Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A Mindszenty-per - E-könyv

A Mindszenty-per - E-könyv

Ismertető
Mindszenty József életéről, munkásságáról, egyházi küldetéséről kisebb könyvtárnyi irodalom született. A közforgalomban, illetve a szabadon hozzáférhető források között azonban ma sem találni olyan összefoglaló kiadványt, amely a történelmi tudományos ismeretterjesztés színvonalán, tömör magyarázó tanulmány kíséretében tartalmazná a Mindszenty-per legfontosabb dokumentumait. Ez az elektronikus könyv a témában hiánypótló szerepet tölt be. A Magyar Kommunista Párt hatalmi harca, majd annak totálissá tétele, berendezkedése során kezdettől ellenségként szerepelt a katolikus egyház, és 1947–1948 folyamán vált a "főellenséggé". Így az egyházüldözés története, beleértve a Mindszenty-pert is, nem csak, vagy nem is elsősorban az egyháztörténet, hanem a köztörténet szerves része. Aligha kétséges, hogy az 1945 utáni koncepciós perek közül a Mindszenty-per váltotta ki a legnagyobb nemzetközi visszhangot. Az is tény, hogy annak következményei igencsak messzehatóak lettek, nemcsak a Rákosi-korszakra vetült rá az árnyéka, hanem Kádár János regnálásának idején is állandóan kísértett. Hiába távozott a bíboros 1971-ben Nyugatra, sőt még 1975-ben bekövetkezett halála után is "kényelmetlen" volt a hatalom számára az a lehetőség, hogy az üldözött főpapot az egyház oltárra emeli: azaz boldoggá avatják. A Mindszenty-per igen terjedelmes dokumentációjából (csak a Történeti Hivatalban található 58 dosszié, dossziénként átlag 350–400 folióval) a kötetben közreadott legfontosabb dokumentumok kapcsán írt tanulmány célja, hogy bemutassa egy "klasszikusnak" mondható koncepciós per előkészítését (ide értve a vizsgálati stádiumot is), a kivitelezését (a koncepció alakulását, a pert és az ítéletet) és a mögöttes politikai, egyházpolitikai célokat. A könyv a műfaj jellegéből adódóan csak a forrásokkal alátámasztott tényeknek, illetve maguknak a forrásoknak a közlésére vállalkozik. A bevezető tanulmány két részre oszlik: részint Mindszenty bíboros életpályáját vázolja fel, részint bemutatja azt a fol


Fejezetek
Híres Politikai Perek Gergely Jenő…
Fejezet hossza:
Tartalom BEVEZETŐ A MINDSZENTY-PER ELŐKÉSZÍTÉSE…
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
A Mindszenty-per Előkészítése És Lefolyása
Fejezet hossza:
A Per
Fejezet hossza:
Dokumentumok
Fejezet hossza:
1. SZ. DOKUMENTUM Mindszenty József…
Fejezet hossza:
2. SZ. DOKUMENTUM Mindszenty József…
Fejezet hossza:
3. SZ. DOKUMENTUM A Belügyminisztérium…
Fejezet hossza:
4. SZ. DOKUMENTUM Mindszenty József…
Fejezet hossza:
5. SZ. DOKUMENTUM A Mindszenty-per…
Fejezet hossza:
5.2. SZ. DOKUMENTUM Végzés Budapesti…
Fejezet hossza:
5.3/A. SZ. DOKUMENTUM Mindszenty József…
Fejezet hossza:
5.5. SZ. DOKUMENTUM Mindszenty József…
Fejezet hossza:
5.6. SZ. DOKUMENTUM Az elsőfokú…
Fejezet hossza:
5.6. Sz. Dokumentumhoz Kisebbségi Vélemény:…
Fejezet hossza:
5.7. SZ. DOKUMENTUM A népügyész…
Fejezet hossza:
6. SZ. DOKUMENTUM Fellebbviteli tárgyalás…
Fejezet hossza:
687 Not. 1. ———/21 1949…
Fejezet hossza:
A BUDAPESTI NÉPBÍRÓSÁG KÜLÖNTANÁCSA Nb.…
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:
1 A Történeti Hivatalban (tovább…
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...