Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Ted Bundy - E-könyv

Ted Bundy - E-könyv

Ann Rule, a New York Times #1 bestsellerszerzője együtt dolgozott, majd éveken át levelezett a később sorozatgyilkosként elítélt Ted Bundyval, így olyan közelről ismerte, mint talán senki más e világon. Magyar nyelven először olvasható kötete a true crimeműfajának igazi klasszikusa! A fiatal édesanya és bűnügyekkel foglalkozó író, Ann Rule egy seattle-i krízisklinika segélyvonalánál 1971-ben megismerkedett egy sármos és tehetséges kollégával, akivel az  jszakai ügyeletek alatt rengeteget beszélgettek, és végül barátok lettek. A fiatalembert Ted Bundynak hívták. Az élet hamarosan másfelé sodorta őket, de a következő években is kapcsolatban maradtak egymással, még akkor is, amikor Bundyt később gyilkosság gyanújával börtönbe zárták. A Ted Bundy: Az idegen mellettem első, 1980-as megjelenése óta szerepel a külföldi bestsellerlistákon. A kötetet többször újra kiadták, és ilyenkor a szerző kiegészítette a történetet az addig eltelt idő eseményeivel. Az eredmény pedig egy megrázó és ijesztő beszámoló nemcsak arról, hogy Ted Bundy miként végzett bizonyítottan 36 nővel – és feltehetően még több tucattal –, hanem arról is, hogy soha nem tudhatjuk igazán, mi rejtőzik a másik ember maszkja mögött. Ann Rule tökéletes egyensúlyt teremtve váltakoztatja saját, megkapóan őszinte és figyelemre méltóan önreflexív nézőpontját a profi bűnügyi riporterével, hibátlanul megrajzolva ezzel a történelem egyik legveszélyesebb és egyben lekarizmatikusabb sorozatgyilkosának portréját.„Ann Rule rendkívüli rálátással ír a modern amerikai történelem egyik legmegragadóbb gyilkosáról.” – The New York Times„A termékeny és tehetséges Ann Rule bebizonyítja, hogy ő a true crime műfajának királynője. Regényírói vénával kelti életre Ted Bundy történetét.” – Publishers Weekly „Letehetetlen történet, amelyet a szerző együttérzéssel, ugyanakkor maximális szakmai objektivitással tárt fel.” – Seattle Times


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
(…s mostan annál) Inkább kinozza,…
Fejezet hossza:
Első Rész
Fejezet hossza:
Második Rész
Fejezet hossza:
Harmadik Rész
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
Fényképek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
25. fejezet
Fejezet hossza:
26. fejezet
Fejezet hossza:
27. fejezet
Fejezet hossza:
28. fejezet
Fejezet hossza:
29. fejezet
Fejezet hossza:
30. fejezet
Fejezet hossza:
31. fejezet
Fejezet hossza:
32. fejezet
Fejezet hossza:
33. fejezet
Fejezet hossza:
34. fejezet
Fejezet hossza:
35. fejezet
Fejezet hossza:
36. fejezet
Fejezet hossza:
37. fejezet
Fejezet hossza:
38. fejezet
Fejezet hossza:
39. fejezet
Fejezet hossza:
40. fejezet
Fejezet hossza:
41. fejezet
Fejezet hossza:
42. fejezet
Fejezet hossza:
43. fejezet
Fejezet hossza:
44. fejezet
Fejezet hossza:
45. fejezet
Fejezet hossza:
46. fejezet
Fejezet hossza:
47. fejezet
Fejezet hossza:
48. fejezet
Fejezet hossza:
49. fejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
Az Utolsó Fejezet
Fejezet hossza:
Húsz Évvel Később
Fejezet hossza:
Utószó
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
A Szerzőről
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6593 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...