Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Sosemvolt nyarunk ragyogása - Hangoskönyv

Ismertető
1816 jégesővel, hóval érkezett nyara, Napóleon waterlooi veresége, az 1838-as nagy pesti árvíz, a londoni St Paul’s Hammersmith katedrális egyik márványtábláján ma is olvasható név: Emily FitzGerald – ezek a naplóíró főhős, Asztay Bíró András életútjának jelentős állomásai. Az 1790-ben született orvos bejegyzéseiből kibontakozik egy rendkívül tehetséges, de szertelen ifjú felelősségteljes férfivá érése és tiszta szerelme egy előkelő és művelt angol hölgy, a kortárs irodalomért és a londoni nővérképző iskoláért egyaránt lelkesedő Emily iránt. Egy váratlan hadi fordulat nyomán az elveszett napló idegen kezekbe kerül, és ennek köszönhetően betekinthetünk a magyar szabadságharc odaadó ápolónőjének, Zsuzsannának a feljegyzéseibe is. Széchey Rita a történelmi környezetben játszódó regényt korabeli naplók nyomán korhű nyelvezettel alkotta meg. Széchey Rita szemorvos, író, teológus, többszörös „Az év orvos írója” díjas novellista, publicista. Több mint húsz éve publikál gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. Férjével Budapesten él, három felnőtt lánya van. A rádiójáték felvételét a Magyar Katolikus Rádió készítette. Zenéjét szerezte: Lange Krisztina.


Fejezetek
1. rész
00:24:58 0:00
2. rész
Fejezet hossza: 00:22:04
3. rész
Fejezet hossza: 00:21:25
4. rész
Fejezet hossza: 00:29:16
5. rész
Fejezet hossza: 00:26:00
6. rész
Fejezet hossza: 00:24:59
7. rész
Fejezet hossza: 00:26:28
8. rész
Fejezet hossza: 00:25:12
9. rész
Fejezet hossza: 00:27:55
10. rész
Fejezet hossza: 00:29:03
11. rész
Fejezet hossza: 00:28:43
12. rész
Fejezet hossza: 00:27:58
13. rész
Fejezet hossza: 00:20:19
14. rész
Fejezet hossza: 00:22:29


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12534 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható

Csak ez a hangoskönyv

3990 Ft
egyszeri vásárlás

Sosemvolt nyarunk ragyogása

A hangoskönyv borítója
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...