Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Kisvakarcs - E-könyv

Kisvakarcs - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
"„Nem túlzás azt állítani, hogy aki elolvassa ezt a könyvet, az soha többé nem tud úgy gondolni (Steve) Jobsra, mint azelőtt.""- The New York Times Lisa Brennan-Jobs, Steve Jobs elsőszülött lánya önéletrajzában felnőtté válásának történét osztja meg velünk, különleges portrét festve korunk egyik ikonikus alakjáról, Steve Jobsról. Korai éveiben Lisa édesanyjával, Chrisann Brennannel lakott: ekkor apja egyfajta mitikus figura volt számára, akivel csak nagyon ritkán találkozott. Később, amikor Steve érdeklődni kezdett iránta, megnyílt előtte egy villák, nyaralások és magániskolák fémjelezte, új világ. Apja figyelme boldogsággal töltötte el, de hamar megismerte Jobs rideg, kritikus, kiszámíthatatlan oldalát is. Középiskolás korában megromlott a kapcsolata az anyjával, ezért úgy döntött, az apjához költözik. Azt remélte, Jobs ettől végre olyan apja lesz, amilyet mindig is szeretett volna. A Kisvakarcs Lisa Brennan-Jobs gyerekkorának és fiatalságának szívbe markoló története. A kötekedő, bölcs és vicces Lisa felejthetetlen kalauz, aki folyamatosan rácsodálkozik a korra, városra és a két különleges családra, amelyben él, miközben rettenetes érzésekkel viaskodik – szégyelli a puszta létét, úgy érzi nem lenne joga élni. A Kisvakarcs izgalmas korrajz az 1970–80-as évek Kaliforniájáról, és őszinte vallomás egy meglehetősen bonyolult, ellentmondásos apa-lánya kapcsolatról. „Ezzel a mesteri memoárral Lisa Brennan Jobs olyat alkotott, ami felülírta a várakozásainkat, és megteremtette a tökéletes szilícium-völgyi gótikát. A könyv számtalan erénye közül a legnagyobb talán az, hogy a szerző igazán a sajátjává formálta ezt a történetet."" — Vogue „Gyönyörű, irodalmi és pusztító."" — The New York Times „Csodálatosan elmesélt történet családról, szeretetről és identitásról. Döbbenetesen szép tanulmány a gyereknevelésről, amelynek az egyik szereplője történetesen épp az Apple társalapítója."" — Kirkus Reviews"


