Zen buddhizmus - Hangoskönyv

Ismertető
A zen Ázsia két nagy metafizikai hagyománya, a védikus India és a taóista Kína házasságából született. India arra tanít, hogyan kell a nagy világlátvány helyett a nagy „világlátó” felé fordulni. A tao pedig megmutatja az utat az igenek és nemek egymásba simuló paradoxonain át a jelenlétbe. Keleten azon, ahogy Európa görcsösen az ellentmondásmentességre törekszik, csak mosolyognak. „Igen, mert nem, ezért igen.” A zent hol meditációs technikának, hol csendmeditációnak, sőt csendimának is nevezik, mert sem szavakat, sem rítusokat nem használ. Keress egy csendes helyet, ülj le egy párnára kényelmesen, figyeld a lélegzésedet, és igyekezz kikapcsolni minden érzékszervi benyomást és minden gondolatot. Ilyen egyszerű, de – mint Hamvas Béla mondaná – nincs semmi nehezebb ennél az egyszerűnél.Hamvas Béla zen tanulmányát 1955-ben írta. Ekkor még sem Amerika, sem Európa nem sokat tudott a zenről. Ma minden nagyvárosban számos zen-közösség működik és könyvtárnyi tanulmány jelent meg. Lényeglátásában azonban Hamvas majd hat évtizede írt esszéje az irodalom legjobbjai között foglal helyet. (Dúl Antal)


Fejezetek
Zen buddhizmus
00:02:41 0:00
1. rész
Fejezet hossza: 00:00:47
2. rész
Fejezet hossza: 00:21:13
3. rész
Fejezet hossza: 00:22:23
4. rész
Fejezet hossza: 00:12:38
5. rész
Fejezet hossza: 00:05:31


Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 1744 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul alig havi egy könyv áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból
A Szépirodalom, próza és költészet kategória legfrissebb tartalmai
Schaffer Erzsébet
Parti Nagy Lajos
Esterházy Péter
Louisa May Alcott
Gerald Durrell
Kertész Erzsi
Varró Dániel
Molnár Ferenc
Hermann Hesse
E. T. A. Hoffmann
Móricz Zsigmond
Szabó T. Anna
Dragomán György
Sári László
Lev Tolsztoj
Charles Dickens
Antoine De Saint-Exupéry
Weöres Sándor
Gerald Durrell
Bohumil Hrabal
Karinthy Frigyes
Kaffka Margit
A Kossuth - Mojzer Kiadó kategória legfrissebb tartalmai
David Attenborough
Gerald Durrell
Gerald Durrell
Fésűs Éva
Kertész Erzsi
Varró Dániel
Gerald Durrell
Gerald Durrell
David Attenborough
Grecsó Krisztián
Kavagucsi Tosikadzu
Agatha Christie
J. F. Cooper
Varró Zsuzsa
Waldemar Bonsels
Molnár Ferenc
Hermann Hesse
Michael Bond
Douglas Adams, Mark Carwardine
E. T. A. Hoffmann
Agatha Christie
J. F. Cooper
Michael Bond
Stephen Fry
Szabó T. Anna
Dragomán György
Sári László
Hans Christian Andersen
Nyulász Péter
Weöres Sándor
Gerald Durrell

Korlátlan hallgatás

5990Ft

Havidíj



Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Korlátlan hallgatás

71880Ft

12 + 1 hónap ajándék


A legnépszerűbb csomagunk!
Azoknak akik falják a könyveket, vagy párhuzamosan több hangoskönyvet is hallgatnak.

Előfizetéssel korlátlanul hozzáférsz minden tartalomhoz

  • Korlátlan könyvhallgatás
  • Könyvösszefoglalók
  • Meditációk
  • Trainingek, szemináriumok

Csak ez a hangoskönyv

1990Ft

egyszeri vásárlás



Zen buddhizmus

Book cover image
Szépirodalom, regények

Szépirodalom, regények

A legtöbb magyar hangoskönyv egy helyen: Bármilyen műfajban és témában találsz olyan könyveket, amelyek érdekelnek a Voiz hatalmas hangoskönyvtárában. Havi előfizetés korlátlan hozzáféréssel: Korlátlan hozzáférést kapsz a teljes kínálathoz, és nem kell külön megvásárolnod a könyveket.


Hangoskönyvek profi előadásban: A VOIZ hangoskönyvei profi narrátorokkal készülnek, így a legjobb előadók hangjai szólalnak meg. Kényelmes és praktikus: A VOIZ hangoskönyveit bárhol és bármikor hallgathatod, akár offline is az alkalmazás segítségével.


Próbáld ki ingyen: Kipróbálhatod az előfizetést ingyen és kockázatmentesen dönthetsz az Audible-ról. Napi szinten bővülő kínálat: A VOIZ hangoskönyv kínálatában az irodalmi klasszikusokon kívűl találsz még, szakmai hangos könyveket, előadásokat, meditációkat vagy akár könyv összefoglalókat is.

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo