Egy embert ábrázoló ikon plussz jellel Ajánld a VOIZ-t barátaidnak korlátok nélkül, és hallgasd ingyen akár egy életen át! Részletek

A Seuso-kincs - E-könyv

A Seuso-kincs - E-könyv

Ismertető
A Seuso néven ismertté vált, felbecsülhetetlen értékű római kori ezüstlelet dísz- és kisebb részben használati edényekből áll. A kincs minden bizonnyal nem egy időben, nem egy helyen, és mai értelemben nem egy megrendelő számára készült. A tárgyakat azonban valamennyi ideig együtt használták vagy díszítették vele az étkezések színhelyét, s néhány darabjukat tudományos bizonyíték szerint is együtt rejtették el. Azt, hogy ki volt Seuso, nem tudjuk. Neve a legbecsesebb műtárgy, a kilenc kilogrammos Seuso-tál állatos jeleneteket ábrázoló medalionjának köriratában olvashatjuk. Csak abban lehetünk bizonyosak, igen gazdag, előkelő ember lehetett, hiszen ajándékba nagy és súlyos ezüsttálat kapott, családos volt és minden bizonnyal emeletes villában lakott a Pelso tóhoz, azaz a Balatonhoz közeli birtokán. Nevét csak a róla elnevezett, vadászjelenetekkel díszített tálon olvashatjuk, egyéb írásos emléket nem ismerünk róla. Feltételezett lakhelye, a III. században Szabadbattyán határában épült – és 374-ben a barbárok támadásában elpusztult és 1993-ban részlegesen feltárt – római kori villa pompás termeivel és falfestményeivel császári fogadásra is alkalmas volt... A történelem nagy rejtélyei című sorozat e-könyvben is megjelent kötetéből mindent megtudhatunk a IV. századból származó Seuso-kincsek eredetéről, történetéről, magyarországi kapcsolódásáról, kalandos, krimibe illő eltulajdonításáról, külföldre viteléről, visszaszerzésének főbb állomásairól.


Fejezetek
A történelem nagy rejtélyei 16.…
Fejezet hossza:
Tartalom Bevezető Mi az a…
Fejezet hossza:
Bevezető
Fejezet hossza:
Mi az a Seuso-kincs?
Fejezet hossza:
A Seuso-kincs darabjai
Fejezet hossza:
Megoldatlan gyilkosság
Fejezet hossza:
Felvásárlás és hamis papírok
Fejezet hossza:
Kincsek árverésen
Fejezet hossza:
A kincs és Magyarország
Fejezet hossza:
Szabadbattyán
Fejezet hossza:
Pannonia Valeria
Fejezet hossza:
A per New Yorkban
Fejezet hossza:
Kislexikon
Fejezet hossza:
Irodalom
Fejezet hossza:
Impresszum
Fejezet hossza:


7 napon át teljesen ingyen!

Hallgasd a legújabb bestsellereket!

  • 10719 hangoskönyv
  • Napi szinten bővülő kínálat
  • Töltsd le ingyen
  • Hallgass könyveket, akkor is, ha a kezed foglalt
  • Korlátlanul, mindössze egy könyv havi áráért
Képernyő metszet a Voiz mobil alkalmazásból

Korlátlan hozzáférés

7 nap próbaidőszak
0 Ft
Utána: 5990Ft/hó *

  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Népszerű

Korlátlan hozzáférés

4 + 1 hónap ajándék
4792 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 5 hónapon át
29 950 Ft23 960 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
A legjobb ár-érték ajánlat

Korlátlan hozzáférés

12 + 5 hónap ajándék
4228 Ft / hó

Korlátlan hozzáférés 17 hónapon át
101 830 Ft71 880 Ft
  • Korlátlan könyv- és hanganyaghallgatás
  • Bármikor lemondható
Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot.

Ismerd meg a VOIZ-t az első magyar hangoskönyv platformot - az ideális megoldást azok számára, akik hatékonyabbá és hatásosabbá akarják tenni mindennapi életüket.

Válassz a legfrissebb hangos könyvek közül. A kínálat napi szinten frissül.

Bestsellerek profi színészek által előadva.

Spórolj időt és hallgasd kedvenc könyveidet bárhol, bármikor - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben.

Fedezd fel a legtöbb magyar hangoskönyvet egy helyen!


Inspiráld magad folyamatosan új ötletekkel és nézőpontokkal, és fejleszd tovább kommunikációs és tárgyalási készségeidet a VOIZ hangoskönyveivel.

Ha naponta csak 2x25 percet szánsz a hangoskönyv hallgatásra, egy héten belül már elolvasol egy új könyvet - vezetés közben, edzés alatt, vagy akár csak házimunka vagy pihenés közben!

Partnerek, akik bizonyítják a minőségünket!

Forbes logo
Moti kiadó logo
HVG logo
Édesvíz kiadó logo
Keressük...