
Ábra/kép
0:00
Első Rész
0:00
Prológus
0:00
1 A Kék Halál
0:00
2 Az Ördög-tó
0:00
3 A Kétfejű Sas
0:00
4 Az Öt Anya
0:00
5 Egy Angyal Megrontása
0:00
6 A Hóráskönyv
0:00
7 Királyi Érintés
Fejezet hossza:
8 Az Örökös Tőre
Fejezet hossza:
9 A Szappanfőző Műhely
Fejezet hossza:
10 Az Akvitán Macskák
Fejezet hossza:
11 A L’ombrière-palota
Fejezet hossza:
12 Per Verba De Futuro
Fejezet hossza:
13 Királyi Ágy
Fejezet hossza:
14 Egy Kasztrált Legendája
Fejezet hossza:
15 A Királyné Hálószobája
Fejezet hossza:
16 Az Elsőszülött
Fejezet hossza:
17 A Leander Csókja
Fejezet hossza:
18 A Laikus
Fejezet hossza:
19 A Konyha Lelke
Fejezet hossza:
20 Te Vagy Az Ellenség
Fejezet hossza:
21 A Bagdadi Csomó
Fejezet hossza:
22 Sóhalál
Fejezet hossza:
23 Halálos Fenyegetés
Fejezet hossza:
Második Rész
Fejezet hossza:
24 A Ködös Udvar
Fejezet hossza:
25 Akvitán Vér
Fejezet hossza:
26 A Poitiers-i Fekély
Fejezet hossza:
27 Akvitániai Események
Fejezet hossza:
28 A Folyó
Fejezet hossza:
29 A Bekerített Ékszer
Fejezet hossza:
30 Fehér Őzek
Fejezet hossza:
31 Vakok Földje
Fejezet hossza:
32 Az Akasztott Ember Tréfája
Fejezet hossza:
33 Együttérző Tekintetek
Fejezet hossza:
34 A Rettegett Filippa Nagymama
Fejezet hossza:
35 Cselszövés
Fejezet hossza:
36 A Sors Fellegei
Fejezet hossza:
37 Kénkő
Fejezet hossza:
38 Száműzetés
Fejezet hossza:
Harmadik Rész
Fejezet hossza:
39 Az Amazonok Királynője
Fejezet hossza:
40 Égetett Vitry
Fejezet hossza:
41 Vörös És Fekete
Fejezet hossza:
42 Heródes
Fejezet hossza:
43 A Druida Varázsló
Fejezet hossza:
44 Sötét Legendák
Fejezet hossza:
45 A Legnyomorultabb Bűnös
Fejezet hossza:
46 Fülöp
Fejezet hossza:
47 Mária
Fejezet hossza:
48 Vihar Előtti Csend
Fejezet hossza:
49 Vörös Manna
Fejezet hossza:
50 Don Gaiferos
Fejezet hossza:
51 A Termálforrás
Fejezet hossza:
Negyedik Rész
Fejezet hossza:
52 Az Orontész Hídja Alatt
Fejezet hossza:
53 Megbeszélés
Fejezet hossza:
54 Meghúzzák A Harangot
Fejezet hossza:
55 Sűrű Köd
Fejezet hossza:
56 Tusculum
Fejezet hossza:
57 A Vallomás
Fejezet hossza:
58 A Vérsas
Fejezet hossza:
59 Walden
Fejezet hossza:
60 Nagypéntek
Fejezet hossza:
61 Az Utolsó Levél
Fejezet hossza:
62 A Tűz Melegénél
Fejezet hossza:
63 Ördög A Tóban
Fejezet hossza:
64 A Háború Utolsó Előtti Napja
Fejezet hossza:
Bibliográfia
Fejezet hossza:
A Szerző Utószava
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
{1} Ördögi disznó (latin). {2}…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...