Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Elveszett szabadság - E-könyv

Láthatatlan történeteim

Elveszett szabadság - E-könyv

Láthatatlan történeteim

Ismertető
Demszky Gábor 20 éven át volt Budapest főpolgármestere, Magyarország harmadik, ha úgy tetszik második főembere. A húsz év, ugyanannyi idő küzdelem, amit megszenvedtünk vagy élveztünk valamennyien, akik laktuk a várost. Társadalmi, politika-, magyar- és személyes történelem. Ezt megtette, azt nem tette meg – ez az a történet, amit a döntéseiben akkor ő maga írt, és megírta úgy, ahogy most látja azokat az éveket. Családtörténet is, benne bátran a magánélete, barátok, szerelmek, gyermekek, ellenfelek és eszmetársak, választott és koloncként hurcolt munkatársak portréival. Ha jól számolunk, hét miniszterelnöknek volt vagy nem volt a partnere, hét miniszterelnök volt vagy nem az övé. Az ő szubjektív portréik is itt olvashatók. És ettől még mindig személyes, személyes hangú – ha akarjuk, ha nem – történelem.


Fejezetek
Demszky Gábor Elveszett szabadság Láthatatlan…
Fejezet hossza:
Tartalom ŐSÖK ÉS HARCOK ŐSÖK…
Fejezet hossza:
Ősök És Harcok
Fejezet hossza:
Ősök
Fejezet hossza:
Középen ifj. Király Gábor, a…
Fejezet hossza:
A gyerekek által építtetett új…
Fejezet hossza:
Ifj. Király Gábor, a nagyapám…
Fejezet hossza:
A gróf segítségével kerülhetett fel…
Fejezet hossza:
Paulus Mihály és Paulus-Krumenacker Róza…
Fejezet hossza:
Paulus Mihály (18681938) a jobboldalon
Fejezet hossza:
Paulus Mihály, sváb származású anyai…
Fejezet hossza:
Krumenacker Róza középen István nevű…
Fejezet hossza:
Paulus Mihályt, aki otthon csak…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A nagyszüleim csak elemibe jártak,…
Fejezet hossza:
Édesanyám a húgával, Király Gabriellával…
Fejezet hossza:
A városi házakban, ahol anyám…
Fejezet hossza:
Édesanyám 1951-ben
Fejezet hossza:
Az apai ág: a Szepességből Pestre Kirgizisztánon át
Fejezet hossza:
Igló, 1905. Vilmos a kép…
Fejezet hossza:
A különleges, kevert szepességi-sziléziai nyelvi…
Fejezet hossza:
Király Gábor a tábori fotós felvételén
Fejezet hossza:
A Monarchia rettenetesen kivérzett… 1914…
Fejezet hossza:
Rudolf nagyapám a húszas években
Fejezet hossza:
Reménytelen vállalkozás volt magyarnak, lengyelnek…
Fejezet hossza:
Willi Münzenberg a húszas években
Fejezet hossza:
Willi Münzenberg a nyilvánosságot általában…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A társutasok, akiknek a mozgósítására…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Rudolf felesége, Mangi nagymama a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1929 őszén Eduárd Bécsbe utazott,…
Fejezet hossza:
Éva és Eduárd
Fejezet hossza:
1933 őszén Eduárd Évával együtt…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Eduárd politikai ösztönei jól működtek.…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Vilmos a lányait, Babszit és…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ami Vilmos harmadik házasságát illeti,…
Fejezet hossza:
Apám, Rudolf nagyapám és Mangi…
Fejezet hossza:
Mangi mama 1946-ban nem vallotta…
Fejezet hossza:
Apám 18 évesen
Fejezet hossza:
Kollégiumi taggyűlés döntött a felvételéről.…
Fejezet hossza:
Apám és Mangi nagymama 1950 körül
Fejezet hossza:
Szárszón Veres Péter többször bírálta…
Fejezet hossza:
Idősebb Demszky Rudolf 17 évesen
Fejezet hossza:
Mangi nagymamával és Rudolf nagyapámmal…
Fejezet hossza:
Apám nem lépett be a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Vigyázz apádra és anyádra, légy…
Fejezet hossza:
Mamával az Eszék utcában 1955-ben
Fejezet hossza:
A családi fészek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Apámat 1956 szeptemberében helyezték ki…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A hatvanas években, kollégái úgy…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Amikor Király nagyapámat az ötvenes…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Nagymama később a Thália Színházban…
Fejezet hossza:
Kijev, 1967. július
Fejezet hossza:
Szabadúszom
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A hetvenes években a társadalomkritikai…
Fejezet hossza:
Vattacukor-ország
Fejezet hossza:
Ezen a felvételen jól látható…
Fejezet hossza:
Utazásom fő célja az volt,…
Fejezet hossza:
A stencilgépek már profi módon…
Fejezet hossza:
A rámka az én életemben…
Fejezet hossza:
Követés, 1982. június (Rajk László felv.)
Fejezet hossza:
Követés, 1982. június (Rajk László felv.)
Fejezet hossza:
Tucatnyi ismeretlen férfi kísérte lépteimet…
Fejezet hossza:
Lábak a levegőben, a film…
Fejezet hossza:
Ezekkel az akciókkal az MSZMP…
Fejezet hossza:
A felvételt Rajk László készítette,…
Fejezet hossza:
„Megvertük a Demszkyt”
Fejezet hossza:
Rajk László kilakoltatása a Galamb…
Fejezet hossza:
És az sem, hogy nemcsak…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A házkutatás-sorozat, az előállítás, a…
Fejezet hossza:
Krassó György esküvői képe
Fejezet hossza:
Így éltünk mi
Fejezet hossza:
A Tengelyév
Fejezet hossza:
A Batthyány-örökmécses előtt Kis János…
Fejezet hossza:
Konvoj Kolozsvárra
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
KONRÁD GYÖRGY Konrád jelentőségének és…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A prágai tavasz leverése után…
Fejezet hossza:
A plusz egy: Solt Ottilia
Fejezet hossza:
SOLT OTTILIA MÉLTÓSÁGOT MINDENKINEK! Annak…
Fejezet hossza:
Budapesti Maraton
Fejezet hossza:
A Kreatív Káosz - 1990-1994
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A kútmérgezés
Fejezet hossza:
Gyenes Erzsi, Clark Ági, az…
Fejezet hossza:
Az örökség. Idézetgyűjtemény - 1990
Fejezet hossza:
Schneller István, Marschall Miklós és…
Fejezet hossza:
Tiszavirág-Magisztrátus
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az intelligens város
Fejezet hossza:
Atkári János mögöttem evez a…
Fejezet hossza:
Reformálunk
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Április 18.: Találkozó Henry Kissingerrel…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Legalul
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A máltaiak mindig gyorsan reagáltak,…
Fejezet hossza:
Minden évben több mint tízezer…
Fejezet hossza:
Túlaltatás, ájulás: a mi egészségügyünk
Fejezet hossza:
Tarlós István kerületi polgármesterrel a…
Fejezet hossza:
1992 - az expó falova
Fejezet hossza:
A finn Joulupukki egyenesen a…
Fejezet hossza:
Amikor a híd 1995 októberében…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A család a hétköznapokban is…
Fejezet hossza:
A Budapest Modell - 1994-1998
Fejezet hossza:
1994 nyarán a nagykörúti gödörnél…
Fejezet hossza:
A többség azt is díjazta,…
Fejezet hossza:
Az első fővárosi koalíciós megállapodás…
Fejezet hossza:
1993 őszén New Yorkban a…
Fejezet hossza:
Keszthelyi Andrással és Atkári Jánossal…
Fejezet hossza:
Schiffer, Vajda, Atkári és az üres kincstár
Fejezet hossza:
Az ENSZ békefenntartói nem tudták…
Fejezet hossza:
A város körül ezer napja…
Fejezet hossza:
A Budapesti Csata - 1998-2002
Fejezet hossza:
Andris fiam, Kuncze Gábor és…
Fejezet hossza:
Én és az SZDSZ
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Tűz, víz, TNT
Fejezet hossza:
A parkolóórákat felügyelő cég emberei…
Fejezet hossza:
Atkári kalapja és az utcazenekar
Fejezet hossza:
A Hősök terén rendezett Fesztiválzenekar-koncert…
Fejezet hossza:
A Sziget hangja és melege
Fejezet hossza:
Az alsó sorban Alma leányom…
Fejezet hossza:
Anikó tárta előttem szélesre a…
Fejezet hossza:
A Budapesti Európa - 2002-2006
Fejezet hossza:
A Budapesti Ború - 2006-2010
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A valóság visszavág
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A xenofóbia lázas állapot. Akit…
Fejezet hossza:
Baló György műsorvezető az épületből…
Fejezet hossza:
Az újságokból értesültem arról, hogy…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Hite-Hagyó koalíció
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Frontvonalban - az iskola
Fejezet hossza:
2007. március 15-én tojásfoltokkal a…
Fejezet hossza:
Elszámolok: eredmények, hibák, tévedések
Fejezet hossza:
Az utolsó látványos belvárosi projektünket…
Fejezet hossza:
Ez a húsz év a…
Fejezet hossza:
Verával azt hittük, hogy egy…
Fejezet hossza:
Berlini derű
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Szafira unokám egy hónapja azzal…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Alma és a gyerekek Gyöngyös…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Alma így számol be Stewart…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Bagó költöztet, sittet, szemetet hord,…
Fejezet hossza:
Nekem nagyon kedves az a…
Fejezet hossza:
Arcképcsarnok
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Az Aranykönyv lakói
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Művészek
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Harmadik generációs jogfosztott vagyok fordította…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
My Gypsy Friends idézi a…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Amikor az emberek felismertek, tartották…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Rajk azóta jócskán rajta hagyta…
Fejezet hossza:
Utóirat
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...