Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A magyarock története 2. - E-könyv

80–90-es évek

A magyarock története 2. - E-könyv

80–90-es évek

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Jávorszky Béla Szilárd és Sebők János eredetileg 2005-ben és 2006-ban megjelent kétkötetes kultúrtörténeti műve a hazai pop- és rockzene huszadik századi fejlődéstörténetének mindmáig egyetlen átfogó könyves feldolgozása. A kötet 2011 óta nem kapható kereskedelmi forgalomban. A Kossuth Kiadó most arra vállalkozik, hogy ezt a maga nemében páratlan kötetet 2019-ben ismét elérhetővé teszi az érdeklődők számára. Nem egyszerűen csak újrakiadva, hanem mind szövegében, mind képanyagában felfrissítve, illetve a populáris zenei kutatás azóta elért eredményeinek beépítésével ki is bővítve az eredeti kiadványt. A fotókkal gazdagon illusztrált, élményszerű visszaemlékezésekkel, interjúkkal tarkított kétkötetes mű felépítésében, kiállításában, szellemiségében követi a szerzőpáros négyrészes nemzetközi rocktörténeti könyvsorozatát. Egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos sztori, melyet nemcsak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődő laikusok is.


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tartalom FELÜTÉS KITÖRT A PESTI…
Fejezet hossza:
Felütés
Fejezet hossza:
Kitört A Pesti Limbóláz
Fejezet hossza:
Divat A Retro - Karádytól Presley-ig
Fejezet hossza:
A Nagy Generáció Visszanéz
Fejezet hossza:
A Hungaria egy varázsolt álomvilágba,…
Fejezet hossza:
Tizenöt év késéssel, 1980-ban az…
Fejezet hossza:
Fenyő Miklós Fotó: S EBŐK A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
M R . R Ock…
Fejezet hossza:
A Koncert-film Mint A Pénzcsinálás Modellje
Fejezet hossza:
A Magyar Elvis És A Többiek
Fejezet hossza:
Az R-go És A Csikidam
Fejezet hossza:
Szikora Róbert (balról a második)…
Fejezet hossza:
Dolly Roll És A Rockadilly
Fejezet hossza:
Könnyed slágerzenét akartunk csinálni, s…
Fejezet hossza:
Érdekes módon a három formáció…
Fejezet hossza:
Kóbor János, az Omega frontembere…
Fejezet hossza:
Padlón Minden Sztár
Fejezet hossza:
A válság a szakma legnagyobbjait…
Fejezet hossza:
A Közönség A Pénzével Voksolt
Fejezet hossza:
Bergendyék is már csak mesezenékkel…
Fejezet hossza:
Elavult Gázsik És Rendeletek
Fejezet hossza:
A hazai pop- és rockzenész…
Fejezet hossza:
Lemeztelenedés
Fejezet hossza:
Az Underground Megélénkülése
Fejezet hossza:
Cinizmus, apátia és hideg intellektuális…
Fejezet hossza:
Az Anna Frank Emlékest címmel…
Fejezet hossza:
A Fölöspéldány csoport és a…
Fejezet hossza:
Kilépés A Közmegegyezésből (a Beatrice És A Fölöspéldány)
Fejezet hossza:
Az undergroundból a Bizottság volt…
Fejezet hossza:
Hozzájuk méltó cinikus terv, mégsem…
Fejezet hossza:
Persze sem a KALANDRA FEL…
Fejezet hossza:
„tedd Tönkre, Ami Tönkretesz” (urh)
Fejezet hossza:
Európa Kiadó Fotó: E URÓPA K IADÓ
Fejezet hossza:
„fiatal Magyarok Rázzák Az Utcát” (európa Kiadó)
Fejezet hossza:
Az 1987-ben megjelent Popzene zeneileg…
