Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Elképzelt utak - E-könyv

Versek és kép-emlékek

Elképzelt utak - E-könyv

Versek és kép-emlékek

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Életünk utazás: a születéstől a halálig és azon túl, ki tudja hová. Folyamatosan „útközben” vagyunk. Közeli és távo­li helyeken, vízen és szárazföldön járunk, miközben készül bennünk egy térkép arról, hogy merre utaztunk. A könyvben lévő versek segítenek nekünk saját térképünk elkészítésében. Ugyanakkor felidézik a már bennünk lévő úti élményeket, életünk állomásait. A verses útirajz nemcsak az életünk története, hanem benne vannak az ismeretlen jövő­vel kapcsolatos utalások is. Egy ember versben meséli az útját, ám ebben a vers-mesé­ben mindenki talál olyan élményt, amit már ő is átélt. Vagyis az útjaink keresztezik egymást, találkozunk itt, vagy ott, ahol közös lesz a sorsunk. Ha belső kalandokat keres valaki, ezek­ben a versekben meg fogja találni. Azt nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő vagyis, hogy hol lesz a következő állomás, de a versek szépsége kárpótol minket. Vers olvasásakor alámerülünk a lélek nagy vizeiben és megszűnik a jövő miatti aggodalom.


Fejezetek
Mihály András Elképzelt Utak Versek…
Fejezet hossza:
Életünk utazás: a születéstől a…
Fejezet hossza:
Tartalomjegyzék
Fejezet hossza:
Mottó
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
Időutazás
Fejezet hossza:
Társ-vers
Fejezet hossza:
Pompeji Emlék
Fejezet hossza:
Toszkána
Fejezet hossza:
Ősz Bristolban
Fejezet hossza:
Casa Guilietta
Fejezet hossza:
Utazás Európába
Fejezet hossza:
Bolond Utas
Fejezet hossza:
Éjszakai Inkarnáció
Fejezet hossza:
Amikor John Cabot Bristoli Tengerész Felfedezte Amerikát
Fejezet hossza:
Vrocláviána
Fejezet hossza:
INTROITUS AUTUMNALis
Fejezet hossza:
Váróterem
Fejezet hossza:
Őszi Séta
Fejezet hossza:
Ősz Európában
Fejezet hossza:
Wilhelmshaven
Fejezet hossza:
Corpus Delicti
Fejezet hossza:
Időzónák
Fejezet hossza:
Újra Otthon
Fejezet hossza:
Az Utolsó Nap
Fejezet hossza:
Valaki Elmegy
Fejezet hossza:
Végszó
Fejezet hossza:
Képek jegyzéke
Fejezet hossza:
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönöm az Ad Librum…
Fejezet hossza:
MIHÁLY ANDRÁS IMRE Mihály András…
Fejezet hossza:
ISBN 978-615-6979-22-3 © Dr. Mihály…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10693 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...