A második kötet tizenkét évvel később játszódik. Rózsa Sándor nagy kísérlete nem sikerül, visszakényszerül a betyárok közé és, ha már így alakult, a Szeged környéki puszták ura és parancsolója lesz, ő "a gazda". A jobbágyok jobban tisztelik a királynál és úgy szeretik, mint gondoskodó testvérüket. Annál jobban rettegik a vármegye urai és ezek fizetett kopói. Az országon már átsöpör a 48-as forradalom előszele, a nemesurak szorongva várják a közelgő vihart, a szegények reménykednek. Az urak és jobbágyok kibékíthetetlen ellentétét ábrázolja az író a Rózsa Sándorék által megzavart szegvári bál leírásában. A leszámolást el kell halasztani, mert a déli határokon betör az ellenség, s Szegedet és a forradalmat meg kell védeni. Rózsa Sándor csapatával együtt beáll a honvéd seregbe, "a gazda" kapitányi rangot kap és a csapat kitűnően verekszik. Később azonban szembekerülnek a hadsereg gyanakvó nemesi vezetőivel s Sándor ettől kezdve hol a magyar tisztek, hol a császáriak ellen vezeti gerillacsapatát. Végül is a betyárok nem tudnak élni a nagy lehetőséggel, visszasüllyednek a kóborlók sorába. A regény első kötete egységes szerkezetű, egy tömbből faragott. A második kötet is olvasmányos, a jellemek ábrázolása is hiteles, de szerkezetében néha hevenyészett. A szokásos átdolgozásban Móricz Zsigmondot a halál akadályozta meg. (Legeza Ilona)