Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Rövid világtörténelem fiataloknak - E-könyv

Rövid világtörténelem fiataloknak - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Ernst Gombrich egyike a 20. század nagy tudósainak. Ezenkívül azzal az egyedülálló képességgel rendelkezett, hogy az összefüggéseket nem a tudással bíró, hanem a tudni vágyó szemszögéből szemlélte. Mindössze 25 évesen, 1935-ben, arra vállalkozott, hogy megírja a világ történetét kifejezetten fiatal olvasók számára. Anélkül, hogy valaha is terjengőssé vált volna, izgalmasan és figyelmes pillantását az emberiség fejlődésének bonyolult részleteire irányítva, ábrázolta a történelmet az ősembertől az első világháborúig. Harminc év elteltével ismét felfigyeltek nagyszerű könyvére, és újra kiadták, kibővítve egy a szerző által írt fejezettel, mely az első kiadás óta eltelt idő eseményeit összegzi. Azóta számtalan nyelvre fordították le – így magyarra is. A könyv ez utóbbi változat még tovább bővített, Gombrich által tökéletesített, és leánya posztumusz előszavával ellátott mű. Az emberiség története úgy, ahogy egy nagy tudós beszéli el, olyan lebilincselő, mint egy regény és olyan adatgazdag, mint egy enciklopédia. Ernst H. Gombrich Rövid világtörténelme már rég klasszikussá vált.


Fejezetek
Ernst H. Gombrich Rövid világtörténelem…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó Magyar olvasóimhoz 1.…
Fejezet hossza:
Ilsének Ahogy örökké hallgattad, Úgy…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Magyar olvasóimhoz
Fejezet hossza:
1. FEJEZET Volt egyszer…
Fejezet hossza:
2. FEJEZET A világ legnagyobb feltalálói
Fejezet hossza:
3. FEJEZET A Nílus menti ország
Fejezet hossza:
4. FEJEZET Vasárnap, hétfő …
Fejezet hossza:
Itt, a Mezopotámia és Egyiptom…
Fejezet hossza:
A babiloniak és még régebben…
Fejezet hossza:
5. FEJEZET Az egy Istenről
Fejezet hossza:
6. Fejezet T.u.d.u.n.k. O.l.v.a.s.n.i.
Fejezet hossza:
7. FEJEZET Hősök és fegyverek
Fejezet hossza:
8. FEJEZET Egyenlőtlen harc
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Miltiadész is ugyanazon az úton…
Fejezet hossza:
9. FEJEZET Két kis város egy kis országban
Fejezet hossza:
10. FEJEZET A „megvilágosodott” és országa
Fejezet hossza:
11. FEJEZET Egy nagy nép nagy tanítómestere
Fejezet hossza:
12. FEJEZET A legnagyobb kaland
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ám egyvalamit mégis keresztülvitt. Azt,…
Fejezet hossza:
13. FEJEZET Új harcosokról és új harcokról
Fejezet hossza:
Karthágó és Róma közt fellángolt…
Fejezet hossza:
Emlékezhetsz rá, hogy a föníciaiak…
Fejezet hossza:
14. FEJEZET A történelem ellensége
Fejezet hossza:
15. FEJEZET A nyugati világ uralkodói
Fejezet hossza:
A hatalmas kiterjedésű Római Birodalom…
Fejezet hossza:
Ebben az időben a római…
Fejezet hossza:
16. FEJEZET Az Evangélium
Fejezet hossza:
17. FEJEZET Hogyan éltek a birodalomban meg a határain
Fejezet hossza:
18. FEJEZET A vihar
Fejezet hossza:
19. FEJEZET A csillagos éjszaka kezdete
Fejezet hossza:
20. FEJEZET Egy az Isten: Allah, és Mohamed az ő prófétája
Fejezet hossza:
21. FEJEZET Egy hódító, aki az uralkodáshoz is ért
Fejezet hossza:
22. FEJEZET Küzdelem a kereszténység feletti uralomért
Fejezet hossza:
23. FEJEZET Lovagias lovagok
Fejezet hossza:
24. FEJEZET Császárok a lovagkorban
Fejezet hossza:
Ilyen órási volt a harcias…
Fejezet hossza:
Még miközben Frigyes Szicíliában uralkodott,…
Fejezet hossza:
25. FEJEZET A városok és polgáraik
Fejezet hossza:
26. FEJEZET Új idők
Fejezet hossza:
27. FEJEZET Új világ
Fejezet hossza:
Kolumbusz hosszú és merész tengeri…
Fejezet hossza:
Az első spanyol hajók, amelyek…
Fejezet hossza:
28. FEJEZET Új hit
Fejezet hossza:
29. FEJEZET A harcos egyház
Fejezet hossza:
30. FEJEZET Szörnyű idők
Fejezet hossza:
31. FEJEZET Egy szerencsétlen és egy szerencsés király
Fejezet hossza:
32. FEJEZET Ami időközben Európa keleti részén történt
Fejezet hossza:
Így vonult a büszke kalandor,…
Fejezet hossza:
Ezt a játszmát már Nagy…
Fejezet hossza:
33. FEJEZET A valóban új idő
Fejezet hossza:
34. FEJEZET Forradalom hozta a változás
Fejezet hossza:
35. FEJEZET Az utolsó hódító
Fejezet hossza:
Itt világosan látni a kis…
Fejezet hossza:
Németország egész lakosságát is roppant…
Fejezet hossza:
36. FEJEZET Ember és gép
Fejezet hossza:
37. FEJEZET Az óceánon túl
Fejezet hossza:
38. FEJEZET Két új birodalom Európában
Fejezet hossza:
Ilyen volt Közép-Európa térképe mielőtt…
Fejezet hossza:
Egészen más volt a kép…
Fejezet hossza:
39. FEJEZET Versengés a Föld felosztásáért
Fejezet hossza:
40. FEJEZET Egy darabka világtörténelem, amit átéltem - visszatekintés
Fejezet hossza:
A szerzőről és könyvéről
Fejezet hossza:
Ernst Gombrich életrajza és publikációi
Fejezet hossza:
További, német nyelven megjelent publikációi:…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Az utolsó, 40. fejezetet,…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...