Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Lukács érsek és kora - E-könyv

Lukács érsek és kora - E-könyv

Ismertető
Lukács, a 15. esztergomi érsek (1158–1181), az Árpád-kor egyik kimagasló főpapja. A párizsi egyetemen tanult, ő az első ismert Párizsban tanuló magyar klerikus. Hazatérése után tudománya és tekintélye révén előbb egri püspök, majd esztergomi érsek lett. Mint esztergomi érsek aktívan részt vett a bel- és a külpolitika irányításában. Lukács érseknek tekintélyes része volt a magyar egyház állapotának és művelődésének erősítésében, többen (köztük Jób érsek, a feltételezett Anonymus és mások) az ő ajánlására, segítségével és oltalma alatt folytattak tanulmányokat Frankhonban, s lettek az Árpád-házi uralkodók utolsó fénykorának megteremtői és szolgálói. A magyar katolikus egyház Lukács érsekkel emelkedett az ország első hatalmi tényezőjévé. A 13. század elején Róbert érsek sikertelen kísérletet tett szentté avattatására. Később is voltak újrafelvételi kísérletek, de a kanonizáció nem következett be. Lukács érsek az elhivatottság élményével teljesítette mindazt, amire az utókor nagyrabecsülése felépíthető. Benne a rendeltetését vállaló, feddhetetlen és megalkuvást nem ismerő középkori héroszt tisztelhetjük, aki egy negyedszázadon át maradéktalan hűséggel szolgálta egész nemzetét: a méltónak vallott királyokat és híveinek széles táborát. Az őt követő nemzedékek meghatározó példája lett egyházi és világi mértékben egyaránt: Vir sanctus, egyszersmind heros patriae. Lukács érsek a 12. század második felének meghatározó szellemi, egyházi és politikai vezetője volt, aki döntő befolyást gyakorolt négy egymást követő Árpád-házi király uralkodására és Magyarország középkori történetére. ( A róla szóló monográfia nyomtatásban már nem elérhető.


Fejezetek
Bodri Ferenc Lukács érsek és kora Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom ELŐSZÓ Régi dicsőségünk… Származás…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
„Régi dicsőségünk…”
Fejezet hossza:
E sztergom 15. érseke, a…
Fejezet hossza:
Származás és „nevesítés”
Fejezet hossza:
A z, hogy az érsek…
Fejezet hossza:
A bölcsesség forrásánál
Fejezet hossza:
L ukács az első ismert…
Fejezet hossza:
A forrásvíz vizsgálata
Fejezet hossza:
E kitűnő férfiú fiatal korában…
Fejezet hossza:
Versengés Szent Péter trónja körül
Fejezet hossza:
A csendesebb délutánok hűvösében, akár…
Fejezet hossza:
Lukács itthon
Fejezet hossza:
A mikor a magasan képzett…
Fejezet hossza:
Séta „a szentistváni kiváltság” terelőútján
Fejezet hossza:
M agyarország annak a követségnek…
Fejezet hossza:
Válaszút és visszavonás
Fejezet hossza:
H a a közvélemény, mely…
Fejezet hossza:
Egyazon dombtetőn
Fejezet hossza:
F igyelmet érdemel, hogy a…
Fejezet hossza:
Lukács érsek nemzedéke
Fejezet hossza:
L ukács érsek úgy az…
Fejezet hossza:
A „vizsgálat”
Fejezet hossza:
C elesztin (III.) pápa (1191–1198)…
Fejezet hossza:
A próbálkozás
Fejezet hossza:
É rsekünk szolid kanonizációs kísérletére…
Fejezet hossza:
Ködkergető kísérletek
Fejezet hossza:
V ajon a pápai követ…
Fejezet hossza:
A szoros kapu
Fejezet hossza:
A z idvesség ösvényén nyíló…
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Sz. K. fordítása. {2}…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...