Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Jurassic Park - E-könyv

Jurassic Park - E-könyv

Az ember a tudomány segítségével újrateremti a dinoszauruszokat… de vajon milyen az a világ, amely a géntechnológia játékszere? Alan Grant, a híres őslénykutató két másik tudós és egy ügyvéd kíséretében a Costa Rica nyugati partjához közeli Isla Nublar szigetre érkezik, hogy „elmondja véleményét” a különc, gátlástalan multimilliomos, John Hammond új „szabadidőparkjáról” a közelgő nyitás előtt. A tét hatalmas: a hosszú évek megfeszített kutatómunkája és sok-sok millió dollár elköltése árán létrehozott parknak az első „vendégek” előtt jelesre kell vizsgáznia, ellenkező esetben a befektetőket képviselő ügyvéd leállítja az egész projektet. Hammondnak a világhírről, a boldogan mosolygó gyermeki arcocskákról és persze a gigantikus bevételekről szőtt álmai veszélybe kerülnek. A parkba érkezve a vendégek elképedve szembesülnek azzal, hogy Hammond megvalósította a lehetetlent, és a Jurassic Park pontosan az, amit a neve sugall. Kezdetét veszi az első kalandtúra, és hamarosan kiderül, hogy hiába a sokszorosan túlbiztosított védelmi rendszer, a természet utat tör… A könyv olvasása igazi nyolc napon túl gyógyuló élményt nyújt – Michael Crichton oldalról oldalra építi fel a hihetlen történet fordulatait, s a cselekménybe szinte észrevétlenül simulnak bele az érthetővé tett tudományos ismeretek. Az Androméda-törzs, A gömb, Zaklatás, Jurassic Park… kivételes alkotások egy kivételes amerikai művész és tudós: MICHAEL CRICHTON író, forgatókönyvíró és filmrendező munkái közül. Michael Crichton (1942–2008) a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb írója volt világszerte. Regényei az eladási listák élén tanyáztak, és a hollywoodi stúdiók sorban készítették ezekből a kasszasikereket a legnagyobb sztárok főszereplésével. 1994 decemberében munkái egyszerre vezették az USÁ-ban a mozis (Zaklatás) és a televíziós (Vészhelyzet 1. epizód) nézettségi és a könyveladási (Zaklatás) listákat. Regényei többségében a legújabb és az olvasók számára legizgalmasabb tudományterületek (géntechnológia, m