Fejezetek
Borító
0:00
Címoldal
0:00:03 0:00
Impresszum
0:01:35 0:00
Ajánlás
0:00:02 0:00
Ábra/kép
0:00
H ARMADIK HALÁSZ : Gazduram!…
0:00:52 0:00
A halála előtt három hónappal…
0:07:17 0:00
Hippik
0:00:02 0:00
Hétéves koromra anyámmal már tizenháromszor…
0:10:09 0:00
A szüleim a kaliforniai Cupertinóban…
0:14:03 0:00
Az utcánkban a borsfák ágai…
0:30:12 0:00
A tanév közepe táján becsatlakoztam…
0:06:19 0:00
A következő évet már egy…
0:04:19 0:00
Elmegyünk Ellenékhez úszni! közölte anyám…
0:11:55 0:00
Ron előtt anyám egy olyan…
0:04:20 0:00
Életvonalak
0:00:02 0:00
Másodikos általános iskolás voltam, amikor…
0:09:26 0:00
Steve elvileg holnap elhozza az…
0:08:34 0:00
Elkezdtem eljárni otthonról az állatkertbe,…
Fejezet hossza: 0:09:10
Egy hétvégén az egyik iskolatársam,…
Fejezet hossza: 0:04:15
Kirándulni mentünk a Maryknoll papneveldéhez,…
Fejezet hossza: 0:12:50
Anyám az első randevújára készült…
Fejezet hossza: 0:04:29
Csapjunk bele!
Fejezet hossza: 0:00:02
Az apámmal kapcsolatos legkorábbi emlékeim…
Fejezet hossza: 0:02:37
Anyám elmesélt egy történetet, még…
Fejezet hossza: 0:10:07
Egy nap nem egyedül érkezett.…
Fejezet hossza: 0:07:43
Ron elitistának, a tudományos szigort…
Fejezet hossza: 0:05:45
Az új iskolám egyszintes épülete…
Fejezet hossza: 0:11:18
Anyámat felvették a San Franciscó-i…
Fejezet hossza: 0:24:08
A jakuzzi után megnéztük A…
Fejezet hossza: 0:07:53
A negyvenes éveim elején fogok…
Fejezet hossza: 0:10:52
Nézz fel az égre! mondta…
Fejezet hossza: 0:15:08
Kisvakarcs
Fejezet hossza: 0:00:02
A következő házunkban laktunk a…
Fejezet hossza: 0:11:10
Hétvégente, ha eljött, apám most…
Fejezet hossza: 0:17:35
Amióta Ron kikerült a képből,…
Fejezet hossza: 0:09:30
Még abban az évben az…
Fejezet hossza: 0:09:49
Apám barátnőjének, Tinának hosszú és…
Fejezet hossza: 0:42:20
Anyámmal néhány napra elutaztunk egy…
Fejezet hossza: 0:09:28
Az új iskola ötödik osztályában…
Fejezet hossza: 0:17:56
Néha Toby felhívott. Népszerű hatodikos…
Fejezet hossza: 0:08:57
Szökevény
Fejezet hossza: 0:00:02
Felriadtam a sötétben, a szívem…
Fejezet hossza: 0:10:08
A tizenkettedik születésnapomra egy Patsy…
Fejezet hossza: 0:03:25
Hatodik végén kihívott az asztalához…
Fejezet hossza: 0:16:51
Laurene beköltözött a Waverley utcai…
Fejezet hossza: 0:08:19
Azon a tavaszon apám elhívott,…
Fejezet hossza: 0:06:59
Nem sokkal a hazaérkezésem után…
Fejezet hossza: 0:07:06
Apám esküvőjét a Yosemite Nemzeti…
Fejezet hossza: 0:09:43
Laurene terhessége felért egy pofonnal.…
Fejezet hossza: 0:04:39
A hitelezők néha esténként is…
Fejezet hossza: 0:17:50
Kiotóban szállt le a gépünk,…
Fejezet hossza: 0:14:05
Reed már hat hónapos volt.…
Fejezet hossza: 0:02:20
Szeretném, ha végiggondolnád, ide akarsz-e…
Fejezet hossza: 0:04:42
Miniállam
Fejezet hossza: 0:00:02
Néhány héttel később, egy júniusi…
Fejezet hossza: 0:09:02
Apám alacsony kerítést építtetett a…
Fejezet hossza: 0:17:07
Fixa ideám lett, hogy egyetemre…
Fejezet hossza: 0:08:29
Elsőben elhatároztam, hogy indulok az…
Fejezet hossza: 0:07:37
A tanév közepén készültem iskolát…
Fejezet hossza: 0:07:12
A következő hétvégén eltekertem egy…
Fejezet hossza: 0:08:53
Anyámmal kitaláltuk, hogy összeülünk egy…
Fejezet hossza: 0:06:23
Pár hónappal a félévkezdés után…
Fejezet hossza: 0:18:29
Apám néha poénból hátat fordított…
Fejezet hossza: 0:03:53
Apám nagy méretű kartonborítékot bontogatott…
Fejezet hossza: 0:05:35
Egyszer, miután Steve és Laurene…
Fejezet hossza: 0:08:21
Egyik este, mosogatás közben anyámmal…
Fejezet hossza: 0:09:02
Amikor apámnál voltam, vállaltam, hogy…
Fejezet hossza: 0:06:19
Olyan magányos vagyok mondtam Monának…
Fejezet hossza: 0:04:32
Piacképes tudás
Fejezet hossza: 0:00:02
Beléptem a vitaklubba. Bár ezt…
Fejezet hossza: 0:05:50
A 101-es út mentén srégen…
Fejezet hossza: 0:10:35
A harmadik gimis év kezdetén,…
Fejezet hossza: 0:19:22
Nemcsak abban bíztam, hogy Laurene…
Fejezet hossza: 0:08:49
Bíznod kell az életedben ezzel…
Fejezet hossza: 0:03:41
Anyámnál élve nem igazán jutott…
Fejezet hossza: 0:05:41
Épp, amikor visszaköltöztem apámhoz, Mona…
Fejezet hossza: 0:05:38
Repülés
Fejezet hossza: 0:00:02
Végzősként a Palyban engem választottak…
Fejezet hossza: 0:08:10
Mi leszel, ha nagy leszel?…
Fejezet hossza: 0:07:12
Ebédidőben felkerestem a gimi egyetemi…
Fejezet hossza: 0:18:42
Kóda
Fejezet hossza: 0:00:26
Egyedül érkeztem a Harvardra, egy…
Fejezet hossza: 0:13:43
Meg fogom kérni Steve-et, hogy…
Fejezet hossza: 0:03:33
A Harvardon az irodalom szakirányt…
Fejezet hossza: 0:08:42
Már eldöntöttem, hogy az utolsó…
Fejezet hossza: 0:04:02
Huszonhét évesen, amikor már nem…
Fejezet hossza: 0:02:50
Pár évvel később New Yorkba…
Fejezet hossza: 0:04:15
Alig egy évvel a transzplantáció…
Fejezet hossza: 0:22:50
A búcsúztatón és az azóta…
Fejezet hossza: 0:04:37
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza: 0:02:14
Jegyzetek
Fejezet hossza: 0:04:06


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6596 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...