Épp tíz éve hozzáférhető a Fortepan és a nagylelkű adományozók jóvoltából egy immár százezernél is több képet tartalmazó fotóarchívum. Az online gyűjteményben kisebbségben vannak a művészi fotográfiák vagy műtermi beállítások – a képek döntő többsége amatőr munka, amelyek épp személyes indíttatásuk miatt izgalmasak, még ha technikailag nem is tökéletesek. E hatalmas és lenyűgözően változatos anyagból merít ez az album. A kiindulásként kiválogatott négy-ötszáz képből Nádasdy Ádám jelölte ki azt a 100 fényképet – az 1890 és 1989 közti száz esztendőből évenként egyet-egyet –, amelyek őt „megszólították”, majd szubjektív lencséjén átszűrve újra megelevenítette ezeket az objektív által leképezett pillanatokat. Nádasdy „félpercesei” tele vannak személyes emlékekkel és benyomásokkal, s gyakorta el is kanyarodnak a fotón megörökített valóságtól. A képen látható személyről, tárgyról, helyszínről, eseményről eszébe jut valami, majd továbbfűzi azt – akár egy kötetlen beszélgetésben. Az asszociációs gondolatfüzéreket pedig ki-ki kedvére folytathatja! „Valamikor a ’70-es években olasz barátaimat kalauzoltam Budapesten. Nem sok látnivaló volt, kopott volt a város és szegényes, különösen este, a nagy nyugati fényességhez szokott ember szemében. Foghíjak, félig romos házak is voltak. Az olasz barátok – lévén baloldaliak – leginkább a társadalom alakulására, a szocializmus lehetőségeire voltak kíváncsiak (a „létező szocializmusra”, ahogy mondták, szembeállítva az ideálissal). Nagyokat nevettek azon – ami nekem föl se tűnt –, hogy a Royal (azaz királyi!) Szállóban laknak, amely a Lenin körúton áll. Fölvittem őket a Várba. Véletlenül úgy szálltak le a buszról a Szentháromság téren, hogy háttal álltak a Mátyás-templomnak, csak az érdektelen, túl széles Tárnok utcát látták. Leereszkedő mosollyal néztek rám, ez az a nagy látnivaló? „Forduljatok meg!” – mondtam. Felkiáltottak a meglepetéstől: ott pompázott a templom. Tudom, van ennél szebb is, nagyobb is a világban, de nagyon jól van elh