Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Magyar polip - E-könyv

A posztkommunista maffiaállam

Magyar polip - E-könyv

A posztkommunista maffiaállam

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Magyar Bálint 2001-ben Magyar polip – a szervezett felvilág címmel írt cikket az egész pályás lenyúlást alkalmazó, a jogállam intézményrendszerét szétzüllesztő Fideszről, illetve az általa berendezett világról, ahol a demokratikus intézményrendszer keretei között működő hatalom maffiamódszerekkel, állami segédlettel terjeszkedik lefelé. Ebben a rendszerben az állam nem a maffia eszköze, hanem maga a maffia, amely az államhatalom teljes fegyvertárát beveti politikai és gazdasági érdekei érvényesítéséért. Akkor még sokan vitatták az új fogalmi megközelítés helyességét, amelynek kulcskategóriái a szervezett felvilág, a maffiamódszereket alkalmazó állam és a politikai családtagok voltak. 2010-ben azonban a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségével jórészt megszűntek a hatalomgyakorlás intézményes korlátai. A párt után az állam is egyetlen személy fennhatósága alá került, aki azóta az engedelmességre kényszerítést már a társadalom egészén alkalmazza. A rendszert leíró új fogalmi keret az elmúlt hónapokban revelációként hatott sok politológusra, szociológusra és közgazdászra. Felmerült a gondolat, hogy ezen az új nyelven lehetne modellszerűen értelmezni a jelenlegi magyar gazdasági és társadalmi viszonyokat. A kötet szerzői – mindenki a maga szakterületén – erre tesznek kísérletet. A téma és az annak feldolgozását szolgáló fogalmi keret nemcsak Magyarország, hanem az autokratikus kísérleteknek szintén kitett kelet-európai országok esetében is fontos és időszerű, hozzájárulhat a volt Szovjetunió utódállamaiban végbemenő folyamatok megértéséhez is.


Fejezetek
Magyar polip A posztkommunista maffiaállam…
Fejezet hossza:
Tartalom Konrád György Társadalomszobrászat (Előszó)…
Fejezet hossza:
Konrád György Társadalomszobrászat (Előszó)
Fejezet hossza:
Magyar Bálint Magyar polip - a posztkommunista maffiaállam
Fejezet hossza:
8.2.2. Az udvari beszállítók rendje
Fejezet hossza:
1. RÉSZ A maffiaállam rendszerszerűsége és történeti egyedisége
Fejezet hossza:
Szelényi Iván Kapitalizmusok a kommunizmus után
Fejezet hossza:
Ara-Kovács Attila Előképek és rémképek
Fejezet hossza:
Pétervári Zsolt A korlátlan hatalom hálózata
Fejezet hossza:
Csepeli György A maffiaállam használt ruhája
Fejezet hossza:
2. RÉSZ Jogállam a polip szorításában
Fejezet hossza:
Fleck Zoltán A maffiaállam joga
Fejezet hossza:
Krémer Ferenc A rendőrség Orbán Viktor maffiaállamában
Fejezet hossza:
Bárándy Péter - Bihari István (Tag)állami szervezett bűn
Fejezet hossza:
Lattmann Tamás Európa tehetetlensége a posztkommunista államokkal…
Fejezet hossza:
3. RÉSZ A maffiaállam gazdaság- és szociálpolitikája
Fejezet hossza:
Laki Mihály Az erősek gyöngesége
Fejezet hossza:
Soós Károly Attila Sarcolás különadókkal: bevételszerzés, populizmus…
Fejezet hossza:
Csillag István A küldetés: vagyonosodni -: Elitcsere családi alapon
Fejezet hossza:
Becker András Orbán Zrt.
Fejezet hossza:
Várhegyi Éva A maffiaállam bankjai
Fejezet hossza:
Major Iván Rezsicsökkentés és különadók a hálózatos ágazatokban
Fejezet hossza:
Juhász Pál Történelemformáló ostobaság a magyar agrárkérdésben
Fejezet hossza:
Krémer Balázs A maffiaállam társadalomképe és társadalompolitikája
Fejezet hossza:
4. RÉSZ A maffiaállam szimbolikus, kulturális közege
Fejezet hossza:
Gábor György A kisajátított Isten országa Szakrális politikai…
Fejezet hossza:
Bozóki András Családi tűzfészek A kultúra a szimbolikus politika…
Fejezet hossza:
Vásárhelyi Mária A médiapolip működése - agy- és pénzmosoda
Fejezet hossza:
Kozák Márton A Keresztapa focija
Fejezet hossza:
Életrajzok
Fejezet hossza:
Ajánlók
Fejezet hossza:
Hungarian Polyp The Post-Communist Mafia State
Fejezet hossza:
Die ungarische Krake Ein postkommunistischer Mafiastaat
Fejezet hossza:
Венгерский спрут Посткоммунистическое мафиозное государство
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} A bevezető írás az…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...