Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Az aratás hajnala - E-könyv

Az "Éhezők viadala" előzménye

Az aratás hajnala - E-könyv

Az "Éhezők viadala" előzménye

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ha elvesznek tőled mindent, amit szerettél, mi marad, amiért harcba szállnál? Amikor felvirrad az Éhezők Viadala ötvenedik sorsolásának napja, Panem körzeteiben eluralkodik a rettegés. Ebben az évben kerül sor ugyanis a második Nagy Mészárlásra, amelyben a fiatalok szokásos létszámának kétszeresét sorsolják ki és ragadják el az otthonából. Haymitch Abernathy a Tizenkettedik Körzetben igyekszik nem gondolni a veszélyre. Csak túl szeretne lenni a napon, és a délutánt azzal a lánnyal tölteni, akit szeret. Amikor azonban elhangzik a neve, minden álma szilánkokra törik. Elszakítják a családjától és a szerelmétől, majd a Kapitóliumba szállítják három másik körzettársával együtt: egy kiskamasszal, aki szinte olyan számára, mintha a húga lenne, egy kényszeres esélyszámlálóval, és a város legbeképzeltebb lányával. Amikor pedig kezdetét veszi a Viadal, Haymitch ráébred, hogy eleve a vereség felé próbálják terelni. Viszont nem adja fel a harcot… és hamarosan azt akarja, hogy a küzdelme nagy hullámokat verjen a végzetes arénán kívül is.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Richard Registernek
Fejezet hossza:
„A propaganda merő hazugság, még…
Fejezet hossza:
I. Rész A Születésnap
Fejezet hossza:
1.
Fejezet hossza:
2.
Fejezet hossza:
3.
Fejezet hossza:
4.
Fejezet hossza:
5.
Fejezet hossza:
6.
Fejezet hossza:
7.
Fejezet hossza:
8.
Fejezet hossza:
9.
Fejezet hossza:
Ii. Rész A Csibész
Fejezet hossza:
10.
Fejezet hossza:
11.
Fejezet hossza:
12.
Fejezet hossza:
13.
Fejezet hossza:
14.
Fejezet hossza:
15.
Fejezet hossza:
16.
Fejezet hossza:
17.
Fejezet hossza:
18.
Fejezet hossza:
Iii. Rész A Plakát
Fejezet hossza:
19.
Fejezet hossza:
20.
Fejezet hossza:
21.
Fejezet hossza:
22.
Fejezet hossza:
23.
Fejezet hossza:
24.
Fejezet hossza:
25.
Fejezet hossza:
26.
Fejezet hossza:
27.
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:
A Szerző Eddig Megjelent Művei Az Agave Könyvek Gondozásában
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...