Fejezetek
Michael Crichton JURASSIC PARK Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom ELSŐ KONFIGURÁCIÓ MÁSODIK KONFIGURÁCIÓ…
Fejezet hossza:
A. M.-nek és T.-nek
Fejezet hossza:
A hüllők visszataszítóak, mert testük…
Fejezet hossza:
Bevezetés „az Ingen-ügy”
Fejezet hossza:
Prológus A Raptor Harapása
Fejezet hossza:
Első Konfiguráció
Fejezet hossza:
Valóságos Paradicsom
Fejezet hossza:
Puntarenas
Fejezet hossza:
A Part
Fejezet hossza:
New York
Fejezet hossza:
Az Adatok Tanúsága
Fejezet hossza:
Második Konfiguráció
Fejezet hossza:
A Beltenger Partja
Fejezet hossza:
A Csontváz
Fejezet hossza:
Cowan, Swain És Ross
Fejezet hossza:
Tervek
Fejezet hossza:
Nem értem mondta Grant. Végigpörgette…
Fejezet hossza:
Grant magukat a terveket kezdte…
Fejezet hossza:
Hammond
Fejezet hossza:
Choteau
Fejezet hossza:
Egy Önmagától Adódó Célpont
Fejezet hossza:
Repülőtér
Fejezet hossza:
Malcolm
Fejezet hossza:
Isla Nublar
Fejezet hossza:
A Fogadtatás
Fejezet hossza:
Harmadik Konfiguráció
Fejezet hossza:
Jurassic Park
Fejezet hossza:
Amikor Dinoszauruszok Uralták A Földet
Fejezet hossza:
Hadd hívjam fel a figyelmüket…
Fejezet hossza:
A Kirándulás
Fejezet hossza:
Tim a felirat láttán izgalomba…
Fejezet hossza:
Alatta további jelzések:
Fejezet hossza:
Tim egyre izgatottabb lett. Teratogenikus…
Fejezet hossza:
Most olyan DNS-töredéket találunk, amely…
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
A 4.4-es Verzió
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
Amit itt látnak mondta Arnold…
Fejezet hossza:
Ezt mind meg tudjuk csinálni,…
Fejezet hossza:
A Kirándulás
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
A Nagy Rex
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
A Stegosaurus
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
Remélem, elégedett szólt Hammond. Jól…
Fejezet hossza:
Hammond kiegyenesedett ültében. Hát ez…
Fejezet hossza:
Nem értem, hová akar kilyukadni…
Fejezet hossza:
Kettőszáznegyvennégy? kérdezte döbbenten Hammond. Mi…
Fejezet hossza:
Várjanak már! szólt Hammond. Ezek…
Fejezet hossza:
De hát honnan jönnek ezek?!…
Fejezet hossza:
Gennaro hangját hallották a rádióból:…
Fejezet hossza:
Hiba! bólogatott Hammond. Gondoltam! Én…
Fejezet hossza:
Reccsent a rádió: Íme, a…
Fejezet hossza:
Nem vesz észre rajta semmi…
Fejezet hossza:
Csaskhogy maguk nem ilyen görbét…
Fejezet hossza:
A Szaporodóhelyek
Fejezet hossza:
Negyedik Konfiguráció
Fejezet hossza:
A Főút
Fejezet hossza:
Visszaúton
Fejezet hossza:
Nedry
Fejezet hossza:
A Bungaló
Fejezet hossza:
Tim
Fejezet hossza:
Az eredmény egyértelmű volt: minden…
Fejezet hossza:
Lex
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
Az Úton
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
A Parkban
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
A Park
Fejezet hossza:
Hajnal
Fejezet hossza:
Gennaro a telefonért nyúlt, de…
Fejezet hossza:
A Park
Fejezet hossza:
Ötödik Konfiguráció
Fejezet hossza:
Keresés
Fejezet hossza:
A Madárház
Fejezet hossza:
A Tirannoszaurusz
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
Wu folytatta: Ma reggel öt…
Fejezet hossza:
Hatodik Konfiguráció
Fejezet hossza:
Visszatérés
Fejezet hossza:
Ott volt a biztonsági kártyák…
Fejezet hossza:
Szerintem ne nyúlj hozzá, Timmy!…
Fejezet hossza:
Az üzenetet közvetítő négyszög néhány…
Fejezet hossza:
A rádió sercegését kezdte túlharsogni…
Fejezet hossza:
Nini! szólt Lex. Hagyd abba,…
Fejezet hossza:
A Hálózat
Fejezet hossza:
Ez meg mi? kérdezte Lex.…
Fejezet hossza:
Timmííííí nyúzta Lex, de Tim…
Fejezet hossza:
Megint nem jutott előre, mert…
Fejezet hossza:
Elmélyülten nézte a képernyőt. Mind…
Fejezet hossza:
Ezzel nem tudott mit kezdeni.…
Fejezet hossza:
Tim tehetetlenül, kétségbeesetten rázta a…
Fejezet hossza:
A Kastély
Fejezet hossza:
A Vezérlő
Fejezet hossza:
Tim látta, hogy Grant professzor…
Fejezet hossza:
Tim felnyögött. Most mit csinálsz?…
Fejezet hossza:
Grant mondott valamit, de az…
Fejezet hossza:
Hetedik Konfiguráció
Fejezet hossza:
A Világ Megsemmisítése
Fejezet hossza:
Helyreáll A Rendszer
Fejezet hossza:
Hát ez mi az ördög?…
Fejezet hossza:
Valóságos Paradigma
Fejezet hossza:
Alászállás
Fejezet hossza:
Hammond
Fejezet hossza:
A Part
Fejezet hossza:
Közelgő Sötétség
Fejezet hossza:
Epilógus: San José
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás E könyv elkészítésekor sok…
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} A Jurassic Park megjelenése…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...