Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Gondolatok a fogolytáborban - E-könyv

Gondolatok a fogolytáborban - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
A napló-kisregény szerzője, Kövesdi Dezső okleveles gépészmérnök 1942-től három évet töltött a Keleti fronton munkaszolgálatosként, majd 1945 március 31-én fogságba esett és egy győri szovjet fogolytáborba került. Már tudta, hogy egész kaposvári családja haláltáborban pusztult el. Dezső hadifoglyok társaságában, mégis őrületes magányban írta meg naplójegyzeteit. Az évekig tartó teljes kilátástalanságban számára az egyetlen reménysugarat mindvégig felesége, élete egyetlen nagy szerelme, Káldori Katalin jelentette. A lány húszéves volt, amikor 1939-ben házasságot kötöttek, de azóta, hogy 1942 májusában be kellett vonulnia munkaszolgálatra, Dezső semmit sem tudott felesége sorsáról. Vívódásainak tárgya is ő, az imádott asszony, s feljegyzéseinek értelme és végső következtetése sem más, mint a mindent feledtető örömhír: Katalin él és visszavárja őt.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Kövesdi Dezső: Gondolatok a fogolytáborban…
Fejezet hossza:
Tartalom
Fejezet hossza:
Szüleink, Kövesdi Dezső és Káldori…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1945. IV. 7. Győr, fogolytábor
Fejezet hossza:
1945. III. 31. Mosonszentpéter
Fejezet hossza:
1945. IV. 20. péntek
Fejezet hossza:
1945. IV. 21. este
Fejezet hossza:
1945 IV. 23. hétfő ebéd előtt
Fejezet hossza:
1945. IV. 23. ebéd után.
Fejezet hossza:
1945. IV. 28. szombat
Fejezet hossza:
1945. IV. 29. vasárnap
Fejezet hossza:
1945. V. 1. május
Fejezet hossza:
1945. V. 3 csütörtök délelőtt
Fejezet hossza:
1945. V. 4. péntek
Fejezet hossza:
1945. V. 5. szombat délután
Fejezet hossza:
1945. V. 6. vasárnap
Fejezet hossza:
1945. V. 7. hétfő délelőtt
Fejezet hossza:
1945. V. 8. kedd délelőtt 11
Fejezet hossza:
1945. V. 8.
Fejezet hossza:
1945. május 10. délelőtt
Fejezet hossza:
1945. V. 10. délután (este felé)
Fejezet hossza:
1945. május 11. dél
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1 Ma Ady Endre utca.…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...