Fejezet hossza:
Underground Líra (balaton, Trabant)
Fejezet hossza:
Sorról sorra rakták össze a…
Fejezet hossza:
Az első komolyabb koncertjüket a…
Fejezet hossza:
Méhes Marietta a fásult/ernyedt Trabant-daloknak…
Fejezet hossza:
Pajor, Az Örök Lehetőség (neurotic)
Fejezet hossza:
Elhitték, hogy három akkordot megtanulva…
Fejezet hossza:
A Neurotic azonban sokáig még…
Fejezet hossza:
Megtérésével lezárult egy korszak a…
Fejezet hossza:
„a Világösztön Kiugrasztása” (vágtázó Halottkémek)
Fejezet hossza:
Ilyen még nem volt! A…
Fejezet hossza:
A VHK életében az 1996-ban…
Fejezet hossza:
Gazember, A Rocksámán
Fejezet hossza:
A mintát a brit ortodox,…
Fejezet hossza:
Fékezett Habzású Punkforradalom
Fejezet hossza:
Sokuk számára a követett szélsőségek…
Fejezet hossza:
A később költőként elismert Nagy…
Fejezet hossza:
A rossz közérzet kifejezésén túl…
Fejezet hossza:
Az Alsó Tízezer Hangja - Az Anarchista Punk
Fejezet hossza:
Mint valami kafkai hős rohangálunk…
Fejezet hossza:
„szabad Legyek, Azt Akarom” (a Cpg Elleni Per)
Fejezet hossza:
A Közellenség Elleni Per
Fejezet hossza:
Kriszta kiválása után Aurora néven…
Fejezet hossza:
1979 táján – jugoszláviai példák…
Fejezet hossza:
A Marina Revue az 1984-es…
Fejezet hossza:
Marina Revue – 1984-ben a…
Fejezet hossza:
Az 1981-ben indult Modells Nem…
Fejezet hossza:
Punkfesztiválok A Nyolcvanas Években
Fejezet hossza:
A punk unja a politikát,…
Fejezet hossza:
Punkfanzine-kultúra
Fejezet hossza:
A Leukémia jegyzi a hazai…
Fejezet hossza:
Bár nem volt a szó…
Fejezet hossza:
Trottel Fotó: T ROTTEL
Fejezet hossza:
A Hardcore Aranykora
Fejezet hossza:
Barackca – A Teleki Blanka…
Fejezet hossza:
Fürgerókalábak – A kilencvenes évek…
Fejezet hossza:
Prosectura – Az Imre Norbert…
Fejezet hossza:
Mindenki azt gondolt bele, amit…
Fejezet hossza:
Film, Színház, Muzsika
Fejezet hossza:
A Kopaszkutya a hetvenes évek…
Fejezet hossza:
Aztán 1982-ben az általánossá váló…
Fejezet hossza:
A Rock térítő- ben a…
Fejezet hossza:
A Koncert És Az Omega, Omega, Omega
Fejezet hossza:
A Koncert valóban felért egy…
Fejezet hossza:
Bár mind A Koncert -et,…
Fejezet hossza:
Fennállása huszadik évfordulóját az Omega…
Fejezet hossza:
Koltay, A Magyar Mephisto
Fejezet hossza:
Koltay Gábor (jobbra) mindvégig pártok…
Fejezet hossza:
Korán Jött Korong És A Képzelt Riport
Fejezet hossza:
A Sztárcsinálók végül egyike lett…
Fejezet hossza:
A Nemzeti Rockopera Születése (istván, A Király)
Fejezet hossza:
Az 1983. augusztus 18-i premieren…
Fejezet hossza:
A Padlás És Társai
Fejezet hossza:
Popnemzedékváltás - A Kis Generáció
Fejezet hossza:
„tisztesség Dolgában Elég Szarul Állok” (rolls Frakció)
Fejezet hossza:
A népszerű, sokat koncertező Rolls…
Fejezet hossza:
Az Mhv Által Befogadott Újhullám
Fejezet hossza:
A KFT együttes dalai gyakorta…
Fejezet hossza:
Progresszív Rockból Progresszív Rockba (solaris)
Fejezet hossza:
Bár 1984 májusában végre a…
Fejezet hossza:
A kilencvenes években reaktivizálódott Solaris…
Fejezet hossza:
Első Emelet, A Tinik Új Kedvence
