Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A 44. gyermek - E-könyv

A 44. gyermek - E-könyv

Kategóriák, ahol megtalálható
Ismertető
Amikor a félelem egy egész népet elhallgattat, egy embernek kell kimondania az igazat! A Szovjetunió, 1953-ban… Sztálin még él, vasmarkában tartja az országot, s ezt a vasmarkot az Állambiztonsági Minisztérium, az MGB vagyis a titkosrendőrség testesíti meg, amelynek éppen csak a brutalitása nem titkos, s ha azt mondja, a szovjet társadalomban bűnözés nem létezik, akkor az úgy is van. Vagy talán mégsem. Amikor Moszkvában, a vasúti sínek mellett megtalálják egy kisfiú borzalmasan megcsonkított hulláját, Lev Gyemidov, korábbi háborús hős, most az MGB nyomozója csodálkozva hallja, hogy a család szerint nem gázolás, hanem gyilkosság történt. Eleinte engedelmeskedik feletteseinek, eltussolná az ügyet, de addig növekszik benne a kétely, míg végül feleségével együtt egy uráli koszfészekbe száműzik, egyszerű közrendőrnek. És ráébred, hogy az a fajta bűntény, amelyet a fővárosban segített eltitkolni, itt is megismétlődött: Újabb gyermeket gyilkoltak és csonkítottak meg. Lev és felesége, Raisza mindent kockára tesz, hogy a vérengző fenevadat megállítsa – még ha ezzel az Állam ellenségeivé válnak is. És a holtak száma egyre szaporodik… A 44. gyermek valós eseményekre alapozott, hátborzongató thriller – és megrázó irodalmi mű arról, hogyan terrorizálhatja egy kormány a saját népét, hogyan lehet túlélni egy diktatúrát, és mi történik, ha egy magányos ember elhatározza, hogy visszavág.


Fejezetek
Title page
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A fordítás az alábbi kiadás…
Fejezet hossza:
Szüleimnek
Fejezet hossza:
Szovjetunió Cservoj Falu, Ukrajna
Fejezet hossza:
Húsz Év Múlva
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Kimov Falu Moszkvától Százhatvan Kilométerre, Északra
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Moszkvától Harminc Kilométerre, Északra
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Három Héttel Később
Fejezet hossza:
Az Ural-hegység Nyugati Lába Vualszk Városa
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Vualszk
Fejezet hossza:
Moszkvától Nyolcszáz Kilométerre, Keletre
Fejezet hossza:
Vualszk
Fejezet hossza:
A Rosztovi Terület Délkeleti Része, Gukovótól Nyugatra
Fejezet hossza:
Három Hónappal Később
Fejezet hossza:
A Rosztovi Terület Délkeleti Része, Azovi-tenger
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
A Don Menti Rosztov
Fejezet hossza:
A Rosztovi Terület Délkeleti Része, A Don Menti Rosztovtól Tizenhat…
Fejezet hossza:
Vualszk
Fejezet hossza:
A Don Menti Rosztov
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Moszkvától Száz Kilométerre, Kelet Felé
Fejezet hossza:
Moszkvától Kétszázhúsz Kilométerre, Kelet Felé
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Moszkvától Kétszáz Kilométerre, Délkelet Felé
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
A Rosztovi Terület Délkeleti Része
Fejezet hossza:
A Don Menti Rosztov
Fejezet hossza:
Rosztovi Terület, A Don Menti Rosztov Városától Nyolc Kilométerre,…
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
Egy Héttel Később
Fejezet hossza:
Moszkva
Fejezet hossza:
A GABO Kiadó e-könyveiről
Fejezet hossza:
Ha tetszett a könyv, olvassa el ezt is:
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10694 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...