Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Visszaszököttek - E-könyv

Ismertető
„Egy embert ki lehet űzni a szülőföldjéről, de a szülőföldjét kiűzni az emberből nem lehet.” „Szigetújfalu egy a sok magyar falu között, s egy a magyarországi sváb települések között is. Különlegességei nincsenek. Ha vannak, inkább a régi korokból. Itt húzódott egykor a római birodalom határa, s itt állt a Duna-parton a limes erődítményeinek egyike. A középkorban kolostort építettek köveiből, mely azóta ugyancsak az enyészeté lett. Az ősi kövek csak nagyon szűkszavúan beszélnek a régmúltról, akárcsak az újfalusi öregek a saját múltjukról, annak is egy sosem feledhető szakaszáról, az 1946-os kényszerű kitelepítésről. És annak meghökkentő-szép folyományáról, a kényszerű visszaszökésekről. Kényszerűt mondunk, pedig a hazaszökés már – szemben a kitelepítéssel – teljesen önkéntes elhatározás volt, mégis mintha a lelkek mélyén valamilyen különös kényszerítő erő irányította volna a döntéseket. Természetesen nem egyetlen erő befolyásolta őket. Ha egy lett volna, illethetnénk a konvencionális hazaszeretet szóval, vagy a gravitációnál is titkosabb szülőföld-vonzással, melyet nem tudott megsemmisíteni a kiűzetés traumája. Talán mert érezték, nem a szülőföld vetette ki őket magából, hanem a szülőföldön éppen regnáló hatalom önzése és szűklátókörűsége.”


Fejezetek
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó helyett Indulás nyolc…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Előszó Helyett
Fejezet hossza:
Szigetújfalu az 1900-as évek elején.…
Fejezet hossza:
Indulás - Nyolc Tételben
Fejezet hossza:
1. Rész Elmentek - Visszatértek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Azt Hittük, Csak Egy Rossz Álom
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Kislányom, Mi Elmegyünk
Fejezet hossza:
Páros esküvő 1951 őszén. Balról…
Fejezet hossza:
Féltem, Állandóan Féltem
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mi, Gyerekek, Csak Vonatoztunk
Fejezet hossza:
2. Rész Elmentek - Kint Maradtak
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mi Már Itt Vagyunk Otthon
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Én ígéretemhez híven leírom a…
Fejezet hossza:
Az első temetés német földbe.…
Fejezet hossza:
Borzalmasan Kezdődött, Harmonikusan Végződött
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Most is figyelek Magyarországra, olvasom…
Fejezet hossza:
3. Rész Érintettek - Maradók
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Életmentő Nevetés
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A kitelepítés fő kritériuma az…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ti Lesztek Az Elsők…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az Asszonyok Sokat Sírtak
Fejezet hossza:
Több dalt is írtak a…
Fejezet hossza:
Sokadszori próbálkozásuk végül sikerrel járt.…
Fejezet hossza:
Nősök bálja 1956 farsangján. Előtérben…
Fejezet hossza:
Mint már mondtam, nagymamám a…
Fejezet hossza:
4. Rész A Felvidékről Jöttek És „a Telepesek”
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Mind A Hat Fiúnak Sváb Felesége Van
Fejezet hossza:
5. Rész Újfalusi Történetek - Háttérvázlatokkal
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Újfalusi család a 20. század…
Fejezet hossza:
Az Ulmi Skatulyától A Marhavagonig
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Összesen több mint százezer német…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Zord Idők
Fejezet hossza:
Az 1923-ban születettek osztálya. 1946-ban…
Fejezet hossza:
Biztosak lehetünk benne, hogy nem…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Nemzeti Bizottság május 19-i…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A vétetik jól jelzi a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Perjés-akták
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Baromfiállomány Őrizetbe Vétele
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Miért Nem Tudták, Mi Lesz Velük?
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Visszatérve a potsdami dokumentumra: lehet,…
Fejezet hossza:
1. § Németországba áttelepülni köteles…
Fejezet hossza:
Érkezés - Hat Tételben
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1. Az újfalusiak 1946-ban miként…
Fejezet hossza:
2. Nem csak kaptak, adtak…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Amikor már semmilyen támasz nincs,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
4. Talán észrevették, talán nem,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Felhasznált Irodalom
Fejezet hossza:
Történelem - Névsorokban
Fejezet hossza:
A Kitelepítettek
Fejezet hossza:
Visszaszököttek
Fejezet hossza:
Köszönjük!
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10696 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...