Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Bridge generáció - E-könyv

Álmokból üzletet: Prezi, Ustream, LogMeIn

Bridge generáció - E-könyv

Álmokból üzletet: Prezi, Ustream, LogMeIn

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
LogMeIn, Prezi, Ustream. A startup világ magyar sztárjai. Három cég, öt arc. Még egyikük sem múlt el negyvenegy éves. Ha szeretnék, megtehetnék, hogy a lábukat lógassák egy napfényes tengerparton, de ők a cégeiket és az ötleteiket akarják kiteljesíteni. Mindannyiuk szenvedélye a gyerekkorukból ered, és izgalmasabbnál izgalmasabb művészeti és üzleti kísérletekből szerezték tapasztalataikat. Van, aki már gyerekként is számítógépfüggő volt, van, aki fehérneműt próbált eladni, és van, aki elméleti fizikusnak készült. Egy azonban közös: semmi sem tudta kioltani a kreativitásukat, és semmi sem tántorította el őket a céljaiktól. Üzletemberré képezték magukat, és figyelték a Szilícium-völgyet, maguk is oda vágytak. Aztán rájuk is felfigyeltek. A legtehetségesebb magyar és nemzetközi mérnökök, programozók és dizájnerek csatlakoztak hozzájuk, a legnagyobb cégek kezdtek beszállni a vállalkozásaikba. Ők mégsem hagyták el Magyarországot. Mindannyiuknak fontos, hogy jelen legyenek, hogy adjanak valamit az országnak. Nemrégiben összefogtak. Megalakították a Bridge Budapestet, hogy sikertörténeteiket megsokszorozva járulhassanak hozzá Magyarország változásához. A szavukra már sokan figyelnek, a tetteiket sokan követik. Vajon sikerül-e még nagyobbat álmodniuk? Megteremthetik-e egy egész országban ugyanazt a légkört, amelyet a saját cégeikben már létrehoztak? Erre tették fel a jelenüket, ők öten.


Fejezetek
Veiszer Alinda Bridge generáció Álmokból…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó Bevezető A startup-világ…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
A Prezi
Fejezet hossza:
A Ustream
Fejezet hossza:
A Logmein
Fejezet hossza:
A Bridge Generáció
Fejezet hossza:
Zárszó
Fejezet hossza:
Mutató
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Hi, a Sunston Capital…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...