Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Magyarok (bővített kiadás) - E-könyv

Gyõzelmek és kudarcok

Magyarok (bővített kiadás) - E-könyv

Gyõzelmek és kudarcok

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
„Egyre veszélyesebb a tegnapra és a tegnap előttre támaszkodva jóslásokba bocsátkozni; bölcs dolog azonban önmagunkat mindenre vagy majdnem mindenre fel készíteni – e Paul Valery javasolta felkészítés jegyében tekintem át a magyar múltat és a jelent. Publicista és politikai elemző vagyok, nem pedig "céhbeli" történész. Egyszerre belülről és kívülről, s mindenekelőtt politikai és anyagi befolyásoktól függetlenül, öncenzúra nélkül, időnként humorral vagy szarkazmussal próbáltam írni az elmúlt ezer év sikereiről és bukásairól, a kiemelkedő és ellentmondásos személyiségekről éppúgy, mint a köpönyegfordítás kevésbé vonzó emberi alakjairól.” – Paul Lendvai A neves Kelet-Európa-szakértő több nyelven megjelent, magyarul immár negyedik, bővített, átdolgozott kiadásban megjelenő könyve a magyarokról, Magyarországról és Magyarország népeiről szól. A kötet a rendszerváltást és az azóta eltelt éveket is elemzi.


Fejezetek
Paul Lendvai Magyarok Győzelmek és…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó a negyedik bővített…
Fejezet hossza:
Előszó a negyedik bővített magyar kiadáshoz
Fejezet hossza:
1. „Pogány barbárok” rohanják le Európát: a szentgalleni szemtanúk
Fejezet hossza:
2. Honfoglalás vagy hódítás? A magyar identitás kérdéséhez
Fejezet hossza:
3. A magyar kalandozásoktól az Árpádok keresztény királyságáig
Fejezet hossza:
4. Küzdelem a folytonosságért és a szabadságért
Fejezet hossza:
5. Az 1241. évi tatárjárás és következményei
Fejezet hossza:
6. Magyar nagyhatalom - idegen királyokkal
Fejezet hossza:
7. A Hunyadiak hőskora és a török vész
Fejezet hossza:
8. A mohácsi vereséghez vezető hosszú út
Fejezet hossza:
9. A török uralom megsemmisítő mérlege
Fejezet hossza:
10. Erdély mint a magyar államiság mentsvára
Fejezet hossza:
11. Bethlen Gábor - vazallus, hazafi és európai
Fejezet hossza:
12. Zrínyi vagy Zrinski? Két nemzet hőse
Fejezet hossza:
13. Thököly, a kuruc vezér Kalandor vagy áruló?
Fejezet hossza:
14. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca a Habsburg-ház ellen
Fejezet hossza:
15. Mítosz és történetírás Bálvány a változó időben
Fejezet hossza:
16. Magyarország a Habsburg-monarchia árnyékában
Fejezet hossza:
17. Küzdelem a „kalapos királlyal”
Fejezet hossza:
18. Martinovics apát és a jakobinus összeesküvés Titkos ügynök mint…
Fejezet hossza:
19. Széchenyi István és a reformkor „A legnagyobb magyar”…
Fejezet hossza:
20. Kossuth Lajos és Petőfi Sándor: az 1848-as forradalom jelképei
Fejezet hossza:
21. Győzelmek, vereség és összeomlás: az elvesztett szabadságharc
Fejezet hossza:
22. A hős Kossuth az „áruló” Görgey ellen: a „jó” és a „gonosz” az…
Fejezet hossza:
23. Erzsébet, Andrássy és Bismarck: út a megbékéléshez
Fejezet hossza:
24. Győzelem a vereségben: a kiegyezés és a dualista monarchia…
Fejezet hossza:
25. Határtalan elvakultság: a magyar küldetéstudat és a nemzetiségek
Fejezet hossza:
26. A millennium „fénykora”: modernizálás árnyoldalakkal
Fejezet hossza:
27. „Magyar zsidók vagy zsidó magyarok?” A nemesség és a zsidóság…
Fejezet hossza:
28. A világháborútól a „kétségbeesés diktatúrájáig” A vörös gróf és…
Fejezet hossza:
29. Tengernagy fehér lovon: Trianon - a Szent István-i birodalom…
Fejezet hossza:
30. Kalandorok, pénzhamisítók, trónvárományosok: Magyarország, a…
Fejezet hossza:
31. Lépéstartás Hitlerrel: diadal és bukás A zsidók megsemmisítésétől…
Fejezet hossza:
32. Győzelem a vereségben: 1945-1989
Fejezet hossza:
33. Az eljátszott rendszerváltás: 1989-2009
Fejezet hossza:
34. Az Alkotmányos Államcsíny Zsákutcája
Fejezet hossza:
Felhasznált irodalom
Fejezet hossza:
Ennél aktuálisabb könyvet az európai…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Könyvajánlatunk
Fejezet hossza:
Paul Lendvai Az eltékozolt ország NORAN LIBRO
Fejezet hossza:
Feleségemnek, Lendvai Zsókának, aki kritikus…
Fejezet hossza:
Bevezetés
Fejezet hossza:
Első fejezet Egy temetés mint vég és kezdet
Fejezet hossza:
{i} Az 1956. október 23.…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...