Fejezet hossza:
Az Első Emelet debütáló albumának…
Fejezet hossza:
„adj Helyet Magad Mellett” (bikini)
Fejezet hossza:
A Bikini a megújult felállásban…
Fejezet hossza:
A Satöbbi Szélmalomharca
Fejezet hossza:
A Satöbbi története jól érzékelteti,…
Fejezet hossza:
Beragadó Startolók
Fejezet hossza:
Lemeztelen Zenekarok
Fejezet hossza:
A rock gyermekeit vezető Szigeti…
Fejezet hossza:
A Rock Gyermekei
Fejezet hossza:
A Csillag születik vetélkedőn tűnt…
Fejezet hossza:
Interpop - A Modernizált Táncdalfesztivál
Fejezet hossza:
A nyolcvanas évek második felének…
Fejezet hossza:
„honky Tonk Woman” (z’zi Labor)
Fejezet hossza:
A ZZi Labor és a…
Fejezet hossza:
Német Mintát Követve (modern Hungária)
Fejezet hossza:
Petőfi Csarnok Fotó: U RBÁN T AMÁS
Fejezet hossza:
Sok Füst, Kevés Láng (step Együttes)
Fejezet hossza:
A Cipő vezette Republic a…
Fejezet hossza:
A bemutatkozó albumról ( INDUL…
Fejezet hossza:
A Magyar Fém - Heavy Metal
Fejezet hossza:
A Pokolgépnek viszont nem sokkal…
Fejezet hossza:
Miután megismerkedtek a thrash metal…
Fejezet hossza:
Aztán az elkövetkező években mind…
Fejezet hossza:
Az Ossian a brit heavy…
Fejezet hossza:
Az Aranykor: Metál Minden Szinten
Fejezet hossza:
Az Újkor: Osztódással Szaporodás
Fejezet hossza:
Az Omen kevesebbet adott, mint…
Fejezet hossza:
Metál A Kilencvenes Években
Fejezet hossza:
Szekeres Tamás Fotó: J ÁVORSZKY…
Fejezet hossza:
1989-ben magánkiadásban megjelentette a GUITARMANIA…
Fejezet hossza:
Sámán – Tradicionális magyar metálzenekar…
Fejezet hossza:
Hungarian Blues - A Lakodalmas Rock
Fejezet hossza:
A 3+2 első lemezéből négyszázkétezret,…
Fejezet hossza:
Bugyi-kórság, És Ami Alatta Volt
Fejezet hossza:
Miközben Szörényi vagy Presser albumából…
Fejezet hossza:
Gulyáskommunizmusból A Dáridódemokráciába
Fejezet hossza:
„undorgrund” Hullámok
Fejezet hossza:
Tipikus gimnáziumi zenekar, félúton a…
Fejezet hossza:
A Második Hullám
Fejezet hossza:
Később Ural Beat néven szintis…
Fejezet hossza:
Csokonai Vitéz Műhely – 1984…
Fejezet hossza:
A kilencvenes évek elején a…
Fejezet hossza:
A Kontroll-utódok
Fejezet hossza:
Kampec Dolores Fotó: K AMPEC D OLORES
Fejezet hossza:
Harmadik Hullám: A „lyukas” Zenekarok
Fejezet hossza:
Az elmúlás zenéjét játszották (F.…
Fejezet hossza:
Pál Utcai Fiúk – A…
Fejezet hossza:
A funky, a pop és…
Fejezet hossza:
Negyedik Hullám: Az Alternatívok
Fejezet hossza:
Az 1990-ben startolt Andersen a…
Fejezet hossza:
Csókolom – A fotós, filmes,…
Fejezet hossza:
Őz Zsolt (balról az első)…
Fejezet hossza:
Avantgárdok, Hangköltők, Zajkeresők
Fejezet hossza:
Világvége hangulat (az első hazai…
Fejezet hossza:
A Neoavantgárda (konnektor, Támad A Szél)
Fejezet hossza:
Szkárosi Endre hangköltő lendületben (balra…
Fejezet hossza:
A „mai Dalosok” Újabb Nemzedéke
Fejezet hossza:
A Fekete Lyukban gyakorta fellépő…
Fejezet hossza:
Lyukból Az Á-ig
Fejezet hossza:
A Dalok Közép-Nirvániából méltó lezárása…
Fejezet hossza:
2005 májusában az Omega együttes…
Fejezet hossza:
Mindhalálig Rákenroll!
Fejezet hossza:
Az 1994-es országgyűlési választások idején…
Fejezet hossza:
E jubileumi fellépésekről általában kiadványokat…
Fejezet hossza:
Generációkon átívelő rajongótáborok (Omega, 2005,…
Fejezet hossza:
„ha Nincs Szponzor, Nincs Buli” (locomotiv Gt)
Fejezet hossza:
Ez a zenekar így teljes,…
Fejezet hossza:
Amilyen váratlan volt a lemez,…
Fejezet hossza:
Presser Gábor Fotó: R ÉDEI F ERENC
Fejezet hossza:
„vén Vagyok, Akár A Föld” (fonográf, Szörényi, Bródy)
Fejezet hossza:
Szörényi Levente Fotó: J ÁVORSZKY…
Fejezet hossza:
A BEATDALOKTÓL A MONUMENTALITÁSIG Szörényi…
Fejezet hossza:
Bródy János Fotó: S ZABÓ B ARNABÁS
Fejezet hossza:
„amíg A Viszony Kétoldalú” (zorán)
Fejezet hossza:
Zorán Fotó: S EBŐK A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
Tibus Gitaricus (tátrai Tibor)
Fejezet hossza:
Az egykori három beatlány a…
Fejezet hossza:
A kilencvenes években az EMI-Quintnél…
Fejezet hossza:
… Koncz Zsuzsa… Fotó: T EKNŐS M IKLÓS
Fejezet hossza:
Koncz Zsuzsát elismert, jelentős tömegeket…
Fejezet hossza:
… és Zalatnay Sarolta Fotó:…
Fejezet hossza:
„gömbölyű Dal” (katona Klári)
Fejezet hossza:
Amíg Presser és Dusán írta…
Fejezet hossza:
A Rockerek
Fejezet hossza:
Nagy Feró Fotó: K EREKES…
Fejezet hossza:
A Nemzet Egykori Csótánya A…
Fejezet hossza:
Az elmúlt évtizedekben végig a…
Fejezet hossza:
1991-ben Pethő és Alapi Kanadába…
Fejezet hossza:
1997-ben ismét gyökeresen átalakult a…
Fejezet hossza:
Menyhárt János, Homonyik Sándor és…
Fejezet hossza:
Varga Miklós (1956–) A Grog,…
Fejezet hossza:
Az István, a király- jal…
Fejezet hossza:
Balázs Ferenc (1951–) Korálja a…
Fejezet hossza:
A Piramis egykori énekese, Révész…
Fejezet hossza:
CHARLIE (Horváth Károly, 1947–)
Fejezet hossza:
Charlie Fotó: S EBŐK A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
A Nagy Visszatérők (charlie, Cserháti, Fenyő)
Fejezet hossza:
Cserháti Zsuzsa Fotó: J ÁVORSZKY A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
N Egyvennyolc Évesen Sikerült Befutnia…
Fejezet hossza:
1990-ben az első szabad köztársasági…
Fejezet hossza:
Popüzlet, Politika, Médiapiac
Fejezet hossza:
A rendszerváltozás a rocküzletben is…
Fejezet hossza:
A Hanglemezkiadók Első Hulláma
Fejezet hossza:
Az Alternatív Szcéna
Fejezet hossza:
A Kereskedelmi Rádiók Hatalma
Fejezet hossza:
Bravo (kiadó: Axel Springer), a…
Fejezet hossza:
Vissza A Gyökerekhez!
Fejezet hossza:
Hobo szombat esti bluesegyüttese egyetlen…
Fejezet hossza:
Ezzel az albummal Hobo nemcsak…
Fejezet hossza:
A Hobo Blues Band fennállása…
Fejezet hossza:
Kőbánya Blues (deák Bill Gyula)
Fejezet hossza:
Hobo Fotó: D ÍNER T…
Fejezet hossza:
Blueskocsma, 1983
Fejezet hossza:
Chicago Line (a Nagyvárosi Blues)
Fejezet hossza:
Palermo Boogie Gang Fotó: J ÁVORSZKY A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
A Chicagói Blues Meghonosítói A…
Fejezet hossza:
Nemcsak a neve, a hangja…
Fejezet hossza:
Szabó emellett rendszeresen adott ki…
Fejezet hossza:
Szűcs Gábor – Little G.…
Fejezet hossza:
A chicagói bluesvonalat követő kisebb…
Fejezet hossza:
A Blues Foolsban felbukkant Pribojszki…
Fejezet hossza:
Akusztikus Vonal
Fejezet hossza:
Ferenczi György az amerikai blues…
Fejezet hossza:
Vas szintén Bocskaival csinálta a…
Fejezet hossza:
Nemes Nagy Péter Fotó: N…
Fejezet hossza:
Jóllehet nem muzsikus, a magyar…
