Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Keddi beszélgetések életről és halálról - E-könyv

Keddi beszélgetések életről és halálról - E-könyv

Újjászülethetünk-e egy másik ember halálával? Mitch Albom szerint igen. Ő így érzett, amikor újra megtalálta régi kedves tanárát, akinek útmutatása húsz évvel korábban a világot jelentette neki. Morrie ekkor már halálos beteg volt. Életszeretetével mégis lenyűgözte környezetét és volt diákját, aki a betegágya mellett hétről hétre megbűvölten hallgatta bölcsességeit szeretetről, elfogadásról. Arról, hogy miért érdemes élni. A tanítvány, aki mindaddig a sikert hajszolta és képtelen volt az igaz érzelmekre, öreg professzorától búcsúzva átértékelte az élethez és a halálhoz való viszonyát. A kötet önzetlen szolgálatnak indult, szerzője szeretett volna hozzájárulni Morrie Schwartz orvosi költségeihez – mára azonban a világ egyik legkelendőbb memoárja lett. Több mint 40 nyelvre fordították le és közel 15 millió példányban kelt el. Leckék az életről címmel tévéfilm is készült belőle: Morrie szerepében láthattuk utoljára minden idők egyik legnagyszerűbb színészét, Jack Lemmont. A történet új borítóval, az eredeti megjelenés 20. évfordulójára készült, bővített kiadásban jelenik meg az Animusnál.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Ajánlom ezt a könyvet öcsémnek,…
Fejezet hossza: 0:00:05
A Tantárgy
Fejezet hossza: 0:03:20
A Tanterv
Fejezet hossza: 0:12:11
A Tanítvány
Fejezet hossza: 0:05:48
Audiovizuális Oktatás
Fejezet hossza: 0:07:45
A Felvételi
Fejezet hossza: 0:06:26
Az Előadóterem
Fejezet hossza: 0:10:32
Beiratkozás
Fejezet hossza: 0:09:20
Az Első Kedd
Fejezet hossza: 0:08:44
A Második Kedd
Fejezet hossza: 0:07:44
A Harmadik Kedd
Fejezet hossza: 0:08:19
Audiovizuális Oktatás
Fejezet hossza: 0:04:26
A Professzor
Fejezet hossza: 0:08:01
A pedagógus az örökkévalóságnak dolgozik;…
Fejezet hossza: 0:00:07
A Negyedik Kedd
Fejezet hossza: 0:11:02
Az Ötödik Kedd
Fejezet hossza: 0:12:15
A Hatodik Kedd
Fejezet hossza: 0:10:26
A Professzor
Fejezet hossza: 0:08:17
A Hetedik Kedd
Fejezet hossza: 0:09:26
A sors behódol számos fajnak:…
Fejezet hossza: 0:00:11
A Nyolcadik Kedd
Fejezet hossza: 0:08:43
Minden este, amikor aludni térek,…
Fejezet hossza: 0:00:08
A Kilencedik Kedd
Fejezet hossza: 0:15:01
A Tizedik Kedd
Fejezet hossza: 0:11:54
A Tizenegyedik Kedd
Fejezet hossza: 0:10:19
Audiovizuális Oktatás
Fejezet hossza: 0:05:27
A Tizenkettedik Kedd
Fejezet hossza: 0:07:29
A Tizenharmadik Kedd
Fejezet hossza: 0:11:48
A Tizennegyedik Kedd
Fejezet hossza: 0:07:01
Tanévzáró
Fejezet hossza: 0:02:34
Végszó
Fejezet hossza: 0:03:52
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza: 0:01:00
Utószó
Fejezet hossza: 0:09:54


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...