A hetvenedik életévét betöltött Csepeli György Ferenczi Borbálával folytatott beszélgetései során feleleveníti élete meghatározó pillanatait. „Soha nem tudtam eldönteni biztosan, mi is akarok lenni. Nem volt egy erős szervezőelv vagy vezérfonál, amit követtem volna. Ilyen értelemben nem volt életstratégiám. Lehetőségeket kaptam a sorstól, amelyeket igyekeztem jól kihasználni. A tudomány az életem fontos része, de legalább ilyen erős a publicisztikai és a tudományos ismeretterjesztő munkám is. Azt hiszem, mindig is hatni akartam. Nem volt elég, hogy csak cikkeket és tanulmányokat irkálok. Valószínűleg ezért kóboroltam el a politika irányába is. A kommunizmus alatt nem mehettem volna a politika felé, de amikor lehetőség nyílt rá, megragadtam ezt a lehetőséget is. Soha nem tudtam eldönteni azt sem, hogy külföldön vagy itthon akarok élni. Állandóan pattogtam a két pólus között, mint egy pingponglabda. Tulajdonképpen mindig Fabrizio del Dongónak gondoltam magam, aki tudja, hogy mi a jó és az igaz, de nem tudja, hogy mikor hol van, s valamiképp mégis megmarad az eredeti értékei vonzásában. Őt is a sors hányta ide-oda. Végül Fabrizio del Dongónak lett egy élete, ami persze nem volt érdektelen élet, mint ahogy az enyém sem az. De nem mondhatom, hogy lett volna egy egységes terv, ami engem belülről vezérelt volna. Ez persze kívülről nem látszik, nem látható, de én belülről jól látom ezt a szétesettséget. Kívülről az látszik, hogy írtam 22 könyvet, körülbelül 300 cikket, bejártam rengeteg egyetemet, előadtam számtalan konferencián. Kívülről rendben van a karrierem. De belülről nekem ez olyan, mint egy sajt, ami tele van lyukakkal.” A beszélgetésekből kiderül, hogy Csepeli Györgynek sikerült-e kihoznia a saját képességeiből és adottságaiból a maximumot. „… a képességek és lehetőségek felismerése és kihasználása csak egy tényező. A szerencse jön először. Az én életem összes meghatározó pontján ott volt a szerencse. Ilyen szempontból a szerencse fia vagyok. Az én életemben mindi