Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, legutóbbi tusványosi beszédében leszámolt a liberális demokráciával. De minek tekinthető a helyébe lépő rendszer, ha nem akarjuk elfogadni a hivatalos ideológia „centrális erőtér” – vagy „Nemzeti Együttműködés Rendszere” – típusú megnevezéseit? Az ideológiai tanácstalanságban, zűrzavarban a 2013 novemberében megjelent tanulmánykötet, a Magyar polip – A posztkommunista maffiaállam sietett az olvasók segítségére. A mai Magyarország hatalmitársadalmi viszonyait új fogalmi keretben, megvilágító erővel leíró mű nem véletlenül fogyott el több mint 12 ezer példányban. Az idén szintén Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztésében megjelenő második kötet további két tucat tanulmánnyal, az első kötetben nem tárgyalt területek leírásával gazdagítja a magyar polipról, a maffiaállamról alkotott képet. A szerzők túlnyomó többsége most debütál „polipológusként” – közöttük nemcsak kiváló kutatókat, de egykori pénzügyminisztert, fővárosi főügyészt vagy éppen alkotmánybírót is találhatunk: Andor Mihályt, Békesi Lászlót, Bócz Endrét, Dessewffy Tibort, Rajk Lászlót, Ripp Zoltánt, Vörös Imrét. Vagy az ebben a kötetben már hangsúlyosan helyet kapó fiatal generáció tehetséges képviselőit, mint például: Deák Andrást, Jancsics Dávidot, Kácsor Zsoltot, Lakner Zoltánt, Szentpéteri Nagy Richárdot, Trencsényi Balázst vagy éppen Ungváry Krisztiánt.