Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Tesla - E-könyv

ELON MUSK ÉS AZ ÉVSZÁZAD FOGADÁSA

Tesla - E-könyv

ELON MUSK ÉS AZ ÉVSZÁZAD FOGADÁSA

Ismertető
Hogyan nyerte meg a fogadást, azaz építette fel a világ legnagyszerűbb autóját Elon Musk és a Tesla? Bennfentes sztori a Wall Street Journal díjnyertes újságírójának tollából. Elon Musk a Szilícium-völgy egyik legellentmondásosabb titánja: egyesek szerint startup-zseni és látnok, mások szerint kiszámíthatatlan ügyeskedő. Twitter bejegyzései nyomán dollármilliárdok röpködnek a tőzsdén, viselt dolgain bulvárlapok csámcsognak. Számos meredek ötlettel állt már elő az elme letöltésétől kezdve az űrutazásig, mégis, a legvakmerőbb és legpimaszabb agyszüleménye egyben a leghétköznapibb is. Az elektromos gépkocsit több mint száz éve büszkén mutogatták az autógyártók, majd elvetették a koncepciót. A 2000-es években, amikor a Teslát alapították, újdonságnak számított, és bár a műértő közönség csúfos bukást vizionált, egy szilícium-völgyi mérnökökből és vállalkozókból álló maroknyi csapat mégis látott a dologban fantáziát. Hittek benne, hogy a világ készen áll az „Autó 2.0-ra”. Harcba szálltak tehát a nagy és elszánt vetélytársakkal, és megpróbáltak olyan járművet gyártani, amely gyorsabb, szexibb, jobb útfekvésű és tisztább, mint a konkurenciáé. Tim Higgins, a Wall Street Journal tech- és autóügyi szakírója az első sorból követhette végig a kibontakozó dráma fordulatait: a gyártósori fennakadásokat, a hatalmi harcokat, az összeomlásközeli helyzeteket, majd a legvalószínűtlenebb végkifejletet, a mindent elsöprő sikert. A Tesla – Elon Musk és az évszázad fogadása betekintést nyújt a különc, csodabogár újítók hihetetlen hazárdjátékába, amellyel megváltoztatták a világ jövőjét.


Fejezetek
Borító
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
„A Wall Street Journal üzleti…
Fejezet hossza:
Szüleimnek
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Első Rész
Fejezet hossza:
1. fejezet
Fejezet hossza:
2. fejezet
Fejezet hossza:
3. fejezet
Fejezet hossza:
4. fejezet
Fejezet hossza:
5. fejezet
Fejezet hossza:
6. fejezet
Fejezet hossza:
7. fejezet
Fejezet hossza:
8. fejezet
Fejezet hossza:
Második Rész
Fejezet hossza:
9. fejezet
Fejezet hossza:
10. fejezet
Fejezet hossza:
11. fejezet
Fejezet hossza:
12. fejezet
Fejezet hossza:
13. fejezet
Fejezet hossza:
14. fejezet
Fejezet hossza:
15. fejezet
Fejezet hossza:
16. fejezet
Fejezet hossza:
17. fejezet
Fejezet hossza:
Harmadik Rész
Fejezet hossza:
18. fejezet
Fejezet hossza:
19. fejezet
Fejezet hossza:
20. fejezet
Fejezet hossza:
21. fejezet
Fejezet hossza:
22. fejezet
Fejezet hossza:
23. fejezet
Fejezet hossza:
24. fejezet
Fejezet hossza:
25. fejezet
Fejezet hossza:
26. fejezet
Fejezet hossza:
27. fejezet
Fejezet hossza:
28. fejezet
Fejezet hossza:
Epilógus
Fejezet hossza:
A Szerző Utószava
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 6592 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...