Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Naplóromok - E-könyv

Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál

Naplóromok - E-könyv

Ücsörgünk a kávéházban Réz Palinál

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője és a Holmi folyóirat főszerkesztője a magyar irodalom legendás alakja volt. Lakásán megfordultak a legjelentősebb magyar írók, és ahogy a Magvető Kiadó gondozásában korábban megjelent Bokáig pezsgőben című memoár hátlapján is olvasható, ismerte a gyerekeiket és udvarolt a feleségeiknek. Kőrössi P. József találkozásaik után, emlékezetből jegyezte le beszélgetéseiket, amelyek most naplónovellák, vagy sokkal inkább naplóromok formájában olvashatók. Naplóromok a másikról. A másik nem mindig Réz Pál, vagyis nemcsak ő, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, eredetileg nem a nyilvánosságnak szánva.


Fejezetek
Kőrössi P. József Naplóromok Ücsörgünk…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó Pallérozott erkölcsök. Válogatott…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Pallérozott erkölcsök. Válogatott szekvenciák (2002. április 9.)
Fejezet hossza:
Eörsi (2002. július 4.)
Fejezet hossza:
Nálunk, a Rózsa utcában (2002. augusztus 14.)
Fejezet hossza:
Három törvény (2003. július 13.)
Fejezet hossza:
Benne van? Rémes alak (2003. január 16.)
Fejezet hossza:
Nincs másik (2003. július 11.)
Fejezet hossza:
Eörsi. Kormos (2004. január 20.)
Fejezet hossza:
Mit hoztál nekem? Egy kis pénzt is. Az jó (2004. február 4.)
Fejezet hossza:
Bejutok. Pletykáljunk (2004. február 18.)
Fejezet hossza:
Mi van még? Mit hoztál? (2004. június 19.)
Fejezet hossza:
Kocsis. Szabó T., Arghezi (2005. február 13.)
Fejezet hossza:
Másik Eörsit temettünk (2005. június 24.)
Fejezet hossza:
Ötezer forintos történet. Lórúgás (2007. augusztus 24.)
Fejezet hossza:
Harsányi Klára, azaz Mrs Waters (2008. január 31.)
Fejezet hossza:
Ilyen nincs, és mégis van (2005-2009.)
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Tudni kell, hogy Réz,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...