Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Én jómagam és a többiek - E-könyv

Hogyan befolyásolja személyiségünk a jóllétünket?

Én jómagam és a többiek - E-könyv

Hogyan befolyásolja személyiségünk a jóllétünket?

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Miért viselkedünk másképp otthon, mint a munkahelyünkön? Elégedettebbek vagy esetleg kevésbé szociálisak lennénk, ha nem érdekelne minket annyira mások véleménye? Boldogságra vagyunk beprogramozva, vagy inkább tépelődésre kárhoztatva? Helytállónak bizonyulnak-e másokról alkotott első benyomásaink? Az elmúlt évtizedek tudományos kutatásai átformálták az emberi személyiség természetére vonatkozó régi elképzeléseket. Neurológusok, biológusok és pszichológusok vizsgálták felül Freud, Jung és az 1960-as évek humanisztikus pszichológusainak elméleteit, feje tetejére állítva a személyiségtípusok eddigi csoportosítását, valamint olyan új eszközöket és módszereket alkottak, amelyekkel végére járhatunk annak, kik is vagyunk valójában. Brian R. Little ebben a bölcs és szellemes könyvben a legfrissebb tanulmányok, személyes élmények és szórakoztató tesztek segítségével fejti ki, miért viselkedünk úgy, mit tudunk megváltoztatni – és mit nem. Bemutatja, hogyan alakítja a környezet a személyiségünket és a személyiségünk a környezetet, és mit jelez előre a személyiség az egészségről és a sikerről.


