Kapcsolatok törvénye - Hangoskönyv

Kapcsolatok törvénye - Hangoskönyv

Ismertető
Nem azért vagy itt, hogy megtaláld azt, ami tökéletes. Azért vagy itt, hogy megteremtsd vagy magadhoz vonzd a tökéletest. Az élet, fizikai létezésünk alapját a kapcsolatok jelentik, mert mindent azért észlelünk, azért veszünk észre, mert kapcsolatban vagyunk valamivel. Összehasonlításon alapuló tapasztalat nélkül képtelenek volnánk felfogni, értelmezni bármit is. Ezért joggal mondhatjuk, hogy kapcsolatok nélkül egyáltalán nem is létezhetnénk. Abraham tanítása szerint azért érkezünk ebbe az anyagi világba, hogy megtapasztaljuk az ellentéteket, ennek hatására pedig útnak indítsuk vágyunk nyilait egy jobb valóság megteremtése érdekében. Az ellentétek legnagyobb tárházát pedig éppen a kapcsolatok jelentik. Mind közül pedig a köztünk és a Forrásunk közötti kötelék a legfontosabb, és amíg ezt nem értjük, addig semmilyen más kapcsolatot sem érthetünk meg világosan. Ha először és mindenekelőtt erre ügyelünk, akkor és csak akkor rendelkezünk majd azzal a biztos alappal, amellyel továbbléphetünk más kapcsolatokba. Kapcsolatunk a testünkkel, a pénzzel, a szüleinkkel, a gyermekeinkkel, az unokáinkkal, a munkatársainkkal, a kormányunkkal, a világunkkal… hamar és könnyedén összhangba kerül, ha először is erre az alapvető, elsődleges kapcsolatunkra ügyelünk.


Fejezetek
Előszó (Jerry Hicks)
00:16:28 0:00
ELSŐ RÉSZ: Örvényed és a Vonzás Törvénye - Tanulj meg boldog teremtőtársakat vonzani!
Fejezet hossza: 00:50:06
Elviselünk másokat, vagy elfogadjuk őket?
Fejezet hossza: 01:02:41
Milyen a legkedvezőbb kapcsolat a fizikai és a Nem Fizikai között esetünkben?
Fejezet hossza: 00:52:02
MÁSODIK RÉSZ: Párkapcsolatok és a Vonzás Törvénye - Találd meg a tökéletes társat, válj magad is azzá, és vonzd őt magadhoz!
Fejezet hossza: 00:42:40
De mi van akkor, ha mások választanak nekünk társat?
Fejezet hossza: 00:30:34
HARMADIK RÉSZ: A szexualitás és a Vonzás Törvénye - Nemiség, érzékiség és mások véleménye
Fejezet hossza: 00:41:42
A szexualitástól való félelem elrontja az érintés örömét
Fejezet hossza: 00:43:06
NEGYEDIK RÉSZ: A szülők és a Vonzás Törvénye - Építő jellegű és derűs szülő-gyermek viszony egy ellentétekkel teli világban
Fejezet hossza: 00:57:09
ÖTÖDIK RÉSZ: Az önértékelés és a Vonzás Törvénye - A nagyrabecsülés mint az Örvényedre nyíló ajtó "varázskulcsa"
Fejezet hossza: 00:56:08
HATODIK RÉSZ: Abraham élőben - A Vonzás Törvénye tanfolyam
Fejezet hossza: 00:38:41
A Vonzás Törvénye és a Törvényből következő alaptételek
Fejezet hossza: 00:38:26
Tévedések
Fejezet hossza: 00:04:22


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1897 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Ezotéria, Spiritualitás, Vallás kategória legfrissebb tartalmai
Lao-Ce
Esther Hicks, Jerry Hicks
Esther Hicks, Jerry Hicks
Esther Hicks, Jerry Hicks
Esther Hicks, Jerry Hicks
Neale Donald Walsch
Roxie Nafousi
Eckhart Tolle
Joy Woodward
John Assaraf, Murray Smith
Dr. James R. Doty
Paramahansza Jogananda
Lorna Byrne
Robin Sharma
Denise Linn
Linda Howe
Florence S. Shinn
Szepes Mária
Gregg Braden
Neale Donald Walsch
Paulo Coelho
Paulo Coelho
Gabrielle Bernstein
Dr. Joe Dispenza
Dr. David R. Hawkins
Don Miguel Ruiz
Dr. Gerald G. Jampolsky
Marianne Williamson
Neville Goddard
Byron Katie, Stephen Mitchell
Heidi Rose Robbins
Kiss Balázs Kunó

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

3990Ft

egyszeri vásárlás



Kapcsolatok törvénye

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo