A párbeszéd művészete - Hangoskönyv

Út a megbékéléshez

A párbeszéd művészete - Hangoskönyv

Út a megbékéléshez

Ismertető
"Táplálék nélkül semmi sem marad életben. Amit elfogyasztunk, az vagy gyógyít, vagy mérgez bennünket. Élelem alatt kizárólag azt szoktuk érteni, amit a szánkon keresztül fogyasztunk el, habár az is táplálék, amit a szemünkkel, a fülünkkel, az orrunkkal, a nyelvünkkel és a testünkkel veszünk magunkhoz. Ez a körülöttünk és a részvételünkkel zajló beszélgetésekre is igaz. Vajon a táplálék, amelyet elfogyasztunk és megteremtünk, egészséges és segíti a növekedésünket? Ha olyasmit mondunk, ami táplál bennünket és felemelő a környezetünk számára, azzal a szeretetet és az együttérzést erősítjük. Ha feszültséget és haragot keltő módon beszélünk és cselekszünk, azzal viszont az erőszakot és a szenvedést tápláljuk." Thich Nhat Hanh párkapcsolati, családi és társadalmi példákon keresztül mutatja be, hogyan léphetünk túl a téves kommunikációból és a félreértésekből adódó nehézségeken és frusztrációkon, hogyan sajátíthatjuk el a figyelmes hallgatás és a kedves beszéd művészetét, hogyan tehetjük ezzel egészségesebbé a környezetünkhöz való viszonyunkat és ezen keresztül saját belső lényünket.


Fejezetek
1. Alapvető táplálék
00:11:36 0:00
2. Kommunikáció önmagunkkal
Fejezet hossza: 00:40:49
3. Hogyan kommunikáljunk másokkal?
Fejezet hossza: 00:51:32
4. A kedves beszéd hat mantrája
00:34:48 0:00
5. Amikor nehézségeink támadnak
Fejezet hossza: 00:38:15
6. Tudatos kommunikáció a munkahelyen
Fejezet hossza: 00:14:31
7. Teremtsünk közösséget a világban!
Fejezet hossza: 00:11:53
8. A kommunikációnk a folytatódásunk
Fejezet hossza: 00:10:21
9. Az együttérző kommunikáció gyakorlása
Fejezet hossza: 00:27:54


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1556 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Kommunikáció, Párkapcsolat, Gyereknevelés kategória legfrissebb tartalmai
Gary Chapman, Paul White
Shahida Arabi
Liz Fosslien, Mollie West Duffy
Süveges Gergő
Morgan Johnson
Gary Chapman, Ron L. Deal
Joseph Sarosy, Silke Rose West
Linda Akeson McGurk
Dr. David J. Lieberman
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária
Dr. Németh Zoltán, Takács Antal
Dr. Németh Zoltán, T. Bienek Ildikó, Berze Márton, Szabó Dominika, Benkő Vilmos
Gary Chapman, Chris Fabry
Mihalec Gábor
Süveges Gergő
Alfons Vansteenwegen
Németh Zoltán
Parák András, Szabó Erik, Limpár Imre, Ruff-Kiss Ágnes, T. Bienek Ildikó, Schirm Anita, Németh Zoltán, Pintér Dóra, Preszeller Dóra, Gyenis András
Maureen Luyens, Alfons Vansteenwegen
Dr. David J. Lieberman
Byung-Chul Han
Dr. David J. Lieberman
Pilát Gábor
Gabriel Palacios
Dr. David J. Lieberman
Dr. David J. Lieberman
Dr. David J. Lieberman
Dr. David J. Lieberman
Erica Dhawan
Don Miguel Ruiz
Dr. David J. Lieberman
A Ezotéria, Spiritualitás, Vallás kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Dr. Gerald G. Jampolsky
Gabrielle Bernstein
Kiss Balázs Kunó
Roxie Nafousi
Csong An Szunim
Byron Katie, Stephen Mitchell
Osho
Kathleen Webster O'Malley
Csong An Szunim
Dr. Wayne W. Dyer
Yung Pueblo
Anka Emese
Szung Szán
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Osho
Dr. Joe Dispenza
Rhonda Byrne
Prentice Mulford
R. H. Jarrett
Matthew Sockolov
A Népszerű újdonságok kategória legfrissebb tartalmai
Heidi Rose Robbins
Gary Chapman, Paul White
Dr. Gerald G. Jampolsky
Jim Collins
Gabrielle Bernstein
Porkoláb Imre, Porkoláb Minarik Annamária
Danielle LaPorte
Byron Katie, Stephen Mitchell
Steven Kotler, Peter H. Diamandis
Daniel Kahneman, Cass R. Sunstein, Olivier Sibony
Zaj
Viszkok Fruzsi
Yung Pueblo
Michelle Obama
Cal Newport
David Epstein
Robert Ullmann, Judyth Reichenberg-Ullmann
Matt Fraser
Hajdu Judit
Adam Grant
Dr. Tara Porter
Marshall Goldsmith, Sally Helgesen
Maria Konnikova
Robert C. Pozen, Alexandra Samuel
Dr. Balogh Klára, Koltai Mária
Kenyeres András

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

3990Ft

egyszeri vásárlás



A párbeszéd művészete

Book cover image
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo