Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Így neveld a lányodat, hogy elfogadja és szeresse önmagát - E-könyv

Így neveld a lányodat, hogy elfogadja és szeresse önmagát - E-könyv

Ismertető
Ha úgy neveljük a lányunkat, hogy szeresse és elfogadja önmagát, akkor a többi szinte magától a helyére kerül. A lehető legtöbbet hozza majd ki magából, mert tisztában van a képességeivel. Ragaszkodik az egyenlőségen alapuló, egészséges kapcsolatokhoz, mert nem éri be kevesebbel. Vigyáz testi és lelki egészségére, mert amit szeretünk, az megérdemli a gondoskodást. Elégedett és kiegyensúlyozott lesz, mert tudja, hogy saját magára mindig számíthat. A könyv szerzői, Kasey Edwards és Christopher Scanlon – maguk is lányos szülők – tudományos kutatásokon és személyes tapasztalatokon alapuló módszereinek segítségével lányainkat felvértezhetjük az önbecsülésüket romboló kulturális hatások és társadalmi előítéletek ellen. A kötet tanácsokkal szolgál az önazonosság, a támogató barátságok, a független, felelős döntések kialakításához, hogy lányunk értse és őszintén szeresse önmagát és a nőt, akivé válik.


Fejezetek
Borító
0:00
Tartalom
0:00
Előszó
0:00
A szerzők megjegyzése
0:00
Bevezetés
0:00
Bizonyítvány – lányokról
0:00
Ha egy lány szereti önmagát
0:00
Mintha anyámat hallanám!
0:00
Néhány szó az apákról – apáknak
0:00
1. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, van erőperspektívája
0:00
Az erőperspektíva hatalma
0:00
Nem úri huncutság
0:00
Milyen a saját perspektívánk?
0:00
Erre születni kell?
0:00
Az erőperspektíva fejlesztése
0:00
Katasztrófamentesítés
0:00
A végletesség kimozdítása
0:00
Felálltál, szép volt!
0:00
Csak kívánj valamit… és nem történik semmi
0:00
Célozgatás helyett kérés
0:00
Ítélkezés helyett
0:00
Hogyan kezeljük a lehúzó kritikákat?
0:00
Kisebbeknek: zsiráf
Fejezet hossza:
Nagyobbaknak: kártyatrükk
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
Egy másik anyuka rákontráz: „Én sem kérek, ma már egy csomó mindent összeettem!”
Fejezet hossza:
A testképszorongás nem természetes
Fejezet hossza:
Miért fontos, hogy elégedettek legyünk a testünkkel?
Fejezet hossza:
A negatív testkép hatása az életminőségre
Fejezet hossza:
A karcsúság és a szépség sem véd
Fejezet hossza:
A pozitív testkép nem vezet elhízáshoz
Fejezet hossza:
Ne őrködjünk lányunk étvágya és testsúlya felett
Fejezet hossza:
A pozitív testkép nem testimádat
Fejezet hossza:
Ezt a játékot csak úgy nyerhetjük meg, ha be sem szállunk
Fejezet hossza:
Mi jelent valójában a pozitív testkép?
Fejezet hossza:
Olykor a Télapó is megbotlik
Fejezet hossza:
A fiúkhoz emberként, a lányokhoz játék babaként szólunk
Fejezet hossza:
Hogyan beszélgessünk a lányokkal?
Fejezet hossza:
HÁM: hígítás, átirányítás, modellezés
Fejezet hossza:
Gondoljuk újra, amit a testsúlyról tudunk
Fejezet hossza:
Felejtsük el a mérleget
Fejezet hossza:
Ha duci, nem az én dolgom megmondani neki?
Fejezet hossza:
Mit tegyünk, ha szerintünk a normál súlya fölött van?
Fejezet hossza:
Hogyan segítsük, hogy elfogadja a testét?
Fejezet hossza:
És ha kövérnek csúfolják?
Fejezet hossza:
Készüljünk fel a serdülőkori súlygyarapodásra
Fejezet hossza:
Zárjunk ki minél több mérgező üzenetet
Fejezet hossza:
A testünkkel való elégedettség kulcsa, hogy bízzunk benne
Fejezet hossza:
Nincs jó és rossz étel, csak étel van
Fejezet hossza:
Ételek és érzelmek
Fejezet hossza:
Szakítsunk a fogyáskultúrával
Fejezet hossza:
Legyen öröm a mozgás
Fejezet hossza:
Családi teszt a pozitív testképért
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
3. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, kizárólag ő rendelkezik a testével
Fejezet hossza:
Testi önrendelkezés
Fejezet hossza:
Az önrendelkezés fontossága
Fejezet hossza:
A testi önrendelkezés alapelvei
Fejezet hossza:
Az ártalom nem csak fizikai lehet
