Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A pénz kettős természete - E-könyv

A pénz kettős természete - E-könyv

A pénznek nagyon furcsa, kettős természete van. Egyrészt képes embereket különféle cselekvésekre ösztönözni, és mint ilyen, a pszichológia tudományával vizsgálható. Másrészt képes pénzt fialni, ezért a biológia tudománya berkein belül is kutatható. Ebben a könyvben a szerző külön-külön vizsgálja meg a pénz „pszichológiáját”, azaz a pénzzel kapcsolatos emberi motivációkat, és a pénz „biológiáját”, azaz a szaporodásának mechanizmusait. Mérő László bemutatja, hogy az emberi motivációkra alapozva miképpen hozta létre a pénz az életnek egy új, a biológiai élettől alapvetően különböző formáját. Ezt a köznyelv gazdasági életnek nevezi, és jó okkal, mivel kiderült, hogy alapjában véve ugyanolyan logika szerint működik, mint a biológiai élet. Ez a felismerés teljesen új szemléletű gazdasági elemzéseket tesz lehetővé. Az, hogy egy dolognak valamiféle fura, kettős természete lehet, a fizikában egyáltalán nem ismeretlen. Példa erre a fény, ami a kísérletek tanúsága szerint egyszerre tud részecskeként és hullámként is viselkedni, miközben ez a két dolog elvileg kizárja egymást. A fizikától kölcsönöztem ennek a könyvnek a címét, és nem zavart, hogy a pénz kettős természete annyiban másmilyen, mint a fényé, hogy megismeréséhez két különböző tudományág eszközeire van szükség. Mérő László


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza: 0:05:58
ELSŐ RÉSZ
Fejezet hossza: 0:00:03
A gazdaságtan és a pszichológia kapcsolata
Fejezet hossza: 0:44:18
A gazdasági érték születése
Fejezet hossza: 0:48:24
A motivációk
Fejezet hossza: 0:48:32
A pénz mint motivátor
Fejezet hossza: 0:51:57
Ötperces esszék - I
Fejezet hossza: 1:22:35
MÁSODIK RÉSZ
Fejezet hossza: 0:00:04
A befektetői döntések természete
Fejezet hossza: 0:55:18
Az élet logikája: a replikátorok
Fejezet hossza: 0:46:42
A pénz mint önálló replikátor: a mónok
Fejezet hossza: 0:30:42
A játék főszereplői
Fejezet hossza: 0:41:36
A globalizáció
Fejezet hossza: 0:33:17
Az evolúció folytatódik
Fejezet hossza: 0:37:56
Ötperces esszék - II
Fejezet hossza: 1:12:26
Köszönet
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 5487 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...