Voiz logó Próbáld ki 14 napig ingyen!

Az Ihletuniverzum 2. rész - Hangoskönyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Tudom mennyire kevés szabadidő felett rendelkeznek az emberek, sokan csak azért nem vásárolnak meg egy könyvet, mert nincs idejük elolvasni, ám az autóban ülve, vagy munka közben szívesen hallgatnak zenét. Éppen ezért adom közre a regényeimet hangoskönyv formájában is, zenei kísérettel. Az albumaim létrehozásánál a fő szabály, hogy ne csak egyszeri élményt nyújtsanak, érdemes legyen visszatérni hozzájuk. Nincs ez másképp a hangoskönyvek esetében sem, a történeteim fordulatosak, érzelemgazdagok, fontos lelki mondanivalóval rendelkeznek, többször is élvezhetőek. A közel hat órányi próza hátterében számos album anyaga hallható, Szabó Sipos Barnabás orgánuma pedig olyan, mint egy gyógyító erejű hangszer, bízom benne, hogy a kiadvány nem csupán hangoskönyvként, hanem zenei csemegeként is megállja a helyét. Az olvasók, hallgatók ajánlásával: Á. Adrienn: 2015-ben jelent meg Az Ihletuniverzum című könyv első része. Írója Kövi Szabolcs fuvolaművész, főként meditációs zenéket játszik. Zenei munkásságát már jól ismertem, ezért tudtam, hogy a könyv sem okoz majd csalódást. Mikor meghozta a postás, leültem, hogy beleolvasok, de annyira magával ragadott a történet, hogy nem tudtam letenni. Ez egy fikciós regény, ami bővelkedik önéletrajzi elemekben. Mikor olvastam, olyan volt, mintha ott lettem volna én is a történetben, minden szereplő megelevenedett előttem. 2018-ban megjelent a 2., 2021-ben pedig a 3. rész. Mindhárom kötet vizuális élmény, egy időutazás, lélekutazás. A történet fordulatos, érthető, érzelemgazdag, elgondolkodtató. M. Andrea: Mikor meghozta a postás, leültem és elolvastam. Egy csoda ez a köny…..elvarázsolt. Végig azt éreztem, hogy külső szemlélőként ugyan, de én is a történet része vagyok. Megelevenedett előttem minden részlet, mintha egy film volna. A 2. részt is megvettem, az is ugyanilyen magával ragadó. Azóta mindkét részt többször olvastam, egyszerűen nem tudom megunni. Nagyon várom a folytatást. P. Melinda: Külön külön is érdemes elolvasni, de igazi csodát kapunk, ha egymás után, folyamatában tesszük magunkévá. Fantasztikus, magával ragadó, izgalmas az egész történet. Köszönöm az élményt! Lassan egy éve olvastam, de még mindig jönnek elő részletek és mozzanatok belőle. Kedvencek között a helye.


Fejezetek
1. fejezet
00:32:10 0:00
2. fejezet
Fejezet hossza: 00:26:56
3. fejezet
Fejezet hossza: 00:25:20
4. fejezet
Fejezet hossza: 00:12:23
5. fejezet
Fejezet hossza: 00:31:24
6. fejezet
Fejezet hossza: 00:13:32
7. fejezet
Fejezet hossza: 00:09:44
8. fejezet
Fejezet hossza: 00:23:05
9. fejezet
Fejezet hossza: 00:39:59
10. fejezet
Fejezet hossza: 00:29:48
11. fejezet
Fejezet hossza: 00:54:29
12. fejezet
Fejezet hossza: 00:04:43
13. fejezet
Fejezet hossza: 00:17:56
14. fejezet
Fejezet hossza: 00:50:41
15. fejezet
Fejezet hossza: 00:03:31


14 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 2457 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

14 nap próbaidőszak
0 Ft / hó
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

6 + 1 hónap ajándék
5134 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 7 hónapon át
41 930 Ft35 940 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 3 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 15 hónapon át
89 850 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

2500 Ft
egyszeri vásárlás

Az Ihletuniverzum 2. rész

A hangoskönyv borítója
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...