Fejezet hossza:
Túl gyorsan nőnek fel?
Fejezet hossza:
Kislányok és puszik
Fejezet hossza:
Pacsiszabály
Fejezet hossza:
Tényleg túlzás?
Fejezet hossza:
A testi önrendelkezést is gyakorolni kell
Fejezet hossza:
Ellenvélemények
Fejezet hossza:
Lányunk testi önrendelkezése fontosabb, mint a mi kényelmünk
Fejezet hossza:
Nevezzük nevükön a testrészeket
Fejezet hossza:
Nemi szervek a valóságban
Fejezet hossza:
Önkielégítés
Fejezet hossza:
Megfelelő időben, megfelelő helyen
Fejezet hossza:
Lányunk érdekében ne legyünk finnyásak
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
4. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, akkor kiegyensúlyozott
Fejezet hossza:
Miért hasonlít a modern nevelés a libatömésre?
Fejezet hossza:
Valóban lemarad?
Fejezet hossza:
„Hiszen annyira szereti!”
Fejezet hossza:
Na és a kötelesség?
Fejezet hossza:
A játék jelentősége
Fejezet hossza:
A játék a gyermekkor „munkája”
Fejezet hossza:
Hogyan szerezzük vissza a szabadidőt
Fejezet hossza:
Különóra-őrület
Fejezet hossza:
Hasznosak-e a különórák?
Fejezet hossza:
Ha a házi feladat diák lenne, mindig elégtelent kapna
Fejezet hossza:
Kivétel az olvasás
Fejezet hossza:
Vita a képernyő körül
Fejezet hossza:
Alvás
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
5. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, akkor önálló és cselekvőképes
Fejezet hossza:
„Pozitív” nevelés
Fejezet hossza:
Az agyondicsérés árnyoldala
Fejezet hossza:
A cselekvőképesség kulcsa
Fejezet hossza:
Beszélj a magad nevében!
Fejezet hossza:
Ne legyünk mindig ott
Fejezet hossza:
És ha nagyobb a tét?
Fejezet hossza:
Tudatlanság – a gyermeki szuperképesség
Fejezet hossza:
A kudarc dicsérete
Fejezet hossza:
A tökéletesség átka
Fejezet hossza:
A kudarc nem egyenlő a sikertelenséggel
Fejezet hossza:
Engedjük megélni a sikert
Fejezet hossza:
Az összehasonlítás és a verseny mítosza
Fejezet hossza:
Dicséretekkel a cselekvőképességért
Fejezet hossza:
Készüljünk az elutasításra
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
6. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, erős kapcsolatai vannak
Fejezet hossza:
Valóban tanítanunk kell a társas készségeket?
Fejezet hossza:
Ott van a szemében
Fejezet hossza:
A társalgás művészete
Fejezet hossza:
Hadd beszéljen
Fejezet hossza:
A barátok sem egyformák
Fejezet hossza:
A barátság választás kérdése
Fejezet hossza:
Mitől jó egy barát?
Fejezet hossza:
Nem leszek a barátod!
Fejezet hossza:
Varázsszavak
Fejezet hossza:
Beavatkozzunk-e a gyerekek konfliktusaiba?
Fejezet hossza:
Mi a helyzet a bántalmazással?
Fejezet hossza:
És ha gyermekünk a bántalmazó?
Fejezet hossza:
A megbízható felnőttek jelentősége
Fejezet hossza:
A megbízható felnőttek és a titoktartás
Fejezet hossza:
Erősítsük meg a köztünk lévő kapcsolatot
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
7. fejezet Ha egy lány szereti önmagát, önmaga tud lenni
Fejezet hossza:
Hagyjuk, hogy megmutassa az erősségeit
Fejezet hossza:
Lányunk erősségei
Fejezet hossza:
A dicséret nem semlegesíti a lehúzó kritikát
Fejezet hossza:
Jókislány-szindróma
Fejezet hossza:
Hogyan neveljünk valódi lányokat?
Fejezet hossza:
Hozzuk ki a legtöbbet a „hisztiből”
Fejezet hossza:
Megfelelő helyen, megfelelő időben
Fejezet hossza:
Feltétel nélküli szeretet
Fejezet hossza:
Állj ki magadért!
Fejezet hossza:
Osztozás
Fejezet hossza:
Valódi, és ne vágyott gyermekünk szülei legyünk
Fejezet hossza:
Apai teendők
Fejezet hossza:
Záró gondolatok
Fejezet hossza:
Függelék
Fejezet hossza:
Köszönet­nyilvánítás
Fejezet hossza:
A szerzőkről
Fejezet hossza:
Jegyzetek
Fejezet hossza:
fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – fejezet
Fejezet hossza:
Jegyzetek – Függelék
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 12646 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...