Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

Heller Ágnes - A véletlen értéke - E-könyv

Heller Ágnes - A véletlen értéke - E-könyv

Ismertető
A világhírű magyar filozófus regényes életrajza, amely németül a 2018-as Frankfurti Könnyvásárra jelent meg hatalmas sikerrel. Ez a kötet kerül most a magyar olvasó kezébe Bartók Imre értő műfordításában. A szerző előszavából: "Heller Ágnes hosszú és mégis örökifjú élete során négy különböző politikai rendszert nézhetett végig testközelből: az autokratikus osztálytársadalmat, a totalitárius nácizmust és kommunizmust, illetve a liberális demokráciát. Ma saját korábbi tapasztalatai miatt fordul szembe az ismét megerősödő nacionalizmussal és az illiberális demokráciával. Miután annyi éven át harcolt a totalitarizmus ellen, és miután az egész világot többször is bejárta, többé már nem hisz a nagy változás álmában. Meggyőződése szerint inkább azon kell munkálkodnunk, hogy a szűkre szabott lehetőségeink között megtegyük, amit megtehetünk. Senki sem tudhatja, hogy mi sül ki ebből, és éppen ezért fontos, hogy ne várjunk a másikra, hanem saját magunk vegyük kezünkbe az életünk irányítását.


Fejezetek
Georg Hauptfeld A véletlen értéke…
Fejezet hossza:
Tartalom Előszó 1. Az első…
Fejezet hossza:
Előszó
Fejezet hossza:
1. Az első emlékek
Fejezet hossza:
Háromévesen.
Fejezet hossza:
Első emlékeim közé tartozik a…
Fejezet hossza:
2. Család
Fejezet hossza:
A nagymama Meller Zsófia ifjúkorában.
Fejezet hossza:
Heller Zsófia (szül. Meller) családja.…
Fejezet hossza:
A Személyiségetika című könyvemben részletesebb…
Fejezet hossza:
Zsófi néni osztálya Modorban.
Fejezet hossza:
Zsófia Heller Dávidhoz ment feleségül,…
Fejezet hossza:
A grószi.
Fejezet hossza:
A családunkra mindig is jellemzőek…
Fejezet hossza:
Az apa 1930 körül.
Fejezet hossza:
Anyám a betevőre valót kalapkészítőként…
Fejezet hossza:
Az anya fiatalon.
Fejezet hossza:
Az anyai dédanyám 1842-ben született,…
Fejezet hossza:
A dédanya a 100. születésnapját…
Fejezet hossza:
Anyai ágon a műveltség nem…
Fejezet hossza:
3. Gyermekkor
Fejezet hossza:
A Palatinus-strandon középen.
Fejezet hossza:
Anyámmal sosem értettük meg igazán…
Fejezet hossza:
Az elemi iskolában. Az első sorban a harmadik.
Fejezet hossza:
Nem igazán tudnám megmondani, hogy…
Fejezet hossza:
Kirándulás a barátokkal a budai…
Fejezet hossza:
Apám távolságtartó volt a saját…
Fejezet hossza:
A tánccsoport.
Fejezet hossza:
Az első világháború előtt Magyarországon…
Fejezet hossza:
Az 1930-as évek közepén
Fejezet hossza:
Előfordult, hogy hozzánk is beköltöztek…
Fejezet hossza:
Az állatkertben.
Fejezet hossza:
Hamar elkezdtem orosz irodalmat is…
Fejezet hossza:
4. A külső és a belső világ
Fejezet hossza:
Falk Miksa utca 24–26.
Fejezet hossza:
Először haditudósító akartam lenni, mivel…
Fejezet hossza:
Bihari Gyuri.
Fejezet hossza:
Bihari Gyuri akkor tizenöt éves…
Fejezet hossza:
Az osztály a négy fiúval,…
Fejezet hossza:
Nori és Gyuri gyakran jelentek…
Fejezet hossza:
Az első szerelem.
Fejezet hossza:
Szerencsés voltam, hogy olyanokkal lehettem…
Fejezet hossza:
5. Háború és üldöztetés
Fejezet hossza:
Utolsó fotó a szülőkről a…
Fejezet hossza:
Egyik reggel apám eltűnt, és…
Fejezet hossza:
6. A háború után
Fejezet hossza:
7. Tanulmányok, Lukács és a párt
