A Somogyszilben született Bauer Júlia édesapja a falu lexikonja volt, édesanyja a mosdósi apácák iskolájába járt. A fiatalon árván maradt leányt nevelőanyja és öccse, Gyurika megszületése vigasztalta. Az evangélikus elemi iskolában osztálytársai közül egyedül ő ismerte Magyarország hercegprímásának nevét, és megpofozta Müller Rozit, mert Kossuth Lajost letolvajozta. Tanár szeretett volna lenni, 19 éves korában családtagjaival együtt deportálták. Az Auschwitzban, Allendorfban és Melsungenben írt, általánosítást kerülő naplóbejegyzései a magyarországi zsidó holokausztról mint nemzeti tragédiáról szólnak. Egy olyan vidéki fiatal leány története, aki az átéltek ellenére össze tudta egyeztetni zsidó identitását és az őt megtagadó szülőföldjéhez való tartozását. Egyik versében örökül hagyott lírai megfogalmazásban: „És mégis”… A kötetben a naplóbejegyzések hasonmás formában is olvashatóak, a korabeli fényképekkel együtt forráskiadványt jelentenek. A holokausztról nem lehet érzelmek nélkül beszélni, mert emberi indulat, a gyűlölet, a gonoszság szülte. Bauer Júlia lírai emlékképei, költeményei kiegészítik naplóbejegyzéseit, „lélektől lélekig” szólnak. A szerzővel időskorában készült mélyinterjú egységben láttatja a nyelvében és kultúrájában asszimilálódott magyar zsidóság tragédiáját. A könyvet mindenkinek el kell olvasnia, hogy pontosan érthetővé váljon, miért lehetetlen a magyar és a zsidó identitástudat önkényes szétválasztása.