Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Hillary - E-könyv

Az elvesztett elnökség

Hillary - E-könyv

Az elvesztett elnökség

Ismertető
"Hillary Clinton Amerika és a világ többi részének legnagyobb döbbenetére elbukott a cél előtt, pedig korunk különleges egyénisége, nevéhez történelmi elsőségek sora fűződik. Ő volt az első diáklány, aki Amerika legtekintélyesebb női főiskoláján beszédet mondhatott a diplomaosztón. Ő lett New York állam első szenátornője, s neki sikerült – saját szavaival élve – előbb „megkarcolni, majd át is törni az üvegplafont”, hiszen ő az első női politikus, aki egy jelentős amerikai párt elnökjelöltségének közelébe jutott, hogy aztán nyolc év múlva meg is szerezze azt, miként az elnökválasztáson is övé lett a szavazói, ám nem az elektori többség. De ahogy kétezerben Al Gore-nak, úgy mindez neki is sovány vigasz. Avar János, egykori washingtoni tudósító könyve egy különleges képességű nő rendkívüli pályafutását kíséri végig. Hillary személyében egy hihetetlenül felkészült, minden feladatát elképesztő alapossággal és céltudatosan végző embert ismerhetünk meg, aki kudarcait követően is mindannyiszor képes volt talpra állni. Negyedszázada tűri a lejáratási kampányokat, amelyekből rendre győztesen került ki – lenyűgöző módon kerekedik felül ellenlábasain törvényhozási meg hallgatásokon vagy épp televíziós vitaműsorokban. Egykori legyőzője – ma fő támogatója – egy másik történelmi elsőség birtokosa, Barack Obama, aki joggal nevezte őt a modern idők legfelkészültebb elnökjelöltjének. A kötet ennek bizonyítékait kutatja. Száraz politikai elemzések nélkül meséli el Hillary Clinton páratlan életútjának állomásait."


Fejezetek
Avar János Hillary Az elvesztett…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó utólag A diáklány…
Fejezet hossza:
Feleségem, Etelka emlékére, aki annyira…
Fejezet hossza:
Előszó - utólag
Fejezet hossza:
A diáklány
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az elnöknejek természetesen különböző mértékben…
Fejezet hossza:
A kormányzóné
Fejezet hossza:
Férjmentés először
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ez fenyegette 1992 telén Bill…
Fejezet hossza:
„Fel a fejjel, Bill!”
Fejezet hossza:
Szeressétek Hillaryt!
Fejezet hossza:
Az „eldugott” feleség
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A valóságban persze Hillary kísérte…
Fejezet hossza:
„Baby boom”-nemzedék
Fejezet hossza:
„Billary”
Fejezet hossza:
Bill Clinton leteszi az elnöki…
Fejezet hossza:
A tradíció szerint a leköszönő…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Majd jöttek a várva várt…
Fejezet hossza:
Össztűz Hillarylandre
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Hillary a bizottság előtt küllemét…
Fejezet hossza:
Tetemrehívás
Fejezet hossza:
„Kapu” Javert felügyelőhöz
Fejezet hossza:
Hajtóvadászat Hillaryre
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az amerikai bűnüldözésben főbírói döntések…
Fejezet hossza:
„Keresd a nőt!”
Fejezet hossza:
Mi számít szexnek?
Fejezet hossza:
Kínpadon
Fejezet hossza:
Riport az NBC News csatornán…
Fejezet hossza:
Bizonyosan szerepe volt e félfordulatban…
Fejezet hossza:
Elnökper
Fejezet hossza:
Szenátor asszony
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Egy amerikai mondás szerint: aki…
Fejezet hossza:
Végzetes voks
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Rengeteg elemzés mutatta ki már…
Fejezet hossza:
„Hillaryt elnöknek”
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Már a demokrata elnökjelöltségi vetélkedő…
Fejezet hossza:
Libikóka
Fejezet hossza:
Világutazó
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tény, hogy a polgárháború óta…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
E növekvő szerephez persze alapvetően…
Fejezet hossza:
„Hillary Amerikáért”
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Még mindig dolgoznunk kell, hogy…
Fejezet hossza:
Levéltitok
Fejezet hossza:
Maratoni meghallgatás
Fejezet hossza:
Sanders nem Obama
Fejezet hossza:
Elnökjelölt
Fejezet hossza:
Két konvenció, két Amerika
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Amikor Trump arról szónokolt, hogy…
Fejezet hossza:
Az elnökjelöltté választott Hillary Clinton…
Fejezet hossza:
Különben tényleg érdekes a különbség…
Fejezet hossza:
Tigrisen lovaglás
Fejezet hossza:
Íme, a nő!
Fejezet hossza:
Öngyilkosság élő adásban
Fejezet hossza:
James Comey közbelép
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...