Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Én alapítottam az Egyesült Államokat - E-könyv

A Hamilton-sztori

Én alapítottam az Egyesült Államokat - E-könyv

A Hamilton-sztori

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Hogyan vált a St. Croix-i dán rabszolgakolónián született, félárva, de tehetséges szegény fiú korunk leghatalmasabb demokráciája létrejöttének egyik kulcsfigurájává? Alexander Hamilton George Washington jobbkeze és az Egyesült Államok első pénzügyminisztere lett. A periférián élő kívülállóból került a hatalom legbelső köreibe, felemelkedése egyúttal az Egyesült Államok megszületésének története is. Ebben a tényeken alapuló, ám elképzelt történetben Hamilton mellett szóhoz jut számtalan más szereplő is, aki a sorsát alakította. Elvek ütköznek vágyakkal, hűség és árulás váltja egymást, a konfliktusokat pedig háborúval és párbajjal oldják meg. Az Én alapítottam az Egyesült Államokat azonban mindenekelőtt a hatalom természetébe nyújt izgalmas és tanulságos betekintést. Hilde Susan Jægtnes 1973-ban született Pennsylvaniában, hétéves korában költöztek Norvégiába. A San Franciscó-i Állami Egyetemen államtudományi diplomát szerzett, a Dél-Kaliforniai Egyetemen pedig film- és televíziós forgatókönyvírás mesterszakot végzett. Eddig négy szépirodalmi műve jelent meg. Film- és televíziós forgatókönyveket is ír. 2017- ben a legjobb forgatókönyv kategóriában Amanda-díjra jelölték Az igazi törődés című játékfilmért.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Copyright
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
D’ANGELO: Ez neked pénz, húgyagyú?…
Fejezet hossza:
Prológus 1824
Fejezet hossza:
A Sas
Fejezet hossza:
I. St. Croix 1768–1772
Fejezet hossza:
Gyertek
Fejezet hossza:
Kása
Fejezet hossza:
Sárgaláz
Fejezet hossza:
Mamoncillo
Fejezet hossza:
St. Kitts És Nevis
Fejezet hossza:
A Könyvtár
Fejezet hossza:
Export És Import
Fejezet hossza:
Fredriksted
Fejezet hossza:
Estate La Reine
Fejezet hossza:
Szem
Fejezet hossza:
Theatrum Orbis Terrarum
Fejezet hossza:
Ii. A Szabadság Fiai 1776–1782
Fejezet hossza:
A Szabadság Fiai
Fejezet hossza:
Rex Collegium
Fejezet hossza:
Morristown
Fejezet hossza:
Iron Hill
Fejezet hossza:
Brandywine
Fejezet hossza:
Ferguson
Fejezet hossza:
Delaware
Fejezet hossza:
Peekskill
Fejezet hossza:
A Világ Vége
Fejezet hossza:
Valley Forge
Fejezet hossza:
Bársonyszalag
Fejezet hossza:
Árulás
Fejezet hossza:
Tomahawk
Fejezet hossza:
Yorktown
Fejezet hossza:
Súlytalan
Fejezet hossza:
Mepkin
Fejezet hossza:
Combahee
Fejezet hossza:
Iii. Egyesülve 1788–1793
Fejezet hossza:
Richmond
Fejezet hossza:
Képviselet
Fejezet hossza:
Poughkeepsie
Fejezet hossza:
Menüett
Fejezet hossza:
Vive Lafayette
Fejezet hossza:
Potomac
Fejezet hossza:
Angyal Angliában
Fejezet hossza:
A Nemzet Jóléte
Fejezet hossza:
Tiszta Láb
Fejezet hossza:
Mrs. Reynolds
Fejezet hossza:
Capet Lajos
Fejezet hossza:
Karácsonyi Hangulat
Fejezet hossza:
City Tavern
Fejezet hossza:
Tojás
Fejezet hossza:
Fair Hill
Fejezet hossza:
Iv. Delope 1794–1801
Fejezet hossza:
Bower Hill
Fejezet hossza:
Carlisle
Fejezet hossza:
Braddock Földje
Fejezet hossza:
St. Vincent
Fejezet hossza:
Vörös, Fehér És Kék
Fejezet hossza:
Konyak
Fejezet hossza:
Delope
Fejezet hossza:
V. Weehawken - 1802–1804
Fejezet hossza:
Hullámos Papagájok
Fejezet hossza:
Daube Glacé
Fejezet hossza:
Weehawken
Fejezet hossza:
Utolsó Kenet
Fejezet hossza:
Levél
Fejezet hossza:
Epilógus 1824
Fejezet hossza:
Trinity Church
Fejezet hossza:
Források
Fejezet hossza:
Könyvek/cikkek
Fejezet hossza:
Weboldalak
Fejezet hossza:
Köszönettel Tartozom Az Alábbiaknak
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...