Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Barbárok - E-könyv

Elbeszélések

Barbárok - E-könyv

Elbeszélések

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ez a novella művészi erejével világirodalmi szinten is számottevő alkotás. Móricz egy tragikus, halállal végzőgő konfliktust dolgoz fel. A mű három részre, mintegy három felvonásra tagolódik. Az első felvonás „a veres juhász” és Bodri juhász kettős gyilkossággal végződő összetűzése, a második Bodri juhász feleségének kutatása eltűnt férje után, a harmadik veres juhász leleplezése a bíróság előtt. Az elbeszélés a „rideg pásztorok” kemény, majdnem embertelen világát mutatja be, hiszen például veres juhász és kísérője nyugodtan és jóízűen megvacsoráznak áldozatuk friss sírgödre felett. Látszólag igazságos tehát a vizsgálóbíró novellazáró megjegyzése: „Barbárok”. Ez az egyetlen szó azonban lényeges társadalmi mondanivalót rejt magában: vádat emel egy olyan világ ellen, amely a szegénységet ebbe a nyomorúságba süllyeszti, és amelynek hatalmon lévő osztálya ilyen értetlenül áll szemben a szegényemberek világával.


Fejezetek
Móricz Zsigmond Barbárok ELBESZÉLÉSEK Kossuth…
Fejezet hossza:
Tartalom A címeres ökör Milyen…
Fejezet hossza:
A címeres ökör
Fejezet hossza:
Milyen jók az emberek!
Fejezet hossza:
A boa
Fejezet hossza:
Szerelmi özvegy
Fejezet hossza:
Vasárnap reggel
Fejezet hossza:
Nyomozás
Fejezet hossza:
A királyné
Fejezet hossza:
A füttyös kisfiú
Fejezet hossza:
A fogorvos
Fejezet hossza:
Mégis mozog a föld
Fejezet hossza:
Vérbosszú
Fejezet hossza:
Urak
Fejezet hossza:
Ez a jó asszony!
Fejezet hossza:
Az orosz asszony
Fejezet hossza:
Ilyen a magyar
Fejezet hossza:
Jótékonyság
Fejezet hossza:
A feketeruhás nő
Fejezet hossza:
A koporsó
Fejezet hossza:
Papnál
Fejezet hossza:
A fejércselédnek tanulni kell
Fejezet hossza:
A bicska
Fejezet hossza:
Titok
Fejezet hossza:
A távirat
Fejezet hossza:
Folytonégő tűz
Fejezet hossza:
Nyájban
Fejezet hossza:
Csibék a szemétdombon
Fejezet hossza:
Az ibolyák
Fejezet hossza:
Törzsasztalnál
Fejezet hossza:
A kétszerkettő segít
Fejezet hossza:
Sajó
Fejezet hossza:
Bajtársak
Fejezet hossza:
Régi erkölcsök mai köntösben
Fejezet hossza:
A legszebb emlék
Fejezet hossza:
Don
Fejezet hossza:
Esőleső társaság
Fejezet hossza:
A ló és az ember
Fejezet hossza:
A két fehér
Fejezet hossza:
A tajtékpipa
Fejezet hossza:
Idill
Fejezet hossza:
Barbárok
Fejezet hossza:
A kondás legszennyesebb inge
Fejezet hossza:
Takarékkönyv
Fejezet hossza:
Karácsonyi ének
Fejezet hossza:
Ez juhhús?
Fejezet hossza:
Kukoricaprézli
Fejezet hossza:
A nyáj és pásztora
Fejezet hossza:
Ami megérthetetlen
Fejezet hossza:
Három jómadár
Fejezet hossza:
Orgonanyíláskor történt
Fejezet hossza:
Divat
Fejezet hossza:
Szombat este
Fejezet hossza:
Családi kör
Fejezet hossza:
A gép belépett a hivatalba
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10733 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...