Fejezet hossza:
Lukács György.
Fejezet hossza:
Ebből a véletlenből aztán sorsot…
Fejezet hossza:
Lukács Györggyel a dolgozószobájában.
Fejezet hossza:
Szép életünk volt Pistával, hiszen…
Fejezet hossza:
Fiatal egyetemi oktatóként.
Fejezet hossza:
A közgazdaságtudományi egyetemen – később…
Fejezet hossza:
8. Forradalom és eltiltás
Fejezet hossza:
Zsuzsa kislányként.
Fejezet hossza:
Időközben Nagy Imre sem maradt…
Fejezet hossza:
Leszek Kołakowszki
Fejezet hossza:
1957 őszén egy fegyelmi eljárás…
Fejezet hossza:
9. Újrakezdés és a Budapesti Iskola
Fejezet hossza:
Nehéz idők.
Fejezet hossza:
Ekkor vette kezdetét a barátságunk,…
Fejezet hossza:
Tanító a leányiskolában. Alulról a…
Fejezet hossza:
Ludassy Mária is az akkori…
Fejezet hossza:
Lukács György.
Fejezet hossza:
Az idők során egyre inkább…
Fejezet hossza:
A Budapesti Iskola: Márkus Gyuri,…
Fejezet hossza:
Nem csupán egy iskola, hanem…
Fejezet hossza:
Nun, es wird nicht weit…
Fejezet hossza:
Vajda Misu.
Fejezet hossza:
Gyuri és Misu egyaránt párttagok…
Fejezet hossza:
Fia, Gyuri.
Fejezet hossza:
Egyvalamiben nem hittünk többé a…
Fejezet hossza:
Az 1960-as évek végén.
Fejezet hossza:
Kiemelt jelentőséggel bírtak számomra a…
Fejezet hossza:
10. Az 1968-as év
Fejezet hossza:
Iring Fetscherrel Frankfurtban.
Fejezet hossza:
A Prágai Tavasz végével az…
Fejezet hossza:
11. Második eltiltás és emigráció
Fejezet hossza:
Fehér Ferenc az 1970-es években.
Fejezet hossza:
Megkérdeztem az ügyben eljáró rendőrt,…
Fejezet hossza:
12. Ausztrália
Fejezet hossza:
Az 1970-es évek végén.
Fejezet hossza:
Az egyetem az első napokra…
Fejezet hossza:
Kirándulás Ausztráliában Allannel és Mabel…
Fejezet hossza:
Ami a zenét illeti, én…
Fejezet hossza:
Márkus Gyurival és Marisával Sidneyben.
Fejezet hossza:
Havonta legalább egyszer elutaztunk Sidneybe,…
Fejezet hossza:
Ferivel és Gyurival Izraelben.
Fejezet hossza:
Gyerekként elsősorban Beethoven szimfóniáiért rajongtam,…
Fejezet hossza:
13. Az Egyesült Államok
Fejezet hossza:
Reiner Schürmann.
Fejezet hossza:
Reiner a barátjával, Louis-val élt…
Fejezet hossza:
Judy Friedlander.
Fejezet hossza:
A New School Graduate Facultyja…
Fejezet hossza:
Radnóti Sándor.
Fejezet hossza:
Egyszer csak megcsörrent a telefon.…
Fejezet hossza:
Konferencia a kolumbiai Cartagenában 1997-ben.
Fejezet hossza:
Azt is reméltem, hogy találkozhatok…
Fejezet hossza:
A New York-i irodában Castoriadis…
Fejezet hossza:
Egyszer Derridával közösen is tartottunk…
Fejezet hossza:
Dmitri Nikulinnal és Richard Bernsteinnel.
Fejezet hossza:
Márkus Gyuri is New Yorkba…
Fejezet hossza:
14. Rendszerváltás, Feri halála és Budapest
Fejezet hossza:
A Goethe-medál átadása Weimarban.
Fejezet hossza:
Öt éve újra elkezdtem olvasónaplót…
Fejezet hossza:
Bitó Lászlóval.
Fejezet hossza:
A munkán és a filozófián…
Fejezet hossza:
15. Európa
Fejezet hossza:
Jürgen Habermasszal.
Fejezet hossza:
Az Európával és Magyarországgal való…
Fejezet hossza:
16. Szabadság és felelősség
Fejezet hossza:
17. A véletlen értéke
Fejezet hossza:
Heller Ágnes legfontosabb magyarul megjelent filozófiai tárgyú könyvei
Fejezet hossza:
Névmutató
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
{1} Fordította: Dóczi Lajos {2}…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...