Fejezet hossza:
Folkrevival, Világzene
Fejezet hossza:
Sebestyén Márta pályája a kétezres…
Fejezet hossza:
Aztán, ahogy az évtized végén…
Fejezet hossza:
A felvidéki Losoncon született Szvorák…
Fejezet hossza:
Szvorák a lemezkiadás terén igen…
Fejezet hossza:
Énekelt/énekel a jazz-folkos Laokoón csoportban,…
Fejezet hossza:
Szalóki az a típusú előadóművész,…
Fejezet hossza:
Herczku Ágnes, Bognár Szilvia és…
Fejezet hossza:
Más az ő tehetségével évente…
Fejezet hossza:
A mai negyvenes népdalénekesnők negyedik…
Fejezet hossza:
Cigányfolk
Fejezet hossza:
Az autentikus és kortárs cigány…
Fejezet hossza:
A visszaemlékezések szerint Zsigó Jenő…
Fejezet hossza:
Az Ando Dromból kivált Juhász…
Fejezet hossza:
Ezek a dalok különböző cigány…
Fejezet hossza:
Gyorsan tanulok, hamar alkalmazkodom, könnyen…
Fejezet hossza:
Világzene És Vidékei
Fejezet hossza:
A Barbaro második lemeze durvább,…
Fejezet hossza:
Miközben a kilencvenes évek első…
Fejezet hossza:
Aztán 2004 tavaszán jött az…
Fejezet hossza:
A többség a balkáni népzenét…
Fejezet hossza:
Szintén a Balkán zenei világát…
Fejezet hossza:
Bár számaik többsége népzenei gyökerű,…
Fejezet hossza:
Olyat húz a vonójával, amit…
Fejezet hossza:
A Besh o droM-ot népszerűségben…
Fejezet hossza:
A Makám a hazai entojazz…
Fejezet hossza:
Újat mondani róla továbbra is…
Fejezet hossza:
Az Ámokfutókkal Kozsó előadóként is…
Fejezet hossza:
Átalakuló Popfront
Fejezet hossza:
Hegedüs László (jobbról a második)…
Fejezet hossza:
Joós István (1960–) táncosként kezdte…
Fejezet hossza:
Rosta Mária producer hozta össze…
Fejezet hossza:
Női Szólisták
Fejezet hossza:
Bayer Friderika Fotó: S EBŐK A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
Férfi Szólisták
Fejezet hossza:
A Bye-Bye Szása a korszak…
Fejezet hossza:
Tinikedvenc Popegyüttesek - Második Hullám
Fejezet hossza:
A kilencvenes évek elején a…
Fejezet hossza:
Happy Gang – A Cory…
Fejezet hossza:
Az amerikai mintára létrehozott Manhattan…
Fejezet hossza:
Romapop
Fejezet hossza:
A később médiasztárrá váló Győzike…
Fejezet hossza:
AZ ARANY ZSIRÁF TÖRTÉNETE Az…
Fejezet hossza:
Ákos a hazai popélet egyik…
Fejezet hossza:
Szintipop, Club/dance, Rap
Fejezet hossza:
Példa nélküli sikersorozatot produkáltak (Bonanza…
Fejezet hossza:
Élet A Bonanza Mellett És Után
Fejezet hossza:
Új korszak, új stílus, új…
Fejezet hossza:
A hazai popsztárok közül talán…
Fejezet hossza:
Kovács Ákos Fotó: T YUKODI…
Fejezet hossza:
Popparódiák
Fejezet hossza:
A paródiákok, akik intellektussal győzték…
Fejezet hossza:
Az első Neoprimitív-búcsú időszakában tűnt…
Fejezet hossza:
A hazai rockélet és show-business…
Fejezet hossza:
A popparódiák történetében külön vonulatot…
Fejezet hossza:
Teljesen új színt hoztak a…
Fejezet hossza:
A Club/dance Színtér
Fejezet hossza:
A Ladánybene 27 csaknem egy…
Fejezet hossza:
Rapülők, Ganxsták, Kannibálok (a Magyar Hip Hop)
Fejezet hossza:
A Rapülők a partihangulatba oltott…
Fejezet hossza:
Igazságtalan volt a sors a…
Fejezet hossza:
Az Animal Cannibals tagjai az…
Fejezet hossza:
A Magyar Rap Második Nemzedéke
Fejezet hossza:
Jönnek A Gengszterek
Fejezet hossza:
A kilencvenes évek egyik kulcsegyüttese,…
Fejezet hossza:
A Rockvidék Felemelkedése
Fejezet hossza:
Egy idő után mintha már…
Fejezet hossza:
Mire eddig eljutottak, már egy…
Fejezet hossza:
Kispál és a Borz Fotó:…
