Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Horthy - E-könyv

Ismertető
A neves francia történész a hazai elfogultságoktól és történelmi „emlékezetzavaroktól” mentesen, tárgyilagos távolságtartással ad teljes képet Horthy személyes, katonai és politikusi életútjáról. Eddig sem magyarul, sem más nyelveken nem született korszerű szemléletű, tudományos igényű monográfia a XX. századi Magyarország tragikus negyedszázadának meghatározó alakjáról. Catherine Horel terjedelmes kötete objektíven elemzi Horthy személyiségének ellentmondásait, történelmi szerepét és felelősségét. A forrásmunkákat illetően Horel dolgozta fel először a vatikáni levéltár anyagait, és a korábbiaknál mélyebben tárgyalja Horthy portugáliai emigrációjának időszakát is. A szerzőt Horthy életpályájának feldolgozásában mindenekelőtt az a folyamat érdekelte, hogy a dualizmus korában szocializálódott, XIX. századi értékrendet valló katonaember a XX. század történelmi viharaiban hogyan változott meg, és hogyan nem volt képes mégsem alkalmazkodni azokhoz a politikai kihívásokhoz, amelyekkel szembesült.


Fejezetek
Catherine Horel Horthy Kossuth Kiadó
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó ELSŐ RÉSZ A…
Fejezet hossza:
Bernard Michel (19352013) professzor, témavezetőm…
Fejezet hossza:
A történetírásnak az is feladata,…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
Első Rész A Tengerész 1868-1918
Fejezet hossza:
I. Magyarország 1868-ban
Fejezet hossza:
II. A Horthy család
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Házasságából kilenc gyermek születik 1858…
Fejezet hossza:
III. A haditengerészet
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Horthy a következő években, 1889-től…
Fejezet hossza:
IV. Egy nagy karrier állomásai
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Első gyermekük, Magdolna megszületése (1902.…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
AusztriaMagyarország 1908. október 5-én annektálja…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A szárnysegédek felváltva vannak szolgálatban:…
Fejezet hossza:
V. Az első világháború: dicsőség és dráma
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ez az incidens eltántorítja Anton…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az eseményt azonnal az osztrákmagyar…
Fejezet hossza:
Második Rész A Kormányzó 1919-1944
Fejezet hossza:
VI. Magyarország viharban 1918-1919
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Károlyi modern demokrácia bevezetésével próbálkozik,…
Fejezet hossza:
VII. A gondviselés embere
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Szeptembertől a főváros felé tartó…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Október 23-án folynak az utolsó…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A menet átvonul a hídon,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A legyőzött államok többsége 1919-ben…
Fejezet hossza:
Horthy az Országház folyosóján; előtte…
Fejezet hossza:
A déli és az északi…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az Apponyi által vezetett vitában…
Fejezet hossza:
VIII. A kormányzó és a király: a restauráció kérdése
Fejezet hossza:
IV. Károly király és Zita…
Fejezet hossza:
Ezek a tárgyalások azonban nem…
Fejezet hossza:
IX. A Horthy-rendszer
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Szabadelvű Párt újjáalakult, de…
Fejezet hossza:
A budapesti Szabadság téri irredenta…
Fejezet hossza:
Az elveszített területekről érkező menekültek…
Fejezet hossza:
Gömbös Gyula és Benito Mussolinni…
Fejezet hossza:
A katolikus unió tervét hamar…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A katolikus általánosabban keresztény visszahódítás…
Fejezet hossza:
Horthy Miklós 1938. május 28-án…
Fejezet hossza:
A kongresszus résztvevői 1938. május…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Akkor kik az igazi fasiszták…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az ország csökkent területe miatt…
Fejezet hossza:
X. A kormányzó és az ő királysága
Fejezet hossza:
Kenderesen, 1942 nyarán a medence…
Fejezet hossza:
A kormányzó rendszeres életet él,…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A tanúvallomások egybehangzóan Miklósnál tehetségesebbnek…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Horthy István személye nem jelent…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Rendszeresen járja a vidéket, érdeklődik…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az egyenruhához óhatatlanul hozzátartozik a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tagadhatatlan, hogy ő is jól…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A szertartást a Parlament előtt…
Fejezet hossza:
Mussolini és Horthy a Zara…
Fejezet hossza:
III. Viktor Emánuel király és…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A kormányzó római látogatásának nyereségei…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Megint a jelképeknél maradva, az…
Fejezet hossza:
XI. Fogaskerekek között
Fejezet hossza:
Horthy 1938. augusztusi németországi látogatása…
Fejezet hossza:
Az első bécsi döntés sikere…
Fejezet hossza:
Az első bécsi döntés kihirdetése…
Fejezet hossza:
Az egyezmény értelmében Magyarország egy…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Miután a Harmadik Birodalom birtokba…
Fejezet hossza:
Horthy ünnepélyes fogadása a marosvásárhelyi…
Fejezet hossza:
Miközben a kontinens egy részén…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Több vezetővel is találkozik ezután,…
Fejezet hossza:
XII. Végjáték
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A németek gyorsan úrrá lesznek…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
December 2-án a Moszkvából hazatért…
Fejezet hossza:
Harmadik Rész A Száműzött 1944-1957
Fejezet hossza:
XIII. Németország 1944-1949
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Horthy azonban még nem végzett…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Úgy tűnik, Horthy néhány hónappal…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Négy napig tartó hajóút után…
Fejezet hossza:
XIV. Portugália 1949-1957
Fejezet hossza:
Horthy és felesége unokájukkal, ifjabb…
Fejezet hossza:
Ő, aki mindig nagyon fürge…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Magda hamarosan követi a férjét:…
Fejezet hossza:
XV. Horthy utóélete
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A ceremónia 11.30-kor kezdődik. A…
Fejezet hossza:
Zárszó
Fejezet hossza:
Források és bibliográfia
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:
Köszönetnyilvánítás
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Ludwig A. Windisch-Graetz (Windischgrätz…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...