Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Elvesztegetett évek - E-könyv

Elvesztegetett évek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Az Elvesztegetett évek a második és harmadik Orbán-kormány gazdaságpolitikáját és gazdaságirányítását elemzi és értékeli, a megelőző időszakokokkal összevetésben. 2010-ben, amikor a Fidesz kétharmados győzelmet aratott a választásokon, a politikai vezetői azt ígérték, hogy a rendszerváltást végigviszik, korrigálják annak korábbi hibáit, és felzárkózási pályára állítják a magyar gazdaságot. Az elmúlt nyolc esztendő történései, gazdasági eredményei azonban azt mutatják, hogy ezek a célkitűzések nem valósultak meg. A piacgazdasági rendszer teljes kiépítése helyett egy központosított államkapitalista, sok elemében inkább feudális berendezkedés valósult meg. A modernizáció és felzárkózás helyett pedig stagnálás és visszaesés történt, a volt szocialista országok nagy többsége lényegesen jobb teljesítmény nyújtott a mögöttünk hagyott időszakban. A Fidesz által kidolgozott NER értékes éveket vesztegetett el azzal, hogy a hatalmi céloknak és rövid távú politikai stabilitásnak rendelte alá a gazdaságot. Az Orbán-kormány történelmi bűne, hogy a kedvező világgazdasági és nemzetközi helyzet, valamint a jelentős európai uniós támogatások révén kialakult páratlan lehetőséget nem a magyar gazdaság modernizálására és a nemzet felemelkedésének elősegítésére használta, hanem a saját hatalmának bebetonozására.


Fejezetek
Mellár Tamás Elvesztegetett évek Gazdasági…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó Három adatsor és…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Három Adatsor És Néhány Tanulság
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A szocializmusban jobb volt?
Fejezet hossza:
1. táblázat: Összehasonlító adatok a…
Fejezet hossza:
Az egy főre jutó GDP alakulása a volt szocialista országokban
Fejezet hossza:
2. táblázat: Az egy főre…
Fejezet hossza:
A balti országok ugyancsak jobb…
Fejezet hossza:
Félresiklott Rendszerváltás?
Fejezet hossza:
3. táblázat: Az egyensúlyi helyzet…
Fejezet hossza:
Az élénkülő és dinamikus növekedésbe…
Fejezet hossza:
A Második Orbán-kormány Ideológiája És Berendezkedése
Fejezet hossza:
Az Unortodox Gazdaságpolitika
Fejezet hossza:
4. táblázat 20022010 20102017 Kumulált…
Fejezet hossza:
Szó sincs tehát arról, hogy…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az 1995-ös 64%-os bérarány folyamatosan…
Fejezet hossza:
A Ner Eredményei, Színe És Fonákja
Fejezet hossza:
A Továbblépés Lehetőségei
Fejezet hossza:
A Felhasznált Irodalom Jegyzéke
Fejezet hossza:
A Progress Alapítvány rövid bemutatása
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...