A második világháború után az emberi jogok a béke és igazságosság egyetemes ígéretének tűntek. Mára azonban ideológiák csataterévé változtak, amelyen civilizációk ütköznek meg egymással, mivel az emberi jogok a mi nyugati emberképünk lenyomatát hordozzák. Ez pedig rengeteget változott Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának 1948-as kiadása óta, méghozzá oly mértékben, hogy egyes eljárások, amelyeket akkor az emberi méltóság nevében tiltottnak tartottunk, mára az ember új jogaivá váltak. Kinyilváníttatott a jog a gyermekhez, az eutanáziához, az eugenikához, az abortuszhoz, a nemváltáshoz, és így tovább. De míg a világháború utáni emberi jogok még a természetjogból eredtek, az individualizmus „természetellenes” jogokat hozott létre, s ez elvezetett a transznaturális jogokhoz, melyek azzal kecsegtetnek, hogy a természet megváltoztatható. Ennek az átalakulásnak a középpontjában az emberi méltóságnak a kizárólagos egyéni akaratra szűkítése áll, a test kárára. Az emberi jogok így asszisztálnak a transzhumanizmushoz, és járulnak hozzá a képviseleti demokrácia kimúlásához.