Fejezetek
Címlap
0:00
Copyright
0:00
Ajánlás
0:00
Tartalom
0:00
Előszó
0:00
Első fejezet. Első benyomások és kételyek
0:00
Mások és én: konstruktumok, avagy keretek és ketrecek
0:00
A személyes konstruktumok és a szabadság
0:00
Gerald: az ember, aki egyetlen konstruktumot használt
0:00
Tárgyak, mások és önmagunk megítélése: honnan tudjuk?
0:00
Derek, a fákkal suttogó
0:00
Jack, a zsákbamacska: nyomtávváltás
0:00
A kétség és a szabadság foka
0:00
Második fejezet. Rögzült személyiségvonások és a jóllét: kötött, mint a gipsz?
0:00
Személyiség és pizza: fél órán belül vagy hamarabb
0:00
„Big Five” személyiségvonások
0:00
Lelkiismeretesség: a struktúra, a káosz és a dzsessz harmóniája
0:00
Barátságosság: a kedvesség ígérete és problematikája
0:00
Érzelmi labilitás: érzékenység és érzék
Fejezet hossza:
A tapasztalatra való nyitottság: befogadóképesség az ellenállással szemben
Fejezet hossza:
Extraverzió: éberségi szint és annak hatása
Fejezet hossza:
Harmadik fejezet. Szabad személyiségvonások és a szokatlan viselkedés
Fejezet hossza:
Változatos személyiség, mesebeli vonások?
Fejezet hossza:
Biogenetikus források
Fejezet hossza:
Szociogenetikus források
Fejezet hossza:
Idiogenetikus források: szabad személyiségvonások és személyes célkitűzések
Fejezet hossza:
Szokatlan viselkedés
Fejezet hossza:
A szokatlan viselkedés haszna és ára
Fejezet hossza:
A szabad személyiségvonások: légy erős, tartsd magadban, ereszd el
Fejezet hossza:
A tettetés ára
Fejezet hossza:
Töltekező zugok, avagy hogyan enyhíthetők a szokatlan viselkedés következményei?
Fejezet hossza:
Irány: a szabad személyiségvonások
Fejezet hossza:
Negyedik fejezet. Változékony ének: Személyiség és helyzetek
Fejezet hossza:
Személyiség, élethelyzetek, csipetnyi só
Fejezet hossza:
Helyzetrendezés
Fejezet hossza:
Első lépés: Google
Fejezet hossza:
Őt is meghívtad? Önmonitorozás és szabadidős partnerek
Fejezet hossza:
Párkapcsolatok: elköteleződés és rugalmasság
Fejezet hossza:
Már itt sem vagyok: elköteleződés, siker és szervezeti élet
Fejezet hossza:
Hogyan viselkedjünk úgy, avagy az önmonitorozási képesség
Fejezet hossza:
Nyomás az önvizsgálatra: adott körülmények között
Fejezet hossza:
Elvhűek a haszonelvűek ellen: az önmonitorozási hajlamok összevetése
Fejezet hossza:
Alkalmazkodó rugalmasság: önbírálat újragondolva
Fejezet hossza:
Ötödik fejezet. Irányítás, hatóerő, életforma
Fejezet hossza:
Ellenállás a társadalmi nyomásnak
Fejezet hossza:
Kockázatvállalás
Fejezet hossza:
Célok és eszközök összekapcsolása: a proaktív személyiség
Fejezet hossza:
Késleltetett jutalom: a pillecukortól az egyetemi felvételiig
Fejezet hossza:
Stressz, kontroll és nyomógombok
Fejezet hossza:
Összeköttetésben állnak a gombok?
Fejezet hossza:
Az észlelt irányítás valósága
Fejezet hossza:
Osztálygyakorlatok
Fejezet hossza:
Alkalmazkodó illúziók és leleményesség
Fejezet hossza:
Hatodik fejezet. Ép testben ép lélek: személyiség és egészség
Fejezet hossza:
Életesemények és az egészség
Fejezet hossza:
Személyiség, stressz és egészség: szívósság és rugalmasság
Fejezet hossza:
A-típusú személyiségek
Fejezet hossza:
Egy ellentmondás feloldása: a személyiség és az egészség finomságai
Fejezet hossza:
Az ellentmondás feloldása: nézőpont kérdése
Fejezet hossza:
Mit kezdjünk az ellenségességgel?
Fejezet hossza:
A koherencia megélése: személyiség, egészség, kontextus
Fejezet hossza:
Hetedik fejezet. Személyiség és kreativitás: a magányos hős mítosza
Fejezet hossza:
IPAR: kreativitás tanulmányok
Fejezet hossza:
Nézd, mit csináltam! Normák, narcizmus és kreatív megnyilvánulások
Fejezet hossza:
Intelligencia és kreativitás: egyszerűen okosabb?
Fejezet hossza:
Korábbi élmények: a szabadság elérése
Fejezet hossza:
Érdeklődési körök és hajlamok
Fejezet hossza:
A preferencia mintái
Fejezet hossza:
Terítéken az összetettség és a kifinomult egyszerűség
Fejezet hossza:
Kreatív személyiségek: különcök vagy arcátlanok?
Fejezet hossza:
Furcsa teremtmények? Kreativitás, különcség és pszichopatológia
Fejezet hossza:
Különcök: boldog gyanútlanság
Fejezet hossza:
Kreativitás és pszichopatológia: a szűrő nélküli elme
Fejezet hossza:
Kreativitás újragondolva: ének a szakértőkhöz
Fejezet hossza:
Kreativitás és jóllét: leckék Darwintól
Fejezet hossza:
Nyolcadik fejezet. Hol vagy? Személyiség a térben
Fejezet hossza:
Szitakötők, harmónia és jóllét
Fejezet hossza:
Alexanderfalva: bensőséges kapcsolat és várostervezés
Fejezet hossza:
Milgramopolisz: a város mint túlterhelés
Fejezet hossza:
A te utópiád az én disztópiám: költözzünk oda?
Fejezet hossza:
Környezeti személyiség: nyolc megközelítés
Fejezet hossza:
Ki a te helyed? Városok és terek személyisége
Fejezet hossza:
Személyiségek Kibériában: kapcsolatok újragondolva
Fejezet hossza:
Kilencedik fejezet. Személyes célkitűzések: a keresés boldogsága
Fejezet hossza:
Köpködő képek: személyeskedjünk!
Fejezet hossza:
Személyes célok: van fogalmunk, mit csinálunk?
Fejezet hossza:
Miben sántikálsz? A személyes célkitűzések természete és kategóriái
Fejezet hossza:
A személyes célkitűzések megfogalmazása
Fejezet hossza:
A személyes célkitűzések kategóriái
Fejezet hossza:
Hogy ityeg? A célkitűzések értékelése
Fejezet hossza:
A célkitűzés jelentősége; egyéni felbecslése
Fejezet hossza:
Önazonosság: vissza a köpethez
Fejezet hossza:
Önazonosság a kamaszok személyes célkitűzéseiben
Fejezet hossza:
Hogy boldogulsz? Kezdeményezés, hatékonyság és irányítás
Fejezet hossza:
Kit érdekel? Megosztás, támogatás és békénhagyás
Fejezet hossza:
Hogy érzed magad? A személyes célkitűzések érzelmi élete
Fejezet hossza:
Tizedik fejezet. Önvizsgálat: a jóllét művészete
Fejezet hossza:
Legfontosabb céljaink fenntartható hajszolása
Fejezet hossza:
Térjünk a lényegre: összefüggés és ellenállás
Fejezet hossza:
Adaptív újraértelmezés: gondold újra!
Fejezet hossza:
Személyes metaforák és a célkitűzések átdolgozása
Fejezet hossza:
Mit gondolunk arról, kik vagyunk most? Vissza a személyes konstruktumokhoz!
Fejezet hossza:
Az én céljai: passzolás, nyújtózkodás, önmeghatározás
Fejezet hossza:
A környezet monitorozása: a legmegfelelőbb környezet megvizsgálása és kialakítása
Fejezet hossza:
Önvizsgálat: megbékélés és újraélesztés
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Felhasznált irodalom
Fejezet hossza:
Felhasznált irodalom — 1. rész
Fejezet hossza:
Felhasznált irodalom — 2. rész
Fejezet hossza:
A szerzőről
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
Lábjegyzetek
Fejezet hossza:
Végjegyzetek
Fejezet hossza:
harmadik fejezet – Szabad személyiségvonások és a szokatlan viselkedés
Fejezet hossza:
hetedik fejezet – Személyiség és kreativitás: a magányos hős mítosza
Fejezet hossza:
tizedik fejezet – Önvizsgálat: a jóllét művészete
Fejezet hossza:
Kolofon
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 11490 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...