E könyvben kiemeltem A Vörös Oroszlán című művem sokrétegű cselekmény-szökőárjából az egyik legbonyolultabb, mágnesesen vonzó nőalakot, a XVII. századi Franciaország arisztokrata családjában született, gyönyörű Corinnát. Szajha volt, és tökéletes színésznő. Hűtlen, számító, méregkeverő, intrikus nimfa, hínárba húzó szirén, aki vámpírként kiszívta férje, Louis de la Tourzel életerejét, de maga is áldozatul esett kalandor szerelmi viszonyainak, perverzióinak, játékszenvedélyének. Pokoljárásának és katarzisának élet- és halálküszöbökön átívelő, szédítő távlatok magasságába és iszonyú mélységeibe merülő történetéről ő maga gyón titkos írásában, amelynek mágikus pecsétjét egyedül akkor törhette fel, amikor elérkezett az ideje. Corinna alvilági zuhanása a kárhozat szakadékába: diagnózis. Az emberi lélek és a föld kórságának szindrómája, önmaga okozta betegségműve. Corinna katarzisa pedig a felemelkedés gyógymódja, elixírje, s beteg bolygónk valamennyi lényének, közösségének arkánuma is. Ki tudta volna jobban ezt Corinnánál, aki a pokol valamennyi bugyrát megjárta, minden bűnös tévedést elkövetett, míg saját gyötrelmein keresztül rá nem ébredt, hogy a másikban önnön húsát tépi, marcangolja, önmagát csalja, öli, tapossa, kényszeríti kínpadra, máglyára. Corinna ezért határozta el, hogy bukásainak okával együtt saját naplóját is az emberiség elé tárja, és átmenti a következő nemzedéknek. A közlés ideje elérkezett. Íme Corinna titkos naplója. (Részletek Szepes Mária előszavából)