Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Környezet-gazdaságtan, környezetgazdálkodás - E-könyv

Környezet-gazdaságtan, környezetgazdálkodás - E-könyv

Ismertető
A szerző célja, hogy nélkülözhetetlen ismereteket adjon át a témakör iránt érdeklődőknek, de inkább szemléletet formáljon, szembeszállva a tudománytalan, haladásellenes, technikaellenes nézetekkel, az úgynevezett „zöld dilettantizmussal”. Ez mindig jól tetten érhető, azonosítható a sosem volt, idealizált múltba révedéssel; a közgazdasági értelemben rossz hatékonyságú, versenyképtelen, technikai szempontból elavult technológiákhoz, gazdálkodási formákhoz való visszatéréssel. Tudomásul kell vennünk, hogy természetes és művi környezetünk erőforrás a számunkra, amelyet hasznosítanunk kell, ha élni és fejlődni akarunk. Erről szól a fenntartható fejlődés elmélete, illetve törvénye. Ezért nem szabad, nem lehet a környezetgazdálkodást leszűkíteni a környezetvédelemre, vagy még szűkebben értelmezve: a természetvédelemre. „A laikus olvasó, vagy akár a könyvet tankönyvként használó diák számára is üzenem: nem szükséges mindig mindenben egyetértenie az itt leírtakkal, viszont nagyon fontos, hogy minden állítást, bárkitől, bárhonnan érkezzen is, engedje át szubjektuma kritikai szűrőjén, ne dőljön be könnyen divatoknak, maradjon meg szuverén, kritikus gondolkodónak. Ismertetni fogom az eltérő, gyakran egymásnak homlokegyenest ellentmondó nézeteket is az egyes témakörökben, nem mindig foglalok majd állást, rábízva az olvasóra a tudatos választást.”


Fejezetek
Gazdag László KÖRNYEZET-GAZDASÁGTAN KÖRNYEZET- GAZDÁLKODÁS…
Fejezet hossza:
A könyv megjelenését támogattta EMBERI…
Fejezet hossza:
Tartalom A KÖNYV CÉLJA I.…
Fejezet hossza:
Buday-Sántha Attila emlékének
Fejezet hossza:
A Könyv Célja
Fejezet hossza:
I. A Környezet-gazdaságtan És A Környezetgazdálkodás Fogalma
Fejezet hossza:
1. A Környezet-gazdaságtan Paradigmarendszere
Fejezet hossza:
Ii. Ökológia
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Barry Commoner törvényei
Fejezet hossza:
Iii. Huszadik Század: A Gazdasági Fejlődés Ellentmondásai
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
1. szakasz: 16801780. A textilipar…
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A Jánossy-féle helyreállítási periódusok
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
I-II. szakasz: Az ipari forradalom első két felvonása
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
3. A Környezetvédelem Korszakai
Fejezet hossza:
Iv. Globális Problémák
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
A légkör melegedésének következményei
Fejezet hossza:
V. Az Agrártermelés Környezeti Hatásai
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
b) Az iparszerű mezőgazdaság modellje
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
c) Biogazdálkodás: vegyszermentes termelés
Fejezet hossza:
Ábra/kép
Fejezet hossza:
Megoldás: minőségi tömegtermelés
Fejezet hossza:
Vi. Magyarország Környezetgazdálkodása
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} A környezet-gazdaságtan kifejezést először…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...