Fejezet hossza:
A Kilencvenes Évek I Llése…
Fejezet hossza:
Ma már egyértelmű, hogy Lovasi…
Fejezet hossza:
„az Élet A Legjobb Méreg” (tankcsapda)
Fejezet hossza:
Az induláskor még rhythm and…
Fejezet hossza:
Ezen a korongon a zenekar…
Fejezet hossza:
Kemény, feszes, dinamikus zene szól…
Fejezet hossza:
A CONNEKTOR volt az, ahol…
Fejezet hossza:
Tankcsapda Fotó: J ÁVORSZKY A RCHÍVUM
Fejezet hossza:
„elmúltak A Buta Zenék” (nyers)
Fejezet hossza:
A kilencvenes évek közepén a…
Fejezet hossza:
„nincs Az A Bár Bezárva Már?” (quimby)
Fejezet hossza:
Quimby Fotó: Q UIMBY
Fejezet hossza:
H INTALÓGALOPP Az évtized egyik…
Fejezet hossza:
Ezután szerződtek le – a…
Fejezet hossza:
A Rock És A Partizenék Találkozása
Fejezet hossza:
Az évtized közepére az egyik…
Fejezet hossza:
A kiadók többsége a kilencvenes…
Fejezet hossza:
Náluk az elszállás vagy a…
Fejezet hossza:
Virtuális Népzene (egy Kiss Erzsi Zene)
Fejezet hossza:
A Totális Közös Élmény eszméjéhez…
Fejezet hossza:
Az azóta évente, kétévente megjelent…
Fejezet hossza:
Ha kell, mechanikus tánczene, ha…
Fejezet hossza:
Szintén egészen különleges világot képvisel…
Fejezet hossza:
Karakteres színpadkép és akcionális munka…
Fejezet hossza:
Újprogresszívek
Fejezet hossza:
A mindenkori zenei folyamatok szabad…
Fejezet hossza:
Britpop-honosítók
Fejezet hossza:
A britpoposok közül kétségkívül a…
Fejezet hossza:
Rockhatáresetek
Fejezet hossza:
Fesztiválok Évadja
Fejezet hossza:
Az 1994-es Eurowoodstock pénzügyileg minden…
Fejezet hossza:
Volt már Diáksziget, Eurowoodstock, Pepsi…
Fejezet hossza:
Az egykor kívülállónak számító Sziget…
Fejezet hossza:
Fontosabb Popzenei Fesztiválok A Rendszerváltozás Után
Fejezet hossza:
Ha jó a DJ, átúsznak,…
Fejezet hossza:
Bitzene
Fejezet hossza:
Sokan a hajnalig tartó rendezvényeken…
Fejezet hossza:
A house és a techno…
Fejezet hossza:
Dj-k, Mc-k, Egymásba Érő Zenék
Fejezet hossza:
Az ezredfordulóra Sterbinszky Károly az…
Fejezet hossza:
1993-ban megnyerte a Budapest Sportcsarnokban…
Fejezet hossza:
A siófoki Flört többek között…
Fejezet hossza:
További Népszerű Overground Dj-k:
Fejezet hossza:
A Náksi vs Brunner duó…
Fejezet hossza:
A Tilostól A Tilosig (underground)
Fejezet hossza:
DJ Palotai Fotó: H ADLEY K INCADE
Fejezet hossza:
A Legnagyobb Hazai Szelektor A…
Fejezet hossza:
DJ Naga (balra) szakdolgozata révén…
Fejezet hossza:
DJ Mango (Jávor Márk, 1976–),…
Fejezet hossza:
Mindenféle stílusban játszik, a hangulatnak…
Fejezet hossza:
Az Ucmg-műhely
Fejezet hossza:
Széll Lászlónak köszönhetőek a hazai…
Fejezet hossza:
Boltja hamarosan ennek a zenekultúrának…
Fejezet hossza:
Marcel zenéje nem annyira a…
Fejezet hossza:
A mernyei csoda, azaz Yonderboi…
Fejezet hossza:
És a tündérmese folytatódott: az…
Fejezet hossza:
Űrpresszó sanzon, posztgiccs elektro-eklekto-folk, futuro-poptarisznya…
Fejezet hossza:
Az internetet szondázva sajátos meghatározásokra…
Fejezet hossza:
Az ezredfordulón szintén a UCMG…
Fejezet hossza:
A Mainstream Határán
Fejezet hossza:
A Kontroll című film sikere…
Fejezet hossza:
1998 őszén publikálták a Rózsaszín…
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
Évek, Dalok, Események
Fejezet hossza:
Irodalomjegyzék
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Soha nem lesz ilyen…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...