Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Sebestyén Márta - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A magyar nagyközönség 1983-ban, az István, a királyban csodálkozott rá Sebestyén Márta kivételes tehetségére, bár a közönség Réka szerepében csak hallhatta őt, látni nem láthatta. A városligeti bemutatón szó szerint feldobó élményben lehetett része: az előadás után a táncosok a vállukra emelték és dobálták a levegőbe. Az emberek pedig kíváncsiak lettek, hogy kié ez a kivételes fényű és intenzitású hang. Ahogy később a világ is felkapta a fejét rá, amikor megszólalt a Deep Forrest lemezén vagy az Oscar-díjas Angol beteg című filmben. Sebestyén Márta egykori társairól, a hazai hangszeres népzenei és táncházmozgalom két elindítójáról, Halmos Béláról és Sebő Ferencről a szerzőtől már megjelent egy-egy életútkötet. Felépítésében és szellemiségében ehhez igazodnik ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, amely a népdalénekes, előadóművész pályáját mutatja be.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tartalom FELÜTÉS CSEMPESZKOPÁCSI GYÖKEREK MONA…
Fejezet hossza:
Felütés
Fejezet hossza:
Nem ő kereste az alkalmat,…
Fejezet hossza:
Ahogy az is sorsszerű volt,…
Fejezet hossza:
A közgazdász édesapa és a…
Fejezet hossza:
Csempeszkopácsi Gyökerek
Fejezet hossza:
A Sebestyén-család 1967-ben Parádon: a…
Fejezet hossza:
Visszatérve Csempeszkopácsra: a hatvanas években…
Fejezet hossza:
Mona Néni
Fejezet hossza:
Tanítási óra a Zeneakadémián, jobbra…
Fejezet hossza:
Sebestyénné Farkas Ilona: Nem könnyű…
Fejezet hossza:
Kodály Bűvöletében
Fejezet hossza:
F Otó : S Zabó J Ózsef
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta: Úgy emlékszem, jénai…
Fejezet hossza:
Ártatlan, új közművelődési forma (Sebőék…
Fejezet hossza:
Pályafutása során számos nyilatkozatában hangsúlyozta…
Fejezet hossza:
A velük való együttlétnek minden…
Fejezet hossza:
A Sebő Együttes
Fejezet hossza:
Sebő Feriben tökéletesen egyesül a…
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta és Halmos Béla…
Fejezet hossza:
A zuglói Kassák Klubban Sebőék…
Fejezet hossza:
A táncok szüneteiben verseket énekeltek,…
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta: Feri remek pedagógus,…
Fejezet hossza:
A hetvenes évek második felében…
Fejezet hossza:
A Délszláv Vonal És A Balkán
Fejezet hossza:
A délszláv hagyományokban gyönyörűek a…
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta és a Vujicsics…
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta (a képen Nikolával)…
Fejezet hossza:
Nikolával később olyannyira kapcsolatban maradtak,…
Fejezet hossza:
Muzsikás-kezdetek És István, A Király
Fejezet hossza:
Márta és a Muzsikás 1980-as…
Fejezet hossza:
Ifj. Csoóri Sándor: A Muzsikás…
Fejezet hossza:
Táncház a Kassákban (Márta partnere…
Fejezet hossza:
A Hagyomány Újrahasznosítása
Fejezet hossza:
Egyházaskozári gyűjtés 1977-ben (Sebestyén Márta,…
Fejezet hossza:
Attól kezdve tehát, hogy Márta…
Fejezet hossza:
Találkozás Karsai Zsigmond lőrincrévi táncossal…
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta: Többször jártam úgy,…
Fejezet hossza:
A kilencvenes évekre a nyugati…
Fejezet hossza:
A Muzsiással A Glóbusz Körül
Fejezet hossza:
A Bartók album megjelenését követően…
Fejezet hossza:
A következő mérföldkő kétségkívül a…
Fejezet hossza:
Nagyon követendőnek tartom, ahogy Márti…
Fejezet hossza:
„nyitva Látám Mennyeknek Kapuját”
Fejezet hossza:
Kezdetben duóban még jobbára csak…
Fejezet hossza:
Lucifair kezdetben angol és német…
Fejezet hossza:
A Nyitva látám mennyeknek kapuját…
Fejezet hossza:
A művészek kétféleképpen szoktak nagylemezt…
Fejezet hossza:
A kódexek halott kottafejeit a…
Fejezet hossza:
Szomorú történet ez, mert ebben…
Fejezet hossza:
Régi Zene Vs Népzene
Fejezet hossza:
Levezetés
Fejezet hossza:
SEBESTYÉN MÁRTA (1957) Bár pályája…
Fejezet hossza:
A KÖTETBEN MEGSZÓLALÓK: Andrejszki Judit…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Sebestyén Márta hivatalosan a…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...